Tizennyolcan vállalkoztak rá, hogy ringbe szállnak az első hazai hotdog-evő versenyen. A győzelmet Nagy Tibor szerezte meg, aki 27 perc 38 másodperc alatt végzett a tíz hatalmas virslis szendviccsel.
Az Atlético Madrid szinte biztosan megválik Radamel Falcaotól, a spanyol gárda most közölte: mélyen a zsebbe kell nyúlnia annak a csapatnak, aki megveszi a csatárt.
Bizonytalanság uralja az olaszokat fél évvel a jövő tavaszi parlamenti választások előtt - derül ki a La Repubblica című napilapban hétfőn megjelent felmérésből, mely szerint csak két párt "élte túl" a választóknak a politikából való kiábrándulását.
Egy brit anyuka állítása szerint 5 évet töltött egy kolumbiai dzsungelben, miután elrabolták. Gyakorlatilag a majmok nevelték fel. Később a vadászok találtak rá, akik eladták egy bordélyháznak és mindössze egy papagájt kértek érte cserébe. Az asszony most könyvet ír az életéből.
A Continental képviselői a múlt héten tartott sajtótájékoztatón röviden a gumigyártás jövőjéről meséltek (a fejlesztések természetesen a modern, kevésbé környezetszennyező anyagok irányába tolódnak el), továbbá bemutatták nekünk az érdekes, kifejezetten elektromos autók számára fejlesztett téli gumiabroncsot, amely egészen extrém, 195/55 R20-as méretben hivatott piacra kerülni – utóbbiról már be…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hajszálra megegyezik és egyaránt 47-47 százalékon áll Barack Obama elnök, valamint republikánus kihívója, Mitt Romney országos támogatottsága a valószínű választók között a (helyi idő szerint) hétfő esti, utolsó elnökjelölti tévévita előtt - derült ki a The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News közös közvélemény-kutatásából.
Tovább csökkent az üzemanyagok forgalma, összességében 4,3 százalékkal az év első 9 hónapjában - mondta el a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Wilde György a benzin esetében a későbbiekben sem számít a forgalom élénkülésére.
A Bayern München klasszisát, Franck Ribéry-t is kinézte magának a Paris Saint-Germain. Német források szerint a PSG gőzerővel dolgozik azon, hogy elcsábítsa a franciát.
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a Műegyetemen. Az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett a kormány. 10 százalékos élelmiszer áremelkedésre számít a következő fél évben az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A nap legfontosabb hírei október 22-én.
Olaszországban gondatlanságból elkövetett emberölés miatt egyenként hat év börtönre ítélte a bíróság azokat a tudósokat, akik a vád szerint alábecsülték a l`aquilai földrengés veszélyeit.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Múlt hét szombaton a kisváltósúlyú világbajnok, Danny Garcia a negyedik menetben brutálisan kiütötte Erik Morales-t, akit a vereség után folyamatosan támadnak.
A 29 éves, brit anyuka, Jodie Fletcher véletlenül lenyelte a jégdaráló egyik pengjét, amikor tömte magába a jeget. A penge a daráló gép egyik darabja volt, ami véletlenül lepattant és így keveredett a jég közé.
A 38 éves modell egy Prada felsőt húzott a fejére legújabb topless képein, miközben gyémántok csillogtak a nyakán. A különleges összeállítást a 18. századi, brit miniszterelnök, Sir Robert Walpole egykori rezidenciáján Norfolkban készítették.
Tartás, küzdeni akarás, egységesség, Francesco Totti szerint ezeknek köszönhető, hogy kétgólos hátrányból képes volt nyerni csapata a Serie A 8. fordulójában.
Hozzávalók: 1 sütőtök (1,3-1,4 kg, a héj és a magok nélkül kb. 60 dkg) 40 dkg illatos alma (tisztítva mérve) 1 l víz 2 dl tejszín 6 dkg diabetikus méz 5 dkg nyírfacukor 3 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (cukrozatlan!) 1 kávéskanál vaníliavelő 2 teáskanál fahéj 4-5 szem szegfűszeg A tálaláshoz: rengeteg fahéj!!! :-)
Nem érkezett ma fontosabb makroadat a tengerentúlon, cserébe viszont a választások előtti utolsó elnökjelölti vitára figyelhetnek a vállalti gyorsjelentések mellett a wall street-i kereskedők. A...
Október 23-a sok szempontból illeszkedik a nemzeti ünnepek sorába, de mégis más, a "legfiatalabb nemzeti ünnep", amelyről a magyar közvélemény még mindig nehezen tudja eldönteni, hogyan illeszkedik az ünnepek sorába, mégis a szabadság, a magyar önállóság ünnepe - jelentette ki Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Szabadkán.