Sem a pártrendezvényt sem az uniós csúcsot nem hagyhatta ki a miniszterelnök, így igaztalanul az a vád, hogy a kormányfő szórja a pénzt, amikor 13 millió forintért bérel repülőt - jelentette ki a kormányzati kommunikáció, sommás általánosságokra hivatkozva.
Kilép a napenergiapiacról a Siemens, miután a vállalat sikertelenül próbálkozott értelmezhető nyereséget termelni az úgynevezett zöld portfoliójából - írja a Bloomberg. A Siemens azt az üzletágát...
A külföldi, főleg osztrák gazdák magyarországi földszerzésének kormányzati megnehezítésével foglalkozik két osztrák újság, a Die Presse című napilap és a Profil című hetilap is. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német és a Rzeczpospolita című lengyel lap a bankadóról, illetve a magyar lépésekre adott brüsszeli válaszról cikkezett, a The Globe and Mail című kanadai lap pedig a romák…
Japán történetének legnagyobb kereskedelmi deficitjét regisztrálta az idén április és szeptember közötti időszakban a pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint. A jegybank ezzel párhuzamosan kilencből nyolc gazdasági régió kilátásain rontott.
Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében - közölte hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.
Kemény Dénes, az év végéig hivatalban levő szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott két idei Világliga-mérkőzésére meghívott játékosok listáját, amelyet már lehetséges utódjával, a korábban mellette segédkező Benedek Tiborral konzultálva alakított ki.
A román lapok címoldalon számolnak be arról, hogy a legfelső bírói tanács hivatalból indított vizsgálatot annak kiderítésére, miként szivároghatott ki a sajtóba a volt adóhatósági vezető és Traian Basescu államfő 2010 szeptemberében folytatott telefonbeszélgetéseinek átirata.
Reszkess, ha egy BMW kerül az utadba! Így vélekednek az autósok két ország autóklubjának közös felmérése szerint. Magyarországon a suzukisokat és az audisokat is veszélyesnek tartják.
A Bundesbank előrejelzése szerint nem kizárt, hogy év végére recesszióba kerül a német gazdaság. A bank szakértői jelentős keresletcsökkenéstől tartanak, amit részben a külső konjunktúra...
A legutóbbi népszámlálás egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a gyerekek és a felnőttek is egyre magányosabbak: 2011-re a magyar társadalom az egykék társadalma lett. Egyre kevesebb a párkapcsolat, sőt, egyszemélyes háztartásból van ma a legtöbb. Mindeközben száz aktívkorúnak ma öttel több idős embert és hárommal kevesebb gyermeket kell eltartania, mint 2001-ben. „Az összes negatív trend tovább…
Az Eurostat szerint tavaly csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány az Európai Unióban és az euróövezetben abszolút összegben és arányában is, emelkedő államadósság mellett mindkét térségben.
Több száz albán nacionalista kísérletet tett hétfőn a pristinai parlament és a kormány székházának ostromára, de az állig felfegyverzett rendőrök visszaverték őket. A tüntetést a legnagyobb koszovói ellenzéki párt, az Önrendelkezés (Vetevendosje) szervezte.
A válogatott védő a Videoton hivatalos honlapjának azt is elárulta, hogy Svájcban már hetek óta lehetett arra számítani, hogy leváltják a Basel vezetőedzőjét.
Továbbra is a fehérorosz Viktorija Azarenka vezeti a női teniszezők világranglistáját, amelyen az elmúlt heti luxemburgi torna győztese, az amerikai Venus Williams 17 pozíciót javulva feljött a 24. helyre.
Mo Osman igazán szemfüles volt a Vitesse - Sparta Rotterdam holland u19-es mérkőzésen. A fiatal játékos a középkezdést követően a félpályáról lőtt gólt. Érdemes a mérkőzés többi gólját is megnézni...
A hazai vásárlóerő gyengülése, jó esetben stagnálása a fogyasztást is visszafogta. A szakemberek 2013-ra sem várnak javulást. A reáljövedelmek zsugorodása, a kereslet visszaesése miatt elsősorban a kis boltok kerültek nehéz helyzetbe - írja a Népszava hétfői száma.
Leépíti napenergia tevékenységi körét a német Siemens elektronikai és gépipari konszern, mivel az üzletág nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - közölte a cég hétfőn Münchenben.
További drasztikus visszaesést jelent a bankok és így a magyar gazdaság számára is, ha a parlament megszavazza a kormány által ismertetett kiigazító csomagot - mondta a Bankszövetség főtitkára az InfoRádiónak adott interjúban. Kovács Levente kifejtette: reális veszély van arra, hogy egyre több magyar nagybank úgy fog dönteni, hogy a pénzforgalmát és a pénzállományát is kiviszi külföldre. Olyan…
Orosz lapértesülés szerint cumik és óvszerek kerültek a Barátság kőolajvezetékbe, és emiatt meghibásodtak a mérőórák a vezeték magyarországi és szlovákiai elosztó csomópontjainál.
Meghiúsulni látszik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási együttműködése. A kérdés, hogy mire jut végül a polgári párt az RMDSZ-szel.
Minden diák ott ünnepeli a nemzeti ünnepeket, ahol szeretné - ez szíve joga, szögezi le az MSZP közleménye. Ám a párt aggályosnak tartja - különös tekintette arra, hogy most kerülnek állami kézbe a tanodák -, hogy már most mozgósítanak az iskolákban kormányzati rendezvényekre.
Kedden a lelkes és minden bizonnyal elégedett békemenetelők mellett kormányellenes tüntetésekre is sor kerül. A többi között a Milla a Szabad sajtó útjára, Gyurcsányék pedig az Egyetem térre szólítják híveiket. Az ATV összefoglalója.
A Continental képviselői a múlt héten tartott sajtótájékoztatón röviden a gumigyártás jövőjéről meséltek (a fejlesztések természetesen a modern, kevésbé környezetszennyező anyagok irányába tolódnak el), továbbá bemutatták nekünk az érdekes, kifejezetten elektromos autók számára fejlesztett téli gumiabroncsot, amely egészen extrém, 195/55 R20-as méretben hivatott piacra kerülni – utóbbiról már be…
Három nyala érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, amely Magyarországon egyedüliként mutatja be ezt a "pompás külsejű" afrikai antilopfajt - közölte az állatkert hétfőn az MTI-vel.
A szakemberek szerint a reáljövedelmek zsugorodása, a kereslet visszaesése miatt jövőre a kis boltok kerülnek nehéz helyzetbe. A hazai vásárlóerő gyengülése, jó esetben stagnálása a fogyasztást is visszafogta.
A Die Presse egy nemzetközi joggal foglalkozó osztrák professzor véleményét ismerteti, aki szerint az 1995-ös magyar földvédelmi törvény - amely lehetővé teszi a korábban külföldi tulajdonosok által törvényesen megvásárolt termőföld államosítását, ha az természetvédelmi területnek minősül - ellentmond az emberi jogi konvenciónak, az EU szabadságjogainak és az új magyar alaptörvénynek is.
Nem érkezik ma fontosabb makroadat a tengerentúlon, cserébe viszont a választások előtti utolsó elnökjelölti vitára figyelhetnek a vállalti gyorsjelentések mellett a wall street-i kereskedők. A...
Duplájára növeli a kormány a tranzakciós illetéket. A minden pénzügyi műveletet terhelő új adó még 2013-as bevezetése előtt megduplázódik. Az utalások, kártyás vásárlások és a sárga csekkes befizetések után minimum 2 ezreléket kell fizetnünk. A készpénzfelvételt ráadásul még nagyobb arányban terheli a kormány. A Pénzcentrum.hu elemzései szerint kis esély van rá, hogy a megnövekedett terheket nem…
További drasztikus visszaesést jelent a bankok és így a magyar gazdaság számára is, ha a parlament megszavazza a kormány által ismertetett kiigazító csomagot - mondta a Bankszövetség főtitkára az...
Meglepő módon Romániában csaknem 30 százalékkal nőttek a gazdasági válság kezdete óta a lakossági és a vállalati megtakarítások, értékük meghaladja 9 milliárd eurót.
Kihantolták a lengyel kormánygép szmolenszki katasztrófájának két további áldozatát, hogy tomográfiai és DNS-vizsgálatokkal is ellenőrizzék személyazonosságukat.