Pánikot keltett a pénteki olasz sajtó szerint a tavaszi választásokra készülő itáliai pártok között Giorgio Napolitano államfő bejelentése, miszerint az örökös szenátor Mario Montit nem lehet miniszterelnöknek jelölni.
A forint tegnap havi csúcson volt, 279 forint alá ment az euró árfolyama, de ma enyhén elkezdett gyengülni, újra 280 fölött jár az árfolyam. A svájci frank is 232 forint fölé került.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,37 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. Úgy tűnik ezen a héten képtelen az emelkedésre a magyar piac, igaz a nemzetközi hangulat sem mondható kifejezetten optimistának. Nyugat-Európában azonban a pesszimizmust mérsékelte, hogy hat hónap után először emelkedni tudott novemberben a német üzleti hangulat.
Pánikot keltett a pénteki olasz sajtó szerint a tavaszi választásokra készülő itáliai pártok között Giorgio Napolitano államfő bejelentése, miszerint az örökös szenátor Mario Montit nem lehet miniszterelnöknek jelölni.
Októberben további 4,6 milliárd forinttal növekedett a költségvetési szervek tartozásállománya, ezzel az adósságállományuk új történelmi csúcsra, 69 milliárd forintra hízott. Egy év alatt 70%-kal...
Tegnap késő este érkezett a hír, hogy Ciprusnak sikerült megállapodnia a trojkával egy pénzügyi támogatás feltételeiről, ez pedig a Ciprusi részvények jelentős emelkedését eredményezte a mai...
A karácsonyra készülve sokan gyűjtik már az ünnepi recepteket is. Keleti Andrea táncművész, műsorvezető egy olyan étel elkészítését mutatja be, melyek a család minden tagjának ízlenek majd, és az adventre készülőknek is jól jöhet majd.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kabinet döntése értelmében Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője koordinálja majd a téli időszak társadalmi problémáival, így például a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió számára a bővítés prioritás marad, annak ellenére is, hogy jelenleg a gazdasági bajok, a pénzügyi viták állnak a figyelem középpontjában. Ezt hangsúlyozta csütörtökön Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője, megnyitva az unió bővítési stratégiájáról az Európai Unió Házában rendezett kerekasztal-beszélgetést.
A Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének vezetője úgy véli: a tagállamok meg akarnak állapodni a költségvetésről, több forgatókönyv is létezik, egyelőre azonban mindenki taktikázik.
Bár érezhetően javult a nemzetközi tőkepiacokon a hangulat a BUX még mindig a negatív tartományban tartózkodik. A befektetők kockázati étvágyának emelkedésében az Ifo német gazdasági hangulat index...
Pénteken nem sokkal dél után folytatódott az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy a tagországok megállapodásra jussanak az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről.
2012 novemberében a Magyar Állam egy kormányhatározattal lemondott a Műcsarnok épületének tulajdonjogáról, emellett vállalta, hogy az intézmény működését érintő művészeti és tartalmi kérdésekben egyetértési jogot biztosít a Magyar Művészeti Akadémiának.
Egységes módszertan kidolgozását javasolja az egészségpénztári hozamok összehasonlításához a szektor közel 70 százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség.
Matolcsy György újabb feladatot kapott, ahol bemutathatja mesebeli képességeit. Orbán őt bízta meg, hogy elkészítse a magyar stratégiát arra, mire kívánjuk felhasználni az uniós pénzeket, és ő vezesse a magyar fél részéről a tárgyalásokat - írják közleményükben a szocialisták.
Ma fekete péntek van, kezdődik a karácsonyi bevásárlási láz, a mai értékesítési adatok kiemelkedő fontosságúak az amerikai gazdaság és a piac szempontjából is; élénkülő gazdaságot mutat az Ifo-index; a német export, illetve az import adatok kedvező számokat mutatnak.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár végelszámolással történő, jogutód nélküli megszűnésére tett javaslatot a küldöttközgyűlésnek a pénztár igazgatótanácsa - írja a hvg.hu.
Péntekig, azaz máig kell benyújtania a kormánynak azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elfogadását még idén reméli az Országgyűléstől - tudta meg az MTI kormányzati forrásból.
Átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mentesülhetnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) számításai szerint azok a devizaalapú jelzáloghitelesek, akik belépnek az árfolyamrögzítési programba.
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretérõl kezdtek egyeztetést csütörtök éjszaka a tagállamok állam- és kormányfõi a Herman Van Rompuy által összehívott rendkívüli uniós...
Az NGM módosító indítványt adott be a 2012-es költségvetéshez, amely szerint a széndioxid kibocsátási egységek eladásából 2012 során befolyó bevételek majdnem felét energiahatékonyságra kell költeni és a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) keresztül kell felhasználni. Ezzel a lépéssel még az év hátralevő részében új lendületet kaphatnak az energiahatékonysági beruházások....
Az OTP Magánnyugdíjpénztár végelszámolással történő, jogutód nélküli megszűnésére tett javaslatot a küldöttközgyűlésnek a pénztár igazgatótanácsa - írja a hvg.hu.