Egy rendőr szerelte le azt a szurkolót, aki befutott a pályára a Beitar Jerusalem-Maccabi Haifa izraeli bajnokin. Nem is akárhogy, a közeg hátulról, páros lábbal csúszott rá a drukkerre.
Az Amerikai Egyesült Államok a lehető leghatározottabban elutasítja és elítéli a Jobbik országgyűlési képviselőjének a magyar parlamentben november 26-án elhangzott felháborító antiszemita megjegyzéseit - közölte az ország budapesti nagykövetsége kedden az MTI-vel.
Megkezdődött a kormányzat, valamint az ötezer és ötvenezer közötti lakosú települések között a tárgyalássorozat az adósságrendezésről. Az első egyeztetést Szentendrén tartották.
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint roppant sokat számít, hogy csapata miként rajtol az egy hét múlva kezdődő szerbiai Európa-bajnokságon, ahol a cél a legjobb hatba kerülés.
A mai nap folyamán a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége évértékelést tartott a sajtó képviselői számára. Az iparág még ha enyhe mértékben is, de növekedőfélben van, ami ezekben a válságos időkben önmagában is elismerésre méltó eredmény.
A normális országot akaróknak kell győzniük azok felett, akik az ország megosztásából, az örökös harcból próbálnak maguknak hatalmat építeni - jelentette ki Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület alapító elnöke egy kedd esti győri fórumon.
Az erős diplomáciai nyomás alá került lázadók beleegyeztek abba, hogy elhagyják a várost, de a megszabott határidőhöz képest csak néhány nappal később.
Lélektanilag nagyon fontos, hogy hazai pályán győzni tudjon a Patriot Budapest: az MHL, azaz az orosz junior jégkorongliga egyetlen magyar alakulata a sereghajtó Junoszty Minszk csapatát fogadja.
Már egy ideje együtt vagyok a barátommal, de szeretném meglepni valamilyen újfajta szexszel. Meg lehet tanulni valahol ehhez a praktikákat, vagy utánozzam inkább a pornófilmek figuráit? U. P., 24 éves
Orvosi értelemben anhedóniáról akkor beszélünk, amikor valaki elveszíti a korábban számára örömöt okozó tevékenységek iránti érdeklődését és az azokban lelt örömérzetét. Ez az állapot nagyon gyakran depressziós betegeknél alakul ki, az örömtelenség, kiüresedés a depresszió meghatározó tünete, és jelentősen rontja a betegek életminőségét.
Farkas György fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy a szombatig tartó vetítésekre "erős túlzás" a filmfesztivál meghatározás, az eseményt inkább filmhétnek lehet tekinteni.
A rezidensek számára meghirdetett egészségügyi ösztöndíjakra két hét alatt 181-en jelentkeztek - mondta az egészségügyi államtitkár a kormány a honlapján kedden közzétett videójában.
A Mol lezárta opciós szerződését az ING-vel és újat kötött, az ügyletek által a társaság saját tulajdonában lévő részvényeinek száma nem változott - közölte a Mol a BÉT honlapján kedden.
A 600 milliárd forintot meghaladó önkormányzati adósságból mintegy 500 milliárd forint esik az ötezer főnél nagyobb, de 50 ezer főnél kisebb lélekszámú településekre.
Bár decemberben az ünnepek miatt többet költünk, a műszaki cikkek esetében visszafogott forgalmat vár a GfK Hungária. Bécs Lajos, a piackutató műszaki és technológiai terület ügyfélkapcsolati vezetője azt mondta: ennek oka, hogy ezek a termékek drágábbak, és bár az akciók vonzóak lehetnek, a tavalyi 16 százalékos decemberi bővülésnél kisebbre számítanak idén.
Király Levente, a kötet szerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy Kemény Istvánnak tavaly, 50. születésnapjára jelentek meg összegyűjtött versei, az új kötet viszont az elmúlt hat évben született műveket tartalmazza.
Ugyanazon a napon, kedden mondott le párttagságágról Ertsey Katalin, az LMP parlamenti képviselője, valamint Róna Péter, az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz társelnöke.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a fair play-szabály alapján egy Bajnokok Ligája-mérkőzésre eltiltotta Luiz Adrianót, az ukrán Sahtar Donyeck csatárát múlt kedden szerzett sportszerűtlen gólja miatt.
Az elmúlt hétvégén egy év kihagyás után tért vissza a teremcross verseny a nyíregyházi Bujtosi Sportcsarnokba. A Hell MX versenyzője, Tóth Ádám idén is az aranyéremért jött, azonban egy osztrák idegenlégiós némiképp keresztbehúzta a számításait.
A szülők ugyan néha kételkednek abban, hogy gyerekeik eleget alszanak, de egy friss tanulmány alapján az amerikaiak az orvosilag ajánlott időtartamot töltik alvással csecsemőkoruktól egészen kamaszkorukig.