2012. november 13. kedd

nov. 13
16:24
Ismét növekedésnek indult a repülőtéri autóbérlés (Alternatív Energia)
A MALÉV csődjének hatására jelenleg a reptéri forgalom mintegy 53 százalékát a fapados társaságok adják. Az átalakulás és forgalom csökkenés automatikusan magával hozta az utasösszetétel változását, ezt pedig az autókölcsönzők is megérezték.
nov. 13
16:24
PSZÁF: törvény korlátozza az egyoldalú szerződésmódosítást (hirado.hu)
A hitelintézetek az ügyfelek számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatják a számlaszerződések feltételeit, ha az adott díj, illetve költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg.
nov. 13
16:24
Utolsó mentsvárát közelíti az euró (Portfolio)
Megállóhoz érkezhet néhány jelentősebb devizapár, most azok közül szemezgettünk, melyek október első felében hagytak utoljára komoly fordulópontot grafikonjaikon, azóta pedig trendszerű mozgást...
nov. 13
16:24
Elutasították Gyurcsány kérelmét: íme a részletek (ATV)
Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét abban a perben, amelyben a politikus azt kifogásolta, hogy a portál cikke plagizálást sugallt.
nov. 13
16:24
Sopronban télen minőségi labdarúgókkal fogják megerősíteni a keretet (Agroinform)
A BKV Előre elleni nagy arányú vereség után is az a soproni csapat célja, hogy az első öt között végezzen.
nov. 13
16:26
Magyar gépek fognak járőrözni Szlovénia és a balti államok fölött (hirado.hu)
Szlovénia légterét hamarosan, a balti államokét pedig várhatóan 2015 és 2018 között védhetik a magyar Gripenek - közölte Hende Csaba.
nov. 13
16:26
Messi lenyomta Pelét, Romário belezúgott egy popsiba, hokis blama, Hatos pedig a 18-as (Agroinform)
Messi 76 gólnál jár 2012-ben, Hatos Gábor megkapja az olimpiai bronzérmet, Romário pedig otthon magyarázkodhat.
nov. 13
16:27
Mifelénk ellenszélben bátor a kockázati tőke (Privátbankár)
A Deloitte közel egy évtizede, 2003 márciusa óta rendszeresen végez felmérést a közép-európai intézményi magántőke és kockázatitőke-befektetők körében. A felmérés legfrissebb kiadásának tanúsága szerint a közép-európai intézményi magántőke befektetők várakozásai romlottak az elmúlt időszakban, a mutató 30 pontos csökkenése jelentősnek mondható, a változás azonban kevésbé drasztikus, mint a 2007…
nov. 13
16:28
Önellátó lett marihuánából Svédország (hirado.hu)
Annyit termelnek a lakosok alattomban, amennyi a rendőrség becslése szerint fedezi a fogyasztást.
nov. 13
16:30
Az ellenzék szerint nem a gyermekek érdekét szolgálja a törvény (Infostart)
Az ellenzéki képviselők szerint az új köznevelési törvény nem csökkenti majd az oktatásban kialakult különbségeket, és nem a gyermekek érdekeit szolgálja - hangzott el az MSZP által kezdeményezett, a köznevelés helyzetéről szóló vitanapon.
nov. 13
16:30
Bécsi munkást gázolt halálra a magyar sofőr (Metropol)
A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut.
nov. 13
16:30
Inter: Guarín is kidőlt, a Sahtar brazil sztárját szeretnék (She)
Rossz hír az Internazionale szurkolóinak, újabb labdarúgó dőlt ki a középpályáról. A kolumbiai Fredy Guarín combizomhúzódás miatt három hétig lesz harcképtelen.
nov. 13
16:30
Póbapernek szánták Gyurcsányék a helyreigazítási kérelmet (Metropol)
Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a www.pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét .
nov. 13
16:30
Koncerttel ünnepli 50. születésnapját a Savaria Szimfonikus Zenekar (hirado.hu)
Az ünnepi műsorban neves fellépők működnek közre, és azok a karmesterek vezénylik újra a zenekart, akik egy-egy korszakot jelentettek az együttes életében.
nov. 13
16:32
Férfi kézilabda: a Veszprém cáfolja, hogy szerződtetné Vorit (She)
A német Bild és a Hamburger Abendblatt arról adott hírt kedden, hogy az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata szerződteti a világklasszis horvát beállót, Igor Vorit, akinek 2013 nyarán lejár a megállapodása a HSV Hamburgnál. A Veszprém a hivatalos honlapján cáfolta az információt.
nov. 13
16:42
Két hete nem találják a 3 hónapos kislány anyukáját (BorsOnline)
Két hete nincs hír arról a svájci édesanyáról, aki a saját otthonából tűnt el. Egy rokona csak a 3 hónapos gyermekét találta meg a házban.
nov. 13
16:42
Korcsmár, a norvég kém (Blikk)
A Brann magyar légiósa a mai rivális focistái közül már többel is találkozott ellenfélként
nov. 13
16:42
Nagy döntés előtt a kicsik (hirado.hu)
Decembertől lehet bejelentkezni kisadózó vállalkozásként, de addig nem árt számolgatni.
nov. 13
16:42
Veszteséggel indult az amerikai kereskedés (ProfitLine)
A befektetői hangulatot változatlanul a fiscal cliff néven ismert amerikai költségvetési kiigazító program jövő év eleji életbe léptetésének növekvő valószínűsége terheli. Mindemellett a befektetők csalódottak amiatt is, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek nem döntöttek tegnap az újabb görög hitelrészlet folyósításának kérdésében.
nov. 13
16:42
Stresszhelyzetben derül ki, hiányzik-e az IMF-megállapodás (Portfolio)
A magyar kormány és az EU/IMF-páros közötti megállapodás létrejötte legalább 50 százalékban már benne van az árakban, véli Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt....
nov. 13
16:42
Kínában a Hyundai Elantra a nyerő (Auto Pult)
A vásárlói igények és a közönség ízlése nem csupán kontinensről kontinensre, országról országra is változik, de a nyers számok felülírhatnak szinte minden logikát, ezek mondják meg ugyanis, hogy mit is visznek valójában az emberek. Kínában a minap állították össze a tizes toplistát, amelynek élén a Hyundai Elantra áll.
nov. 13
16:42
Jonas Larholm, és Frantisek Sulc teljes értékű munkát végzett (Agroinform)
A Tatabánya ellen már Jonas Larholm, és Frantisek Sulc is pályára léphet a Pick Szegedben.
nov. 13
16:44
Virág város, csak dáliából (Blikk)
ZUNDERT - Bár a debreceni virágkarnevál is méltán híres Európa-szerte, azért az 1936 óta minden ősszel megrendezett holland parádé bizonyos mértékben túllép hazánk neves rendezvényén.
nov. 13
16:44
Barcza György: Brüsszel kontroll alatt tartaná Magyarországot (hirado.hu)
A hiánycél teljesítése a legtöbb uniós országban „elcsúszik”, ezért ahol lehet, ott igyekeznek szorosan fogni a gyeplőt - mondta a Századvég vezető elemzője.
nov. 13
16:44
Megbukott az Európai Bizottság - egy közvélemény-kutatás szerint (ProfitLine)
Lesújtó közvélemény-kutatási adatokat ismertetett kedden a hivatali idejének felénél tartó Európai Bizottságról a Burston-Marsteller brüsszeli közvélemény-kutató cég és az Euractiv uniós ügyekkel foglalkozó hírportál.
nov. 13
16:45
Feszültség a bértárgyaláson: távol kerültek egymástól az álláspontok (HR Portál)
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a két kiigazító csomaggal nehezebbé váltak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, amelyeken most erős feszültség uralkodik, nagyon távol kerültek egymástól a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai.
nov. 13
16:46
Hatos, a nevető harmadik (Blikk)
Budapest — Szinte még most sem hiszi el Hatos Gábor (29), hogy olimpiai bronzérmes lett!
nov. 13
16:46
Elutasították Gyurcsány helyreigazítási kérelmét (hirado.hu)
A volt kormányfő kifogásolta, hogy a www.pecsiujsag.hu cikke plagizálást sugallt.
nov. 13
16:48
Csak játszania kell havi másfél millióért (Blikk)
Brighton - Hatvanezer angol font, vagyis huszonegymillió forint egy évben, méghozzá adómentesen! Ennyit keres tizenkét hónap alatt a brit Christian Drummond (40), ráadásul úgy, hogy valójában nem is igazán dolgozik.
nov. 13
16:48
DVSC: Nagy Zoltán megsérült, néhány napot pihen (She)
Nagy Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva jobb oldali védője kisebb sérülést szenvedett a Ferencváros ellen 2–1-re elveszített bajnokin – bár végigjátszotta a találkozót –, és néhány napot pihennie kell.
nov. 13
16:48
71 évesen ütötte ki 34 esztendős támadóját (Blikk)
nov. 13
16:48
Kiállítás a kárpátaljai többnyelvűség köztéri megjelenéséről (hirado.hu)
Kárpátalja hagyományos többnyelvűségének köztéri megjelenítését bemutató poszterkiállítás nyílt Beregszászon.
nov. 13
16:50
Videó: a fiatal Bayern-védő pokoli nagy gólja három pontot ért (She)
A német negyedosztályú labdarúgó-bajnokság (Regionalliga) bajorországi csoportjának 21. fordulójában a Bayern München amatőrcsapata 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Bayern Hofot. A mérkőzés egyetlen találatát a 19 éves német védő, Vladimir Rankovic szerezte, aki a jobb oldalról betörve előbb kettőt tolt a labdán, majd védhetetlenül a hosszú felső sarokba bombázott.
nov. 13
16:50
Az állammal szembeni kártérítési per jogi megalapozásába kezd a Hunalpa (hirado.hu)
A 210 egykori Malév-pilótát is képviselő Hunalpa azt követően döntött a lépésről, hogy hétfőn letelt a nemzeti légitársaság felszámolására szánt 270 nap.
nov. 13
16:52
Férfi kézi: két óra alatt elfogytak a jegyek a Szkopje BL-meccsére (She)
Telt ház fogadja majd a csapatokat vasárnap Szkopjéban a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, ahol a házigazda Metalurg a C-csoportban szintén nyolc ponttal álló éllovas lengyel Kielcét fogadja. Rekordnak számító két óra alatt kapkodták el a macedón szurkolók a hétezer belépőt.
nov. 13
16:52
Tűzszerészeti képzést kap ötszáz tűzoltó (hirado.hu)
A képzéssorozaton arra készítik fel a tűzoltókat, hogy mit kell tenniük, ha a munkájuk során robbanóanyagokkal, robbanótestekkel vagy pirotechnikai anyagokkal találkoznak.
nov. 13
16:54
Kajászói földügyek - a Jobbik szerint elképesztő, hogy nyomoznak (hirado.hu)
A Jobbik szerint elképesztő, hogy a rendőrség nyomozásba kezdett a vasárnapi kajászói "földfoglalás" ügyében - közölte Magyar Zoltán, a mezőgazdasági bizottság jobbikos tagja.
nov. 13
16:56
Itthon nem próbáltak veszélyes implantátumokat forgalomba hozni (hirado.hu)
A hivatalos vizsgálat cáfolta azt a brit lapértesülést, hogy Magyarországon hamis eredetigazolással akartak volna potenciálisan veszélyes orvosi termékeket forgalomba hozni.
nov. 13
16:58
Átadták a Claas Hungária Kft. fejlesztési központját (hirado.hu)
A mezőgazdasági gépeket gyártó cég kutató-fejlesztő tevékenységét bővítette Törökszentmiklóson.
nov. 13
17:00
Életveszélyesen elfertőződött Price műmelle (BorsOnline)
A 34 éves celeb elárulta, legutóbbi, ötödik mellműtétje után többször kórházba került, mert a plasztikázott keblekben fertőzés alakult ki.
nov. 13
17:00
Hétmilliót szórakozott el, mert azt hitte meghal (Blikk)
Oldham - Húszezer fontot, több mint hétmillió forintot költött egy család a szórakozásra, mert az mondták az orvosok az édesanyának, hogy tüdőrákja miatt csak hónapjai vannak hátra. Ám Lisa Russell rácáfolt az orvosi diagnózisra és a mai napig jól van.
nov. 13
17:00
Mesterházy: nem lehet visszatérni a 2010 előtti önkormányzati rendszerhez (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint változtatni kell a mostani kormányzat által kialakított önkormányzati rendszeren, ugyanakkor nem lehet mindenben visszatérni a 2010 előtti önkormányzati rendszerhez sem. Mesterházy Attila kedden, pártja önkormányzati koncepciójának vitairatát ismertetve szükségszerűnek mondta a korábbi önkormányzati rendszer hatékonyabbá tételét.
nov. 13
17:00
Átadták a felújított Baja-Kelebia összekötőutat (hirado.hu)
A több mint 1,4 milliárd forintos beruházás az Új Széchenyi Terv támogatásával valósult meg.
nov. 13
17:00
Európai elismerést és segítséget vár a szíriai ellenzék vezetője (hirado.hu)
Ahmad Maaz al-Hatib szerint az európai elismerés lehetővé teheti, hogy az ellenzéki összefogás kormányként tevékenykedjen.
nov. 13
17:02
MSZOSZ: távol kerültek egymástól az álláspontok a bértárgyalásokon (hirado.hu)
A szakszervezet azt kéri a kormánytól, hogy számszerűsítse, mekkora minimálbér-, illetve béremelkedést tart elképzelhetőnek jövőre.
nov. 13
17:04
Izrael ismét elkezdheti a célzott likvidálást (hirado.hu)
A zsidó állam megállítaná a radikális Hamász által ellenőrzött Gázai övezetből érkező rakétatámadásokat.
nov. 13
17:06
Videó: Nemzetközi szinten még csiszolódnunk kell - Egervári (She)
A magyar labdarúgó-válogatott szerda este Norvégiát fogadja Budapesten felkészülési mérkőzésen. A keddi sajtótájékoztatón Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta, öt játékosra nem számíthat a korábban behívottakból sérülések miatt, de az esélyek így is sem csökkentek.
nov. 13
17:06
Már jövőre elindulhat az új Ipoly-híd építése (hirado.hu)
Hármat terveztek, egyelőre egy megépítése biztos, a helembai átkelő építését decemberben véglegesítik.
nov. 13
17:06
Megbüntették a Ferencvárost (Metropol)
Visszaesőként 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték a klubot.
nov. 13
17:08
Art.sy: online útikalauz műélvezőknek (hirado.hu)
Minden zenerajongó tudja: számtalan módja van annak, hogy könnyen meg lehessen találni a legfrissebb dalokat a világhálón - elég végigpörgetni a digitális lejátszási listákat, elég körülnézni a Pandorához hasonló streaming szolgáltatások oldalain.

Keresés