A telefonadó miatt 20 százalékkal maradt el a Telenor Magyarország egyszeri tételek nélküli kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 2012 harmadik negyedévében az előző évi azonos időszak eredményétől, s 12,233 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság szerdán.
A nyitást követő kereskedésben a nemzetközi piacok előző két napi gyengélkedését pótolhatja be a hazai index, majd a nap későbbi részében akár a kezdeti veszteségek el is tűnhetnek - véli Soós...
A Toyota GT86/Subaru BRZ páros amolyan igazi emblematikus tagja lett a japán autók hívei által kedvelt palettának, ami nem is csoda, hiszen a Celica csendes eltűnése és az Impreza STI identitás zavara mindkét márka esetében a sportos ágon veszített népszerűségéből. A fiastyúk csillagzata alatt azonban rátesznek még egy lapáttal.
A borongós nemzetközi hangulatban gyengélkedett a forint a hosszú hétvégén, a külföldi piacokról irányították a forint kereskedését a hazai szünnapok miatt. Szerda reggel hasonló szinteken kezd a...
Rosszul érinti a Malév csődje az utazási irodákat - a fapados járatok ontják ugyan az utasokat, de a velük érkező utasok legfeljebb háromcsillagos szállodákban szállnak meg, és kevesebbet fogyasztanak.
Közel 13%-kal ugrott meg a Facebook árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves számait. A vállalat részvényei 22 dollárig emelkedtek,...
Több mint két éve nem született annyi gyermek, mint augusztusban, a szezonális hatásokat leszámítva 7720, ami már jól látható emelkedés az előző havi mélypont után. A népességfogyás ennek megfelelően...
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A magyar börze a nemzeti ünnep miatt tegnap zárva volt, azonban a nemzetközi piacokon nem állt meg az élet. Az elmúlt napok gyenge gyorsjelentései miatt heves eladói nyomás bontakozott ki az amerikai...
A múlt heti felfüggesztését követően hirtelen áreséssel kezdte a mai kereskedést az E-Star. A papír piacán szinte azonnal kereskedési szünetre került sor, és már a 15%-os áresési limitnél tartózkodik...
Tarlós István Selmeczi Gabriella rangjára "emelkedett", így Orbán kegyelméből Tarlós lehet a Fidesz-kormány budapesti szóvivője - olvasható az MSZP közleményében.
A kormány a távközlési különadó után idén nyáron telefonadót vetett ki a távközlési szolgáltatókra, a szektor cégei idén dupla terhelést kapnak, hiszen mindkét sarcot fizetniük kell. A Népszabadság...
A gépjármű gumiabroncs gyártásban világelső japán Bridgestone 505 új munkahely létrehozásával megháromszorozza kapacitását tatabányai üzemében. A 267 millió eurós beruházás várhatóan 2017 első...
Egyebek mellett az integráció erősítése, a versenyképesség javítása, továbbá a munkahelyteremtés áll az Európai Bizottság (EB) jövő évi munkatervének középpontjában.
A részvénypiacokhoz hasonlóan folyamatosan estek az árupiacok is az elmúlt napokban, a Dow Jones UBS árupiaci index például 2,4 százalékot veszített az elmúlt három kereskedési napon. Az általános...
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyar-szerb kapcsolatok az elmúlt időszakhoz viszonyítva most a legjobbak, és a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) is hatékonyan tudja képviselni az ott élő magyarság érdekeit. A Belgrádban járt miniszterelnök-helyettes erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel.
Az elmúlt napok jelentősebb csökkenését követően emelkedéssel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,37 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,31 százalék emelkedést mutatott.
Szerda reggelre megfordult a befektetői hangulat az európai részvénypiacokon, ami segített a forintnak is. Az euróval szemben a 281-es szint alá süllyedtek a jegyzések.Erősebb lett picit a forint...
Életének 93. évében hétfőn elhunyt Prohászka János Széchenyi- és Rockwell-díjas akadémikus, gépészmérnök, egyetemi tanár, az anyagtudományok kutatója - értesítette a tudós családja szerdán az MTI-t.
Arról már korábban is beszámoltunk, hogy az új Dodge Viper kiemelkedő ár/élmény arányával könnyedén az európai konkurensek orrára koppinthat, ám akkor még a megújulni készülő Corvette még nem is került képbe. Márpedig a financiális nehézségekkel küzdő GM komolyan veszi a feladatot, noha az óriás a középmotoros átépítésről végül lemondani kényszerült.
A mai napon a Ford közölheti a szakszervezetekkel, hogy bezárja a belgiumi Genkben lévő üzemét, mely 4 300 főt foglalkoztat - írja a CNBC. A lépést az európai autópiac vesszőfutása magyarázhatja, ami...
Az előzetes adatok szerint 2012 első nyolc hónapjában 59 925 gyermek született, 3,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 87 679 volt, ami 1,1 százalékos emelkedést jelent a 2011. január-augusztusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 27 754 fő volt, 1243-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Szerdán rajtol el a női kosárlabda Euroliga 2012/2013-as idénye, amelyben a tavalyihoz hasonlóan a HAT-AGRO UNI Győr és az Uniqa-Euroleasing Sopron képviseli a magyar színeket.
Csak 1-1-es döntetlenre futotta a Juventus erejéből a Nordsjaelland ellen kedden a BL 3. fordulójában. A dánok vezetőedzője szerint hajszálon múlott a bravúr.
Kiderült, miért mellőzik hosszú idő óta Ricardo Quaresmát, a Besiktas portugál sztárját. A klub vezetőségének egy tagja szerint a Musztáng becenévre hallgató légiós gusztustalan dolgot tett, ezért jegelik.
Akár kritikának is felfogható, hogy a Barcelonai Színházak Egyesülete a Barcelona és a Real Madrid játékosait, Sergio Busquetset és Pepét használta fel új reklámjához, mellyel színészképző osztályait kívánja népszerűsíteni.
Meglepetésre a BL-címvédő Chelsea kikapott kedden a BL csoportkör 3. fordulójában a Sahtar Donyeck csapatától 2-1-re. Petr Cech szerint engedtek az ukránoknak.
Az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) megjelenése óta egyre több olyan hír jelenik meg, hogy januártól összeomlik a felnőttképzési piac, mert az új jegyzék a végzettség megszerzéséhez a jelenleginél jóval magasabb óraszámú tanfolyamokat ír elő. A képző cégek szerint ilyen feltételekkel nem lesznek jelentkezők a tanfolyamokra. A mot.hu utánajárt, valóban ilyen súlyos-e a helyzet.
A mai napon a Ford közölheti a szakszervezetekkel, hogy bezárja a belgiumi Genkben lévő üzemét, mely 4 300 főt foglalkoztat - írja a CNBC. A lépést az európai autópiac vesszőfutása magyarázhatja, ami...
Szerda reggelre megfordult a befektetői hangulat az európai részvénypiacokon, ami segített a forintnak is. Az euróval szemben a 281-es szint alá süllyedtek a jegyzések....
Csak szerda reggel 50 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, öt ember megsebesült, a dél-izraeli iskolákat bezárták, a légierő rakétatámadásra készülő terroristákra mért válaszcsapást.
Megkezdődött a Miskolci Geotermikus Projekt geotermikus hővezeték primer oldalának és szekunder körének önálló nyomáspróbája, amit a csövek lefedése, és a környezet helyreállítása követ majd - áll a...
A Telenor Magyarország a fontosabb eredménysorokon csökkenő bevételről számolt be ma közzétett gyorsjelentésében. Az operatív és nettó profit visszaesésében nagy szerepet játszottak a különadók, a...