A labdarúgó NB I-be szereplő Budapest Honvéd közös megegyezéssel szerződést bontott két fiatal légiósával, Filip Kostics és Joel Toe a továbbiakban máshol folytatja pályafutását – adta hírül a klub hivatalos oldala.
A szülők ugyan néha kételkednek abban, hogy gyerekeik eleget alszanak, de egy friss tanulmány alapján az amerikaiak az orvosilag ajánlott időtartamot töltik alvással csecsemőkoruktól egészen kamaszkorukig.
A csaló távol-keleti cégek leleplezésére szakosodó, és részvényeinek shortolásából kereső Muddy Waters újabb céget ért tetten, a szingapúri Olam Internationalt. Az elemző cég vádjai szerint ugyanis a...
A korábbi évek tendenciáinak megfelelően idén is a konyhai kisgépek, szépségápolási és szórakoztató elektronikai termékek iránt nőhet a kereslet - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.
A férfi kosárlabdázók harmadik számú európai kupasorozatában, az EuroChallenge-ben, az F-csoportban a Szolnok hazai pályán szinte végig futott az eredmény után a német Oldenburg ellen. Az Olaj a Temesvárt legyőző Körmenddel ellentétben később sem tudott fordítani a meccs menetén, így 85–67-es vereséget szenvedett.
Forgalomjelző digitális táblákat helyez ki a Budapesti Közlekedési Központ több főút mellé; a kijelzőkön a Duna-hidakhoz eljutáshoz szükséges időt jelzik majd.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás másodedzője, Székely Tibor az NB II-es Szigetszentmiklóssal tárgyal. Artner Tamás vezetőedző kedden leült segítőjével beszélni, és a jövőben továbbra is igényt tartana a munkájára.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy budapesti konferencián kedden.
Országos demonstrációt tart a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) a jövő héten, a budapesti rendezvényen a húsipari munkahelyek védelméért emelik fel a szavukat - közölte a HDSZ kedden az MTI-vel.
Az új földtörvény meghatározza, hogy ki vásárolhat és művelhet földet Magyarországon, a helyben lakó gazdáknak előnyt biztosít, a külföldieket és a spekulánsokat pedig kizárja a termőföld megszerzésére jogosultak köréből - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Pásztón sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter egy...
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a szabályozás iránya jó, de nem elég pontosak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló egyes passzusok.
Konferenciát szerveztek Románia regionális átszervezéséről. A rendezvényen az egyik tisztázandó kérdés az volt, mennyire ellensúlyozható a magyarságot érő hátrány?
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a DVTK hazai pályán próbálja ledolgozni, de legalábbis kozmetikázni négygólos hátrányát a Budapest Honvéddal szemben, mindenesetre a vezetőedzőnek kinevezett szakmai igazgató, Szentes Lázár a tizenegyeseket is gyakoroltatta a mérkőzés előtti edzésen.
A német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 14. fordulójában a címvédő Borussia Dortmund a Düsseldorfot fogadja. A hazaiak a 43. percben egy remekbe szabott találattal szerezték meg a vezetést, egy jobbról jövő beadást Blaszkycowszki mellel tette Grosskreutz elé, aki visszapasszolta lengyelnek, a szélső nem is tétovázott, kapásból a jobb felső sarokba bombázott.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Philadelphia Eagles a mai napon felbontotta kiváló védőfalembere, Jason Babin szerződését.
Rudolf Gergely nem lesz a DVTK keretében a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének Budapest Honvéd (0–4) elleni visszavágóján, akit sérülésveszély miatt a vezetőedzőnek kinevezett szakmai igazgató, Szentes Lázár inkább pihentet.
Hiába érkeztek remek adatok Amerikából, hiába állapodtak meg a görög mentőcsomagról, az amerikai költségvetésről folyó tárgyalások kimenetelével kapcsolatos aggodalmak miatt az amerikai...
Perhaps it can be regarded as an achievement if the government does not cut a deal with the International Monetary Fund on financial aid, chief negotiator Mihaly Varga said on Tuesday.
A szaktárca közölte: a jövő év márciusáig a fehér kenyér fogyasztói ára a szakemberek szerint előreláthatólag legfeljebb 15%-kal emelkedik; a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7% között valószínűsítik.
Partnerségi megállapodás kötött a Hankook Tire-rel a kormány. Ismét 25 bázisponttal csökkent a jegybanki alapkamat. Elítélték a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti kijelentéseit a közjogi méltóságok és a kormány. A nap legfontosabb hírei november 27-én.
A Real Betis a Real Madrid elleni, szombati 1–0-s siker után „fordított” a spanyol Király-kupában: 3–0-ra győzött a Valladolid ellen a visszavágón, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint a Gyöngyösi Márton által elmondottak legfontosabb következménye és eredménye, hogy minden mértékadó párt és politikus egy emberként ítélte el a "megengedhetetlen" kijelentést.
Szalai Ádám is a kapuba talált az Eintracht Frankfurt–Mainz német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Ennek azonban aligha örült, mivel a saját csapatának kapuját vette be. Íme, a gól!
Szabics Imre hiába szerzett vezetést az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sturm Graz hétközi 13. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzésén, mégis 1–1-re végzett a AC Wolfsberger otthonában.