Megszűnnek a Saturn elektronikai üzletek Magyarországon, helyükön Media Marktok lesznek november elsejétől - tájékoztatta a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. a Pénzcentrum.hu-t.
Izrael budapesti nagykövete nemcsak a zászlóégetés, hanem az Index fotóriporterének bántalmazása, Astoriánál történt „halál a zsidókra” kiabálása és a magyar-izraeli focimeccsen történtek ellen is élesen fölemelte szavát.
Tények, trendek, tanácsok vállalkozásoknak, hogyan tovább 2013-ban? címmel gazdasági fórumsorozatot tart a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az ország kilenc helyszínén október 29. és december 3. között.
Áder János köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet és aznap lélekben újjászületett az ország. Az államfő volt az első, aki kedd reggel 8 után koszorúzott Rákoskeresztúron a 301-es parcellánál. Utána következtek a pártok képviselői. Mécs Imre egykori halálraítélt, későbbi képviselő azt mondta: ahogy 56-ban és 89-ben, úgy ma is a nemzet…
Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében - közölte hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.
Törvénytelen fogva tartás miatt kártérítési keresetet nyújtott be a nyugat-ausztráliai legfelsőbb bíróságnál a háborús bűntényekkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) - közölte az ausztráliai média.
A vállalati fúziós és felvásárlási (Mergers & Acquisitions, M&A) piacon tapasztalt visszaesés Magyarországon a legjelentősebb az unióban és a közép-kelet európai régióban, a következő években a Jeremie I. program során véghezvitt befektetésekből való kiszállások, a még rendelkezésre álló tőke, valamint a Jeremie II. indulásával elérhetővé váló újabb források táplálhatják a magyarországi…
Az adózási rendszer reformját sürgette Li Ko-csiang (Li Keqiang) jelenlegi miniszterelnök-helyettes, a miniszterelnöki szék valószínű várományosa, a reform ugyanis az ipari fejlődést és a gazdasági szerkezetátalakítást segíti - értesült a Hszinhua hírügynökség.
Ukrajnában 4,7 millióan kapják zsebbe a fizetésüket, ami után munkaadóik nem fizetnek sem adót, sem szociális hozzájárulást - jelentette ki Szerhij Tihipko szociális ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kedden egy Kijevben rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Az elhúzódó válság, a munkajogi szabályozás átalakulása, az elbocsátások bizonytalanságban tartják az embereket. Emiatt egyre erősebb a frusztráció a munkahelyeken, ami nemcsak az alsóbb szinteken jelentkezik, a középvezetők is sokat szenvednek tőle. Mit tehet egy vállalat, hogy javítson a rossz kedélyállapoton? Hogyan kezelhetjük sikeresen a változásokat? Az Országos HR konferencián ezekre a…
Eséssel kezdték a napot az irányadó európai indexek és a hangulatjavulásnak egész nap jele sem volt a részvénypiacokon. Az amerikai tőzsdék is meredek csökkenésekkel indították ma a kereskedést,...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
Június 21-e óta a legalacsonyabb értéken zártak kedden a New York-i tőzsde fő mutatói, a nyugat-európai indexek másfél havi mélypontra estek. Hétfőn is mínuszban jártak az indexek - félő, hogy Budapesten két napos lemaradást hoznak majd be az árfolyamok. Szerencsére mára javulni látszik a hangulat.
Az új Mt. (2012. évi I. tv.) munkaügyi jogvitára vonatkozó rendelkezései --hasonlóan a korábbi szabályozáshoz -- meghatározzák, hogy a munkavállaló a munkáltató jognyilatkozatának közlésétől számítva hány napon belül terjesztheti be keresetét.
Több háziorvosnál és üzemorvosnál is érdeklődtünk, mi a menete a jogosítvány meghosszabbításához szükséges alkalmassági vizsgálatnak. Kiderült, nem minden esetben szükséges foglalkozás-egészségügyi rendelőbe mennünk, a háziorvosunknál is elindíthatjuk az ügyintézést.
Közel 13%-kal ugrott meg a Facebook árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves számait. A vállalat részvényei 22 dollárig emelkedtek,...
A líbiai hadsereg a vele szövetséges milíciákkal együtt betört a Kadhafi-párti erők fellegvárának számító Bani-Valíd város központjába, és ott fontos helyeket foglaltak el - közölte kedd este egy katonai szóvivő.
Októberben kissé javultak az üzleti, de romlottak a fogyasztói várakozások a GKI Gazdaságkutató által az EU támogatásával végzett felmérés szerint. A GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke októberben mínusz 24,6 pontra nőtt az előző havi mínusz 25 pontról.
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. Októberben az üzleti várakozások kissé javultak, a fogyasztóiak viszont romlottak.
A pénteki napon a SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft., és partnere a kínai China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) hivatalos értesítést kapott az Állami Autópályakezelő Zrt.-től (ÁAK), hogy érvényesnek nyilvánították az „Elektronikus útdíj rendszer (UD) teljes körű implementációja” tenderen való részvételüket…
Az újabb csalódást keltő vállalati eredmények által felerősödött eladói nyomásnak köszönhetően a Dow Jones ipari átlag index 240 pontos esést könyvelhetett el, amelynek köszönhetően hét heti mélypontra csökkent.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Karambolozott a Lázár Jánost szállító autó szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben az eddigi adatok szerint egy nő életét vesztette. A baon.hu szerint Lázár János államtitkár is megsérült az ütközésben, az Államtitkárság szerint azonban sértetlenül szállt ki az autóból.
A napokban zajló Sao Paulo-i Autószalonon a Lamborghini illetékesei elmondták, hogy az olasz, szuperautókat gyártó márka mérnökei már gőzerővel dolgoznak a rövidesen érkező projekteken. Az elmúlt hetekben pletykák formájában színre került esetleges 2+2 üléses Aventador létezését illetve születését élből elutasították, azt viszont megerősítették, hogy az Aventador nyitott, Roadster változata már a…
A Hszinhua hírügynökség felmérése szerint az átlagfizetések többszöröse szükséges ma ahhoz, hogy kényelmesen meg lehessen élni Kína nagyvárosaiban - a kérdés a kínai interneten is nagy visszhangra talált.
A megkérdezettek 64 százaléka tervezi, hogy két éven belül külföldre távozik Horvátországból - derül ki a MojPosao.net portál felméréséből, amelyet több mint ezer fő megkérdezésével készítettek.
Bérük egy részének visszafizetésére kötelezi Oszaka prefektúra kormányzata azon középiskolai tanárokat, akik tanítási időben elhagyták az iskolaépületet azért, hogy dohányozzanak.
Karambolozott a Lázár Jánost szállító mikrobusz szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben az eddigi adatok szerint egy nő életét vesztette.A legfrissebb információk szerint a kisbuszt, amiben Lázár János utazott, egy minisztériumi alkalmazott vezette. Az ügyben a rendőrség folytatja az eljárást.
A BÉT részvényindexe, a BUX a héten 104,95 ponttal, 0,55 százalékkal esett, és 19 029,21 ponton zárta a hetet. A vezető részvények vegyesen teljesítettek. A forgalom növekedést mutatott az előző héthez képest: 72,862 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző heti 50,719 milliárd forint után.
Nagyon gyenge napot tudhatnak az amerikai befektetők a hátuk mögött. A pesszimista hangulatú kereskedés hátterében a korábbi napok csalódást okozó gyorsjelentései állhattak. Az ázsiai piacokon is az...
A napokban zajló Sao Paulo-i Autószalonon a Lamborghini illetékesei elmondták, hogy az olasz, szuperautókat gyártó márka mérnökei már gőzerővel dolgoznak a rövidesen érkező projekteken. Az elmúlt hetekben pletykák formájában színre került esetleges 2+2 üléses Aventador létezését illetve születését élből elutasították, azt viszont megerősítették, hogy az Aventador nyitott, Roadster változata már a…
Enyhe javulás látható a kínai feldolgozóiparban. Az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 47,9 pontról 49,1 pontra emelkedett októberben, ami háromhavi csúcsnak számít. A kínai...
Kedden késő este az Apple beutatta az iPad minit: a várakozásoknak megfelelően a kijelző mérete 7,9 hüvelyk, az ár pedig borsos. Meglepetést okozott viszont, hogy a cég máris előrukkolt a "normál méretű" iPad negyedik generációjával.
A negyedik helyen kiemelt svájci Stanislas Wawrinka két rövidítéses játszmában kikapott az orosz Nyikolaj Davigyenkótól a bázeli, 1,9 millió euró összdíjazású, keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
A harmadik helyen kiemelt szerb Janko Tipsarevic jobb vállának sérülése miatt feladta a francia Gilles Simon elleni első fordulós mérkőzését az 1,42 millió euró összdíjazású, valenciai férfi tenisztornán.
Karambolozott a Lázár Jánost szállító mikrobusz szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben egy nő életét vesztette. Lázár János könnyű sérülést szenvedett.
Nagyon gyenge napot tudhatnak az amerikai befektetők a hátuk mögött. A pesszimista hangulatú kereskedés hátterében a korábbi napok csalódást okozó gyorsjelentései állhattak. Az ázsiai piacokon is az...
A globális gazdaság lassulása miatt 2400 fős leépítésbe kezd a legnagyobb amerikai vegyipari vállalat, a Dow Chemical. A társaság 20 üzemének bezárását tervezi, amivel éves szinten 500 millió...
A magyar M&A piac 2012 első kilenc hónapjában az európai és a régiós átlag feletti visszaesést mutat, a tranzakciók száma 25 százalékkal esett vissza, miközben a régióban a Zephyr adatai szerint 5...
A kormány a távközlési különadó után idén nyáron telefonadót vetett ki a távközlési szolgáltatókra, a szektor cégei idén dupla terhelést kapnak, hiszen mindkét sarcot fizetniük kell. A Népszabadság...