A Lille otthon tartotta a három pontot a francia bajnokság 10. fordulójában, miután 2-1-re legyőzte a 29. perctől emberhátrányban játszó Valenciennes csapatát.
Gól nélküli döntetlent játszott a Fülöp Mártont végig soraiban tudó Aszterasz Tripolisz gárdája a Levadiakosz vendégeként a görög bajnokság 8. fordulójában.
A londoni olimpián a 4x100-as váltóval aranyérmet szerző amerikai Tianna Madison, valamint honfitársa, a 60 méteres gáton kétszeres fedett pályás világbajnok Lolo Jones is bekerült az Egyesült Államok női bob-válogatottjába.
Silvio Berlusconi, a négy év szabadságvesztésre ítélt volt olasz miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a politika színpadán kíván maradni, cáfolva ezzel két nappal korábbi, ezzel ellentétes tartalmú közlését.
A román másodosztályú CF Braila-Delta Tulcea meccs a hazaiak kapusának szerencsétlenkedéséről marad emlékezetes. Stefan Leu előbb kiejtett egy habkönnyű labdát, majd ennek tetejébe összehozott egy tizenegyest.
Elhagyhatta a kórházat Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója kielégítő egészségi állapotának köszönhetően szombaton, rehabilitációját egy magánszanatóriumban folytatják - tájékoztatta a családdal egyetértésben a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kovács Géza az MTI-t.
A Ferencváros két győzelem után a svéd bajnokcsapattal méri össze az erejét a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Oldalunkon élőben nézhetitek a mérkőzést, kezdés 19 órakor!
A szlovák élvonalbeli MSK Zilina focicsapatát is elérte a Gangnam Style-őrület. A csapat öt játékosa szexi pompomlányokkal kiegészülve készített profi videót a dél-koreai agyrémből.
Londonban is szereplő Ligeti Dániel a múlt héten vakbélgyulladás gyanújával kórházban volt, de ma megnyerte a 120 kg-osok küzdelmét a kecskeméti szabadfogású ob-n.
Amióta a kislányom újra elkezdte az iskolát, székrekedéssel küzd. Nem akarok neki gyógyszereket adni, hiszen még csak tízéves, de látom, hogy kellemetlenül érzi magát. Mit tehetnék?
A konszolidált államháztartási hiányt és a konszolidált államadósságot nem érinti az önkormányzatok adósságának átvállalása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az OTP elemzői stábja,...
A Rayo Vallecano csapatkapitánya szerint nagyon nehéz de nem lehetetlen, hogy valaki megfogja az FC Barcelonát, ám ehhez először el kell azt hinnie, hogy képes rá.
Frank Tibor egyetemi tanár szerint azért is csökkent az utóbbi időben Európa jelentősége az Egyesült Államok külpolitikájában, mert - az érdekek vagy veszélyek alapján - Amerika számára ma már több más térség megelőzi fontosságban Európát.
A mai napon hírek jelentek meg arról, hogy az úgynevezett „Spanyol modell” bevezetése miatt más inzulingyártók esetlegesen kivonhatják készítményeiket a magyarországi piacról. A Sanofi ezúton közli álláspontját az üggyel kapcsolatban.
Hazai és nemzetközi szakmai elvárás, hogy a meteorológiai tevékenységet, az ezt lefedő komoly infrastruktúrát, a rendszer működési, szervezeti, anyagi hátterét Magyarországon is törvény rendezze. A Meteorológiai Világszervezet (WMO), amelynek hazánk is tagja, évek óta javasolja a tagállamoknak, hogy ezt a fontos tevékenységet jogi keretek közé tereljék - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium…
Nagyon izgatottak a paranormális jelenségekkel foglalkozók, mert nem igazán lehet eldönteni, mi látható valójában azon a felvételen, amit (feltehetően) Brazíliában készítettek.
A dobogóra vágyó Debrecen hazai medencében egy góllal kikapott a legutóbbi bajnoki bronzérmes Szegedtől a férfi vízilabda Vodafone ob I szombat esti összecsapásán.