Évről évre nő a császármetszéssel szülő nők aránya. Az orvosok magyarázata szerint viszont ezzel elsősorban a lehetséges komplikációktól óvják a születendő gyermekeket.
Bár törékeny és bizonytalan még a növekedés, óvatosan optimisták az ING IM szakértői a világgazdasággal kapcsolatban, és alapvetően kockázatkedvelő üzemmódra kapcsoltak. Bíznak egyes feltörekvő piacokban,mint a BRIC-országokban. Csodálkoznának, ha a forint tovább erősödne, a hazai részvényektől és kötvényektől is csak szerény hozamot várnak jövőre.
Hétfő este zárószavazáson elfogadta a Parlament a 2013-tól hatályba lépő adóváltozásokat, a törvényjavaslat jelenleg az Országgyűlés elnökének aláírására vár. A törvényjavaslat alapján már kirajzolódik az egyes adónemeket érintő változások köre, melyekről az alábbiakban írunk bővebben.
Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Diplomaták közlése szerint nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő britek és az ennél kompromisszumkészebb tagországok között keletkezett.
Negyven százalékos leépítést hajt végre budapesti bázisán a Ryanair, mivel a fapados légitársaság szerint a repülőtér megemelte a díjait és nem biztosít jól működő létesítményeket sem. A cég vezérigazgatója elmondta: 30-ról 20-ra csökkentik útvonalaikat, 5-ről 3-ra a Budapesten állomásozó repülőgépeik számát. Michael O’Leary szerint ezzel évente 800 ezer utast veszít a repülőtér. Azt mondta, ha…
Tizenkét órás kihallgatása után nem emelt vádat Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja - közölte csütörtök este Thierry Herzog, az exelnök ügyvédje.
Levetkőztetné Mesterét a Voice egyik tehetsége, a színészként dolgozó, festőművész végzettséggel rendelkező Olasz Csaba. Andi meglepődött az ajánlaton.
Egy formabontó és egy klasszikus film a heti kínálatban. A Wachowski testvérek Tom Tykwerrel közösen írták és rendezték az amerikai-német koprodukcióban készült fantasyt. A Felhőatlasz főbb szerepeiben Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant és Susan Sarandon játszik hol felismerhetően, hol felismerhetetlenül. Az Egy veszedelmes viszony történelmi dráma a 18. századi Dániából, Nikolaj Arcel…
Zámbó Krisztiánt már a politikai elemzők sem tudják figyelmen kívül hagyni. Az énekes az által lett politikai fogalommá, hogy Ceglédi Zoltán hozzá hasonlította Matolcsy Györgyöt.
Ciprus megállapodásra jutott csütörtök este a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a pénzügyi támogatás feltételrendszeréről - jelentette a CNA görög hírügynökség.
A kormányszóvivő okafogyottnak tartja az Európai Bizottság telekommunikációs és kiskereskedelmi különadókkal kapcsolatos, Magyarországhoz intézett felhívását.
Ma tartja frakcióülését az LMP, amelyen az előzetes tervek szerint a képviselőcsoport új vezetőjét és annak két helyettesét is megválasztják. Jávor Benedek frakcióvezető, valamint a háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely a párt hétvégi kongresszusa alatt mondott le megbízatásáról.
Az izraeli hatóságok letartóztatták a szerdai tel-avivi buszrobbantás szervezőit és elkövetőit - közölte az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, akit a minap vették őrizetbe hivatali visszaélés miatt.
Szerdán egyiptomi közvetítéssel tűzszünetet kötött Izrael a Hamasz terrorszervezettel, amely a Gázai-övezetből az izraeli Felhőoszlop hadművelet megkezdése előtt 2012 eleje óta több mint 800 rakétát, az izraeli beavatkozást követően pedig több mint 1500 rakétát lőtt a zsidó állam déli városaira. A Hamasz a tűzszünetet követően először ismerte be nyíltan: Irán fegyverezte fel a terrorszervezetet.…
Hét hónaposan állt, és már két apró lépést is tett Tihanyi Tóth Csaba kisfia. Nimród egy este ledermesztette a szüleit, amikor azt gügyögte: beolajozzuk. Sőt már a színészvilág is érdekli.
A Népszabadság arról ír, hogy az ELTE-n nem lesz vizsgálat Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban. Ténymegállapító albizottságot hozna létre az LMP annak tisztázására, hogy milyen összefüggések vannak a kilencvenes évek olajügyleteiben is felbukkant személyek, egyes bűnözői körök és a titkosszolgálat között - írja a Magyar Nemzet.
Szűk sávban mozog a forint, az eurót pénteken 10 óra után 279,67 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a reggeli 279,30 forint és a csütörtök esti 279,28 forint után.
Cseh politikusok, köztük Václav Klaus elnök és Petr Necas miniszterelnök privát mobiltelefonszámait tette közzé legújabb kiállításán a Ztohoven nevű képzőművészeti csoport.
Az építési munkálatok késése és szabálytalanságok miatt felbontották a magyar határ és Arad között épülő autópálya első 22 kilométeres szakaszának 115,8 millió euró értékű kivitelezési szerződését.
A címvédő Chelsea már csak abban az esetben juthat tovább a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé, ha a csoportforduló zárásán megveri a Nordsjaelland gárdáját, miközben a már nyolcaddöntős Sahtar felülmúlja a Juventust. A kilátástalan helyzet és a torinói 0-3 után Roman Abramovics határozott lépésekre szánta el magát.
Noha az utolsó pillanatig nyitva maradt 2012-ben, hogy ki nyeri a Formula 1-ben a pilóták világbajnokságát - a konstruktőrök között a Red Bull triplázott -, az biztos, európai idő szerint vasárnap este kiderül, a 13 ponttal vezető Sebastian Vettel, vagy Fernando Alonso lesz háromszoros világbajnok.
A magyar autósport történetének eddigi legfényesebb diadalát aratta az elmúlt hétvégén Michelisz Norbert, aki megszerezte a WTCC-sorozat privát világbajnoki címét. Magyar versenyző egy magyar csapattal érte el ezt a kiugró sikert, amiben jelentős szerepet játszott a Zengő Motorsport elhivatott tulajdonosa, Zengő Zoltán, aki lapunknak adott interjújában őszintén beszélt az ünneplésről, a csapaton…
Mindössze három hely maradt kiadó a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb 16 együttese között: a G és a H jelű négyesben a Barcelona és a Manchester United mögött akad még betöltetlen pozíció, míg az E kvartettban a Sahtarhoz csatlakozna a Juventus vagy a Chelsea, ám utóbbinak erre alig van esélye.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, akit a minap vették őrizetbe hivatali visszaélés miatt - közölte Miljko Radisavljevic ügyész.
Rakétakilövésre utaló készülődés jeleit észlelték Észak-Koreáról készült műholdfelvételeken - közölte az amerikai kormány Japánnal és Dél-Koreával az Aszahi Simbun című japán napilap pénteki jelentése szerint.
Határozottan jól érzi magát az arculatot váltó Tóth Vera. Az énekesnő lelkesen készül a zenei múltját lezáró Cserháti-koncertre, s a Borsnak azt is elárulta, miért él még mindig egyedül.
A második számú dél-amerikai labdarúgó kupasorozat, a Copa Sudamericana elődöntőjében mindkét párharc első mérkőzésén döntetlen született. A chilei Universidad Catolica a brazil Sao Paulóval játszott 1–1-es döntetlent, míg az argentin Tigre és a kolumbiai Millonarios összecsapásán nem született gól. A visszavágókat jövő héten rendezik.
Soha viszont nem látásra – ez a legudvariasabb formája annak, ahogy az „ügyfelek” elköszönnek egy közterület-felügyelőtől, aki kerékbilincset rakott autójukra. Utálják őket, pedig a szabályokat nem ők alkotják, csak betartatják.
A kaposváriaknak nem sikerült feldolgozniuk Szita Bence brutális meggyilkolását, ezért közösen ki kell beszélni a történteket – mondta Szita Károly, a város polgármestere.
Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.