Hidegháborús mentalitással vádolta meg az Egyesült Államokat a kínai kereskedelmi miniszter, amiért kínai informatikai vállalatokat trójai falónak bélyegeznek, és kitiltanak a piacról.
Új Nemzedék Ház elnevezéssel ifjúsági központot nyitott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton Budapesten a nemzetközi ifjúsági világnap alkalmából. Navracsics Tibor, a tárca vezetője az átadáson arról beszélt, hogy az államreformhoz kötődően szeretnének egy intézményi kultúraváltást is megalapozni, a jövő Magyarországát kinyitni és barátságosabbá tenni.
A Sandy hurrikán unokatestvérének nevezték el azt a ciklont, amely miatt szombat-vasárnap egész Észak-Olaszországban a legmagasabb katasztrófavédelmi riasztás lépett életbe. Velence víz alatt van, Szicíliában pedig rekkenő hőség.
A portál reggel még arról írt, hogy büntetőeljárást folytat a Népszava internetes hozzászólói ellen a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Aztán Ők is kinyitották a postaládájukat.
Az első két negyedévben zsugorodott a magyar gazdaság, amivel technikai recesszióba süllyedt. A piaci szakértők néhány hónapja azzal kalkuláltak, hogy az év eleji sokkok kifutása után, a harmadik...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Mitsubishi az egyik legismertebb márka, mely kiváló eredményeket ért el a Dakaron. Jövőre ismét ott lesznek a versenyen, csak egy kicsit más formában.
Elutasította az Európai Unió Bíróságának törvényszéke Magyarország keresetét, amelyben Magyarország megtámadta, hogy az úgynevezett E-Bacchus jegyzékbe bekerült a szlovákiai "Vinohradnícka oblast' Tokaj" megjelölés, mint oltalom alatt álló védjegy. Szlovákia a korábbi magyar-szlovák megegyezés ellenében a Tokajsky helyett a Tokaj írásmódot használja, ez bosszantja a hegyaljai termelőket - mondta…
A nagypolitika érdekes próbatétele lenne, ha egyszer végre a hatalommániától mentes, írástudó, bölcs értelmiség birtokolhatná a hatalmat. Ezt mondja Nagy Bandó András, aki hétfőn lesz 65 éves. A humorista, író futballcsapatnak nem szurkol, valláshoz nem kötődik, pártba nem lép be, s szerinte ez kell ahhoz, hogy ne váljunk fanatikussá.
Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) 1992-ben november 12-re hirdette meg a Minőségügyi Világnapot, amellyel a minőség iránti elkötelezettség fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint nem magas a felsőoktatási intézmények száma Magyarországon, ami probléma, az a szakok túlburjánzása. Mezey Barna ezért a politikát tette felelőssé az Antall József Alapítvány szombati fővárosi konferenciáján tartott előadásában, amelyben arra is kitért, hogy az önfenntartó felsőoktatás nem kifejezetten európai, hanem inkább amerikai modell.
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A földgázvezeték tenger alatti szakaszát építő cég, a South Stream Transport elkészült a megvalósíthatósági tanulmánnyal. Az orosz gázóriásnál erre alapozva közölték, hogy félmilliárd euróval többe kerülhet a beruházás.
Az egykori Formula-1-es pilóta, David Coulthard szerint a szezonból még hátralévő két futamon a világbajnoki címért hatalmas és igazán kemény csata várható majd Sebastian Vettel és Fernando Alonso között.
Mészáros János Eleket nem vakította el a hirtelen jött hírnév, a csillogás. Az Alcsútdobozon élő férfi - bár megnyerte a Csillag születiket és az azzal járó jutalmakat - egyáltalán nem változtatott életén. A havi egymillió forintot előrelátóan őrizgeti a bankban, és továbbra is a földhivatalban dolgozik....
Első önálló fellépésére készül Földes „Hobo” László a Művészetek Palotájában, ahol csapatával, a Hobo és Bandájával november 20-án az Ars Bluesica című koncerten bluesok, versek és rock and rollok segítségével tekinti át az elmúlt fél évszázadot.
Az OTP Bank Liga 14. fordulójának rangadóján a harmadik MTK a listavezető Győri ETO-t fogadja. Mindkét edző nehéz meccsre és győzelemre számít. Érik a döntetlen?
Nem akármilyen videóra akadtunk: az amerikai egyetemi röplabdabajnokság egyik meccsén pont fejbelőttek labdával egy játékost, akit úgy kellett összekaparni az eset után!
A Sandy hurrikán unokatestvérének nevezték el azt a ciklont, amely miatt szombat-vasárnap egész Észak-Olaszországban a legmagasabb katasztrófavédelmi riasztás lépett életbe.
A fizetési szektorban tevékenykedő Sentenial nevű cég 20 millió eurót költ európai terjeszkedése során, ami négy új iroda megnyitását jelentené a kontinensen a 2014-es SEPA bevezetésig - írja a...
Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között – tette közzé honlapján szombaton a Pedagógusok Szakszervezete.
Az elmúlt években ugyan javultak Magyarország felzárkózási esélyei, de a folyamatot egyebek mellett a beruházási ráta alacsony szintje hátráltatja Kovács Árpád szerint, aki a növekedéshez elengedhetetlennek nevezte a külföldi tőkét.
Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között - tette közzé honlapján szombaton a Pedagógusok Szakszervezete.
A tánczenétől a jazzig. Mi ezt hallgatjuk, amikor már fáradunk... Hétvégi műszak, ledolgozós szombat, késő este még néhány óra, amikor a gyerekek már alszanak – mindannyiunknak ismerős lehet a helyzet. Szokatlan időpontban dolgozni nem mindig kellemes és nem is mindig egészséges: szakértők is állítják, hogy az agyunk és a szervezetünk a késői órákban már pihenésre van beállítva. De van, amikor…
Az elmúlt években ugyan javultak Magyarország felzárkózási esélyei, de a folyamatot egyebek mellett a beruházási ráta alacsony szintje hátráltatja Kovács Árpád szerint, aki a növekedéshez elengedhetetlennek nevezte a külföldi tőkét.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Az elmúlt három hét során jelentősen csökkent a benzin és a gázolaj ára is, a piaci folyamatok figyelembe véve az árcsökkenés jövő héten váratóan nem folytatódik.
Tizenhárom gólos vereséget szenvedett a Siófok az orosz Asztrahán vendégeként a női kézilabda EHF Kupában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen, szombaton.
Elnézést kért szombaton a BBC vezérigazgatója, amiért az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.
Az Economist Group Technology Frontiers programja visszatér, mely most az emberek és gépek kapcsolatának témakörét járja körül. Ahogy a gép és gép közti kommunikáció, a robotika, az adatanalízis és számos más technológia az üzleti élet és a társadalom részévé válik, úgy tűnik, hogy az emberi intuíció és képzelet szerepe számos területen háttérbe szorul.