A Vidám Park bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.
A Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadása pedig az Együtt 2014 együttműködési nyilatkozatának aláírásáról jelentetett meg cikket szombaton.
A szilárd biomassza lesz előreláthatólag a legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás Magyarországon - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért...
Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet visszautasította az egyik egyetemi jegyzetével kapcsolatban megfogalmazott rasszizmus vádját az MTI-nek szombaton eljuttatott állásfoglalásában. A pénteken több honlapon megjelent cikk szerint a nagykövet egyik egyetemi előadásához tartozó jegyzetében előítéletek is szerepelnek.
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
Koman Vladimir csereként állt be a vendégekhez a Volga-Krasznodar mérkőzésen, és negyedórával később gólt is szerzett, amivel a Krasznodar megszerezte az egy pontot.
Sajtóértesülések szerint hiába jelentette ki a nyáron Kevin Strootman, hogy a Milanban szeretné folytatni pályafutását, a Manchester United megelőzheti az olaszokat.
London — Az Anglia büszkesége díj Legbátrabb Tinédzser kategóriáját nyerte meg idén Alice Pyne (16), akinél 12 évesen diagnosztizáltak egy gyógyíthatatlan betegséget.
Fantasztikus meccset produkál Szalai Ádám a Hoffenheim ellen a Bundesliga 9. fordulójában. A Mainz a csatár triplájával vezet 3-0-ra kék-fehérek ellen.
Angela Merkel német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
A kormány az elmúlt hetekben két megszorító intézkedést is kénytelen volt bejelenteni. Egy 280-290 milliárdos lyuk még mindig van a költségvetésben, aminek rendezése bár vállalva volt a Széll Kálmán terv szerint, annak megvalósítása mégse sikerült.
Július óta rengeteg Internacional-drukker a pokolba kívánta Diego Forlánt, szerintük ugyanis a 33 éves uruguayi kiválóság, a 2010-es világbajnokság legjobb focistája sokáig semmit se csinált a gyepen.
A Fidesz szerint a magyar kormány Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot, szemben a korábbi szocialista kormányokkal, amelyek elvették a bérből és fizetésből élők egy havi fizetését.
Visszalépésre szólította fel Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azokat a decemberi parlamenti választásokra készülő képviselő- és szenátorjelölteket, akik 1992-ben felesküdtek az autonómiára, de később megszegték esküjüket.
Gyakran elég egy apró, rossz mozdulat, hogy a szalag megsérüljön. Futballsérülések esetén általában a fejelés utáni landolásnál, bokaficam fellépte miatt jön létre a sérülés. Csökkent reakcióképességű, fáradt, bemelegedett izomzat, és rossz koordinációs képességű izmok is felelősek lehetnek.
2012. október 29-én 01:00-07:00 között karbantartás miatt az OTP Bank által kibocsátott betéti és hitelkártyákkal nem lehet fizetni, valamint ATM funkciókat igénybe venni (pl. készpénz felvét) és az OTP banki internetes WebShop felületen fizetni.
Angela Merkel német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
A Német Üzleti Fórum keretében a Magyarországon működő legnagyobb német vállalatok képviselőivel tárgyalt szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
A Mainz Szalai Ádám mesterhármasával nyert 3-0-ra a vendég Hoffenheim ellen a német labdarúgó Bundesligában. Korábban ez egyetlen magyar játékosnak sem sikerült.
Massachusetts állam pénzügyi felügyelete kétmillió dolláros bírságot szabott ki a Citigroupra amiatt, hogy a bank munkatársa szabályellenesen információkat juttatott el a sajtónak a Facebookról, annak tőzsdei bevezetése előtt.
Sikerült rendesen kirúgnia a hámból Lauren Goodgernek és barátnőjének, Amanda Harringtonnak. A két angol focistabarátnő annyira belejött a bulizásba, hogy a fotósok kedvéért még szájon is csókolták egymást.
Új hiteltárgyalások kezdődhetnek novemberben Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap szakértői között. Ezt az IMF jelentette be azután, hogy a belgrádi kormány a jövő évi költségvetési tervezetében az ideihez viszonyítva a felére csökkentette a GDP-arányos államháztartási hiánycélját.
ÚjDelhi ‒ A Vörös Bikák uralják a Forma–1-et. A Red Bull Racing autóversenyzői sorozatban harmadik alkalommal indulnak az első sorból világbajnoki futamon.