2012. november 26. hétfő

nov. 26
11:48
Nem fogyaszt a magyar: spórolunk szinte mindenen (Privátbankár)
Szeptemberben 3,1%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egyre többet rendelünk a neten, ruhából pedig inkább a használtat vesszük. Hiába jön a karácsony, a fogyasztás még jobban visszaeshet, egyes élelmiszerek még tovább drágulhatnak év végéig. Nem fogyasztunk - de miből fogyasztanánk?
nov. 26
11:48
A társadalom nagy része támogatja a meleg vezetőket (HR Portál)
Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a társadalom többsége támogatja, hogy a homoszexualitásukat nyíltan vállalók magas beosztást töltsenek be a közszférában, így például kongresszusi képviselők, egyetemi professzorok, tábornokok vagy polgármesterek legyenek.
nov. 26
11:50
Lehet, hogy hamarosan több pénzt kér a könyvelője (Privátbankár)
A könyvelőirodák fele már több mint három éve nem emelt díjat és közel ugyanennyinek csökkent az idén az ügyfélköre. A kilátásokat rövid távon tovább rontják a jövő évben életbe lépő új adónemek.
nov. 26
11:50
Elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első vezérigazgatója (HR Portál)
Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója vasárnap - tudatta az MTI-vel a Müpa.
nov. 26
11:52
Csökken a könyvelők ügyfélköre (HR Portál)
A könyvelőirodák fele már több mint három éve nem emelt díjat és közel ugyanennyinek csökkent az idén az ügyfélköre - derül ki a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja és a Penta Unió Zrt. felméréséből. A kilátásokat rövid távon tovább rontják a jövő évben életbe lépő új adónemek.
nov. 26
11:54
Vettelnek nem sok ideje lesz ünnepelni (Agroinform)
A következő hetekben be kell járni az egész világot a Red Bull német pilótájának.
nov. 26
11:57
A pártvezér állásába került ez a szexvideó (Blikk)
Nem fogja következmények nélkül hagyni a tisztviselők vétségeit a Csungking városi vezetés - ígérték a pártbizottság illetékesei azt követően, hogy a múlt héten leváltottak egy kerületi párttitkárt, mert szexvideóban szerepelt, és kiderült, további öt helyi vezetőről is készültek hasonló felvételek.
nov. 26
12:00
Kétszáz éves román templom égett le Erdélyben (Kripto Akadémia)
Egy kétszáz éves román ortodox fatemplom égett le hétfő hajnalban Erdélyben, miután tűz ütött ki a létesítményben.
nov. 26
12:06
Kína: Átrendeződések várhatók a pénzügyi vezetésben (Infostart)
A politikai hatalomátadást követően Kína pénzügyi vezetésében is változások várhatók, a kínai sajtóban az elmúlt hetekben élénk találgatás indult a posztokat illetően.
nov. 26
12:09
Bajban a könyvelők - csökken az ügyfélkör és pénz sincs (ProfitLine)
A könyvelőirodák fele már több mint három éve nem emelt díjat és közel ugyanennyinek csökkent az idén az ügyfélköre - derül ki a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja és a Penta Unió Zrt. felméréséből. A kilátásokat rövid távon tovább rontják a jövő évben életbe lépő új adónemek.
nov. 26
12:11
Itt őrzik a világ aranyát – kulisszatitkok (ProfitLine)
A New York-i Liberty Streeten sétálók bizonyára nem is gondolnák, hogy a 33-as számú ház alatt 25 méterrel a világ legnagyobb „aranybányája” terül el: az Atlanti-óceán vízszintje alá ásott trezorokban őrzik a világ aranyát. A Conclude Befektetési Zrt. riportja segít bepillantani a kulisszák mögé
nov. 26
12:12
Nem ostromolták meg az eladók a hazai piacot a leminősítésre (Portfolio)
Nem igazán viselte meg a budapesti részvénypiacot a Standar & Poor's pénteki leminősítése. A hazai börze a kezdeti veszteségeinek egy részét ledolgozta, a BUX 0,1 százalékos csökkenéssel várja a...
nov. 26
12:12
Mikor jön a pesti dugódíj? Megszólalt Vitézy (Pénzcentrum)
A következő 2-3 évben valószínűleg nem lesz dugódíj Budapesten - hangzott el a Porfolio.hu Property Investment Forum 2012 konferencián. A 4-es metró, illetve a fonódó villamoshálózat elkészülte után azonban már érdemes beszélni a rendszer bevezetéséről. Bár a nagyobb zóna több pénzt hozna, ez azonban jókora terhet jelentene a városi, illetve agglomerációs lakosságnak. Lesznek ugyanakkor, akik…
nov. 26
12:12
Egy halott: súlyosbodnak a tüntetések az egyiptomi elnök ellen (ATV)
Mohamed Murszi múlt hét csütörtökön egy elnöki rendelettel jelentősen kibővítette saját jogköreit. Az ellenzék szerint lényegében alkotmányos puccsot hajtott végre, az „arab tavasz” egyiptomi forradalmában pedig vezető szerepet játszó Nobel-díjas Mohamed el-Baradei azt írta Twitteren, hogy Murszi "új fáraóvá" kiáltotta ki magát. A megdöbbent ellenzék utcára vonult, a hétvégén Kairó központjában…
nov. 26
12:12
Tizenötös veretlenségi szériánál jár a Győr (Agroinform)
A hétvégén a 16. fordulót rendezték az NB I-ben. A listvezető ETO immár 15 bajnoki mérkőzésen maradt veretlen.
nov. 26
12:14
További perek várnak Ivo Sanaderre (ATV)
A zágrábi megyei bíróságon hétfőn folytatódik az igazságügyi eljárás Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ellen, akit 10 év börtönbüntetésre ítéltek a múlt kedden nem jogerősen a Hypo Bank és az INA-Mol ügyekben egyesített perben háborús nyerészkedés, hivatali hatalommal való visszaélés és vesztegetés miatt - jelentette a zágrábi tömegtájékoztatás.
nov. 26
12:14
Eljött az idő, várva várt pofonba nézhet a Cleveland (Agroinform)
Korai tippel jelentkezünk az NBA 26. játéknapjára, mivel rendkívül kedvező hendikeppel fogadhatunk a Memphisre.
nov. 26
12:15
Hazamenekült az izraeli terrorból Lencse László! (Sport365)
Háború és béke - e két lehetőség között örlődött hetekig Lencse László Izraelben. Végül az országban tapasztalható feszült helyzet, miatt az utóbbit választotta a magyar támadó.
nov. 26
12:16
A döntésem végleges, nem térek vissza - Neuner (Agroinform)
Hiába szeretnék sokan, nem tervezi a visszatérést a németek olimpiai és világbajnok biatlonosa, Magdalena Neuner.
nov. 26
12:17
Mourinho szerint nem lesz bajnok a Real Madrid, elnézést kért a Ferrari - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 26
12:18
Műhiba! Halálos adag infúziót kapott az újszülött (Blikk)
Túl sok infúzióval öltek meg egy mindössze 7 napos babát egy brit kórházban
nov. 26
12:19
Sakk: Polgár Judit csak rájátszásban kapott ki legjobbtól (Sport365)
Polgár Judit az első partit megnyerte, ám végül rájátszásban kikapott az abszolút világranglista-vezető norvég Magnus Carlsentől.
nov. 26
12:24
Nézze meg! Így építik át hétfőtől a Ferenciek terét (Infostart)
Megkezdődött a Ferenciek tere és környékének átalakítása hétfő reggel; a Belváros új fő utcája című projekt újabb üteme 4,1 milliárd forintba kerül - közölte az V. kerület sajtóirodája.
nov. 26
12:30
Több korrupciós ügyben is eljárás folyik Sanader ellen (Portfolio)
A zágrábi megyei bíróságon hétfőn folytatódik az igazságügyi eljárás Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ellen, akit 10 év börtönbüntetésre ítéltek a múlt kedden nem jogerősen a Hypo Bank és az...
nov. 26
12:32
Matolcsy lepasszolta az uniós főtárgyalói posztot (Portfolio)
"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó...
nov. 26
12:36
Sztrájkolnak a pedagógusok Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Országos pedagógussztrájk kezdődött Szlovákiában, miután a tanárok érdekképviseleti szervei több tárgyalási kör után sem tudtak megegyezni az általuk kért béremelés mértékéről a kormánnyal.
nov. 26
12:42
Cséfalvay Zoltán vezeti az uniós források felhasználásáról folyó tárgyalásokat (Infostart)
Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.
nov. 26
12:42
Tudják, hogy mennyi idő van a visszaigényelt adó kiutalására? (Privátbankár)
Eloszlott a sötétség, van válasz, ugyanis eddig bizonytalanságban voltak az adózók, hogy miként kell értelmezni az áfa gyorsított kiutalását jelenleg szabályozó passzust.
nov. 26
12:42
Bod Péter: A kekeckedés hosszútávon nem nyerő (ProfitLine)
Leszakadtunk a régiótól Bod Péter Ákos szerint, ami köszönhető a kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitikának. A bizalom visszaállítható lenne olyan intézkedésekkel, amik kevésbé innovatívak, és valós számításokon alapulnak.
nov. 26
12:44
Hsziao vagy Lou: találgatják, ki lesz Csou utódja (Privátbankár)
A politikai hatalomátadást követően Kína pénzügyi vezetésében is változások várhatók - a központi bank leendő vezetőjével kapcsolatban van a legnagyobb várakozás.
nov. 26
12:44
Jól fogy a Nokia 50%-os kedvezménnyel (ProfitLine)
Jól fogyott az előző hétvégén Németországban a Nokia Lumia 920-as telefonja és jól fogyhatott ezen a hétvégén Amerikában is, ugyanis a kizárólagos forgalmazó az AT&T 50%-os diszkonttal értékesítette a telefonokat - olvashatjuk az Erste Európa Best Of anyagában.
nov. 26
12:48
A veleszületett IgA hiányos gyerekekről (WebBeteg)
Mennyire veszélyes és problémás az alacsony IgA szint, illetve van-e ebből gyógyulás? Mivel lehet javítani az állapotán, illetve mivel lehet növelni az IgA értéket? Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 26
12:48
Erősödik a forint, visszahúzták az OTP-t (Portfolio)
Lényegében megmaradt a péntekre jellemzõ kifejezetten jó nemzetközi befektetõi hangulat ma délelõtt is, ez pedig segített a forintnak, hogy a péntek esti leminõsítés...
nov. 26
12:48
Matolcsy Cséfalvayra bízta az uniós forrásokért folyó tárgyalásokat (ATV)
Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
nov. 26
12:48
NB I: együttműködés a Diósgyőri VTK és a Vöröskereszt között (Sport365)
Együttműködési megállapodást írtak alá Diósgyőrött a DVTK futballklub és a Magyar Vöröskereszt képviselői hétfőn.
nov. 26
12:48
Bravó Milan, de ez nem volt büntető - lapszemle (Agroinform)
A címvédő és éllovas Juventus kikapott a Milan otthonában. Allegri sportszerűen elismerte, nem volt jogos a tizenegyes.
nov. 26
12:50
A szabályozás lazítása segíthet a mobil fizetések elterjedésében (Portfolio)
A fejlődő országok felé irányuló átutalások összesen 406 milliárd dollárt tesznek ki ebben az évben a Világbank szerint, ami magasabb a korábban becsült értékhez képest. A mobil átutalások könnyebbé...
nov. 26
12:50
Sorozatos bombariadók a MOM Parkban (ATV)
Az Országos Rendőr-főkapitányság az elmúlt napokban öt alkalommal kényszerült bombariadót fújni a MOM Parkban.
nov. 26
12:50
Ünnepel a legendás magyar vízilabdakapus: ez történt november 26-án (Sport365)
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
nov. 26
12:51
Beszorult a vécébe, meghalt (Blikk)
Stanwell - Egy fogadóiroda vécéjében halt meg az a brit férfi, aki beszorult a mellékhelyiségbe, és öt napig senki nem nyitotta rá az ajtót.
nov. 26
12:52
Videó: egymást ütötték a szülők a kölyökcsapat-meccs közben (Sport365)
A Szerb Pionir Ligában a belgrádi Bežanija fogadta a szintén fővárosi OFK Beogradot. A pályán folyó küzdelem mellett a szülők is gyepálták egymást, 2:13-tól a videón.
nov. 26
12:54
Orbán szerint nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt, nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások és sztrájkok.
nov. 26
13:00
Szombat éjfélig mondhatók fel a régi kgfb szerződések (Infostart)
A jövő évre új kötelező gépjármű felelősségbiztosítót választani akarók szombat éjfélig mondhatják fel meglévő szerződésüket, viszont az új szerződést elég december végéig megkötniük - hívja fel a figyelmet több internetes alkusz is.
nov. 26
13:00
Ketyeg a bomba: mi robban, az eurózóna vagy Franciaország? (Privátbankár)
Az Economist rendkívüli visszhangot kiváltó cikkében azt írta, hogy Franciaország egy időzített bomba, Európa talán legsúlyosabb betege. Michel Martinez, a Societe Generale vezető közgazdásza az alapblog.hu-nak adott interjúban bár nem utasítja vissza teljesen a kritikákat, de cáfolja, hogy ilyen nagy lenne a baj.
nov. 26
13:02
Cséfalvay Zoltán is uniós főtárgyaló lett (Privátbankár)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével.
nov. 26
13:06
Nagyobb autóval hamarabb váltunk kötelezőt (Pénzcentrum)
Egy friss felmérés szerint azok, akik az elmúlt egy évben nem váltottak biztosítót, leginkább azért nem tették, mert elégedettek a jelenlegi biztosítójuk által nyújtott szolgáltatásokkal. Akik a váltás mellett döntöttek, 89 százalékban az árat nevezték meg fő motivációs tényezőként....
nov. 26
13:06
Az eredeti adó dupláját fizethetik a közműszolgáltatók (ATV)
A Népszabadság szerint a kormány által várt 30 milliárd forint helyett ennek duplája is befolyhat évente a költségvetésbe a közműszolgáltatókra jövő januártól kivetett új adóból.
nov. 26
13:06
Vettel, mostantól az autóversenyzés istene vagy - lapszemle (Agroinform)
Sebastian Vettel címvédése és Michael Schumacher visszavonulása a fő téma a német sajtóban.
nov. 26
13:08
Gyorshír: újra Schiffert választották az LMP frakcióvezetőjévé (ATV)
Egységesen megválasztották Schiffer Andrást az LMP frakcióvezetőjévé- erősítette meg a politikus az atv.hu értesülését.
nov. 26
13:08
Az "álomszerűen" játszó Gerával szárnyal a West Brom, Dzsudzsákék kivégezték a Szpartakot (Agroinform)
Az elmúlt hétvége magyar szempontból csendesebben telt az európai futballporondon, ám így is akadt okunk az örömre.

Keresés