2012. november 3. szombat

nov. 3
17:20
Trokán Nóra dacból beszélt magyarul (Blikk)
Budapest — Lázadásból kezdett magyarul beszélni Trokán Nóra! Az édesanyja révén görög származású színésznő elárulta, sokáig csak görögül beszélt, és csupán dacból tért át a magyar nyelvre.
nov. 3
17:20
Erdogan szerint mentális forradalom volt pártjának hatalomra kerülése (hirado.hu)
A török kormányfő forradalomnak minősíti pártja tíz évvel ezelőtti hatalomra kerülését.
nov. 3
17:22
MSZP: tovább csökken az ország gazdasági teljesítménye (hirado.hu)
Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője azt mondta, könnyebb kiszámítani a lottószámokat, mint a kormány következő lépéseit, mivel hol Brüsszel és az IMF mellett, hol ezekkel szemben foglal állást.
nov. 3
17:24
Csaknem egymillióan látogattak ki eddig a fővárosi temetőkbe (Infostart)
Mintegy 950 ezren látogattak ki szerda óta a budapesti temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóikról, szeretteikről - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombaton délután.
nov. 3
17:24
Simán nyert és továbbjutott a Győr (Infostart)
Bekerült a középdöntőbe, azaz a legjobb nyolc közé a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Görbicz Anitáék a negyedik fordulóban is győztek, ezúttal hazai közönség előtt 29-22-re a szlovén Krim Ljubjana ellen.
nov. 3
17:24
Amerikában magánügynek számít, ki hova szavaz (hirado.hu)
Az amerikai elnökválasztás finiséről, az amerikaiak politikához való viszonyáról számolt be a Kossuth Rádióban Papp Sándor, Arizonában élő magyar biokémikus.
nov. 3
17:24
Öröm és csalódottság a Mercedesnél (F1világ)
Michael Schumacher számára csalódással ért véget az időmérő edzés Abu Dhabiban, azonban csapattársa, Nico Rosberg úgy érzi, a lehetséges maximális eredményt érte el. Tovább »
nov. 3
17:24
Kick-box Eb: Dancsó Zoltán és Brunner Boglárka is aranyérmes lett (Sport365)
Ötödször lett Európa-bajnok Dancsó Zoltán kick-box karatéban, a light-contactosok 84 kilós kategóriájában, miután szombaton nyert a döntőben az ankarai kontinensviadalon.
nov. 3
17:24
Ennyi volt az autóban - Alonso (Agroinform)
A vb-pontversenyben második Fernando Alonso a hetedik pozícióban zárt az Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzésén.
nov. 3
17:26
Button értetlenül áll az időmérőn történtek előtt (F1világ)
A McLaren-Mercedes Lewis Hamilton révén megnyerte az időmérő edzést Abu Dhabiban, míg az istálló második pilótája, Jenson Button csak hatodik lett, így ő érthetően nem is tudott túlságosan örülni szombaton. Tovább »
nov. 3
17:26
ATP-vb: egy csoportban Murray és Djokovic (Sport365)
A szombati sorsolás eredményeként azonos csoportban játszik majd a hétfőtől újra világelső szerb Novak Djokovic és a rangsorban harmadik Andy Murray a jövő héten esedékes idényzáró tenisz ATP-világbajnokságon.
nov. 3
17:28
Megint gázolt a Sopron a női kosárlabda NB I-ben (Sport365)
A Sopron hazai környezetben rendkívül magabiztosan, 72-37-re nyert a ZTE ellen a női kosárlabda NB I szombati játéknapján, ezzel továbbra is százszázalékos.
nov. 3
17:30
Döntős a párizsi tenisztorna óriásölője (Sport365)
Tovább folytatja remek szereplését Jerzy Janowicz a párizsi tenisztornán: a selejtezőből érkezett lengyel játékos a szombati elődöntőben Gilles Simon fölött diadalmaskodott két szettben.
nov. 3
17:32
ÉLŐ: Győri Audi ETO KC - Krim Ljubljana,29-22, VÉGE, Bajnokok Ligája (Sport365)
Amennyiben nyer, tovább is jut csoportjából a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. Nézd élőben 15.45-től, sikerül-e ez már most Görbiczéknek!
nov. 3
17:36
Különleges menü ínyenceknek (Blikk)
Kedves Olvasó!A tárkony Közép-Ázsiában őshonos, az ánizsmaghoz hasonló ízű, kissé csípős fűszernövény. A francia konyha előszeretettel használja a tárkonyt: saláták, szószok, savanyúságok, sült húsok, halak és tojásos ételek elkészítéséhez. Ezúttal a zöldbableveshez használtam. A recepteket álom- környezetben, a négycsillagos hajdúszoboszlói Hotel Silverben készítettem. Munkámat Gárdonyi…
nov. 3
17:36
Így járt: megégetik Armstrongot (BorsOnline)
Az edenbridge-i búcsúban máglyára küldik a kerékpáros Lance Armstrongot csúnya doppingbotrányáért. Minden évben van egy ember, akit nagyon nem szeretnek.
nov. 3
17:36
Európai Filmdíj: Haneke és Tavianiék filmje a jelöltek között (hirado.hu)
A díjakat december 1-jén Máltán adják át.
nov. 3
17:36
Egy szerelem három éjszakája: bemutató a József Attila Színházban (ATV)
Hubay-Ránki-Vas: Egy szerelem három éjszakája című zenés darabjának premierjét november 10-én tartja a József Attila Színház, Huszti Péter rendezésében.
nov. 3
17:38
A Fidesz üdvözli a nyugdíjemelésről szóló kormányzati döntést (hirado.hu)
November 1-jétől 1,6 százalékkal - januárig visszamenőleg - emelkednek a nyugellátások, a rokkantsági-és rehabilitációs ellátások.
nov. 3
17:42
Filmet "emelnek" a Puncilázadóknak (Kripto Akadémia)
A Pussy Riot ügyvédjének felesége is érdekelt a zenekarról szóló film elkészítésében. Az nem derült ki, hogy a zenekar tud-e róla.
nov. 3
17:42
A tavaszi nyolc után most egy gól sem született a Dortmund-Stuttgarton (Agroinform)
A Dortmund két alkalommal a lécet trafálta telibe, s mezőnyfölényben játszott, de nem tudta bevenni riválisa kapuját.
nov. 3
17:54
Apjukra üthet Ronaldo és Messi fia (Blikk)
Barcelona – Édesapjukhoz hasonlóan rivalizálhatnak az „aranylabdás" csemeték?
nov. 3
17:54
Costa Concordia: Szénhidrogén szivárgott a hajóroncsból (hirado.hu)
Rögzítették a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjárót a toszkánai Giglio szigetének partjainál.
nov. 3
17:57
Räikkönen a Red Bullokat támadná a futamon (F1világ)
Kimi Räikkönen az időmérőn igazolta, hogy a pénteki edzések után nem a levegőbe beszélt, amikor azt jósolta, hogy Abu Dhabiban beleszólhatnak az élmezőnyben zajló csatába. Tovább »
nov. 3
17:57
A Győr sima győzelemmel jutott tovább a BL-ben (Sport365)
Negyedik mérkőzését is megnyerte, ezzel a további eredményektől függetlenül már biztosan középdöntős a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
nov. 3
17:59
Bundesliga: botlott a Dortmund, Husztiék nyertek - eredmények (Sport365)
A Bundesliga 10. fordulójának szombati eredményei.
nov. 3
18:00
Nem került a szűkített listára Fliegauf Bence filmje (Infostart)
Michael Haneke Szerelem című, Arany Pálma-díjas filmjét és a Taviani fivérek Cesare deve morire című, a Berlinalén Arany Medvével jutalmazott alkotását is jelölték a legjobb filmnek járó Európai Filmdíjra szombaton. A Csak a szél - Fliegauf Bence rendezése - azonban nem került az esélyesek végső listájára.
nov. 3
18:00
Rabszolgaként tartotta a férfiakat Csilla (Blikk)
Mississauga — Jólét helyett a kivert kutyák sorsára jutottak azok a férfiak, akiket a most vádlottá előlépett, magyar származású Y.  Csilla (39) csábított Kanadába 2011 nyarán.
nov. 3
18:00
Beszélgetett egy fiúval, savval maratták halálra a szülei (Kripto Akadémia)
A lehető legborzalmasabb módszert választotta jó hírük tisztára mosására egy kasmíri házaspár.
nov. 3
18:00
A kihagyott tizenegyes is belefért a Lombardnak a Haladás ellen (Agroinform)
A Lombard támadója, Goran Marics egy tizenegyest belőtt, egyet kihagyott a Haladás ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen.
nov. 3
18:02
Egy év után nyert otthon a Pécs (Agroinform)
A Pécs fordított és 2-1-re nyert hazai pályán a Siófok ellen az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
nov. 3
18:04
A Chelsea elaludt Walesben, a Wigan nagyvadat ejtett (Agroinform)
A Chelsea felejthető meccsen ikszelt a Swansea-vel. A Wigan óriási meglepetésre legyőzte idegenben a Tottenhamet.
nov. 3
18:12
Melltartó nélkül parádézott Kardashian - fotók (BorsOnline)
Kim Kardashian a minap megismerkedett a gravitáció fogalmával mikor melltartó nélkül sétálgatott Maimi utcáin.
nov. 3
18:12
Fideszes buszháború: Tarlós nem vállal felelősséget a BKV működéséért (Alternatív Energia)
A főpolgármester semmilyen felelősséget nem vállal a BKV jövő évi működési biztonságáért, amennyiben újabb busztendert írnak ki a társaság finanszírozásról szóló kormánydöntés előtt.
nov. 3
18:12
Maléter Pálra emlékeztek Tökölön (hirado.hu)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc után kivégzett egykori honvédelmi miniszterre emlékeztek szombaton Tökölön.
nov. 3
18:12
Női kézilabda BL: újabb győzelmével középdöntős a Győr (ATV)
A Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe, miután a csoportkör negyedik fordulójában könnyedén, 29:22-re legyőzte a vendég Krim Ljubljanát, így változatlanul százszázalékos mérleggel vezeti kvartettjét.
nov. 3
18:14
Hamilton csaja rosszul tűri a távkapcsolatot (BorsOnline)
Telesírta a sajtót Nicole Scherzinger, Lewis Hamilton kedvese, hogy nehezen viseli a távkapcsolatot, amire rákényszerülnek. Amióta az internet egy kis faluvá zsugorította bolygónkat, egyre több a távszerelem. Van, akinél működik, van, akinél nem.
nov. 3
18:14
Megmutatjuk a leszakadt autópályahidat - ez lehetett a hiba (hirado.hu)
Külön vizsgálócsoportot hozott létre a rendőrség.
nov. 3
18:18
Husztiék sima győzelme (Metropol)
A Huszti Szabolccsal felálló Hannover hazai környezetben két góllal nyert az Augsburg ellen.
nov. 3
18:18
Katolikus egyház: az azonos neműek házassága megrengeti a társadalom alapjait (Kripto Akadémia)
Az azonos nemű párok házasságának engedélyezése ellen foglalt állást szombaton Lourdes-ban, a francia püspöki konferencia közgyűlésén André Vingt-Trois, a katolikus intézmény elnöke.
nov. 3
18:18
A küzdőszellem hozta meg a mai győzelmet - Garami József (Agroinform)
Az MTK hazai környezetben 4-2-re nyert a Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának rangadóján.
nov. 3
18:20
Először kapott ki otthon a Málaga (Metropol)
A Málaga nagy meglepetésre hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedett a Rayo Vallecano együttesétől.
nov. 3
18:20
Hazudnék, ha azt mondanám, biztos voltam a győzelemben - Kanta József (Agroinform)
Kanta mellett Hegedüs Lajos és Hidvégi Sándor is a Hathárom TV kamerája előtt értékelte csapata teljesítményét.
nov. 3
18:22
Először kapott ki otthon a Málaga (Agroinform)
A Málaga nagy meglepetésre hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedett az újonc Rayo Vallecano együttesétől.
nov. 3
18:30
Majka helyet kapott a Heti hetesben (Blikk)
Budapest – „Az ózdi hős! Ugye?" – köszöntötte Majkát kezét nyújtva Kern András péntek este az RTL Klub székháza előtt.
nov. 3
18:30
Tibeti és nepáli utas a román embercsempész autójában (hirado.hu)
Bécsbe mentek volna, Hegyeshalomnál lebuktak.
nov. 3
18:30
Bécs zsidó múltja: nők a fotó élvonalában (ATV)
1938-ig a bécsi fotóstúdiók háromnegyedét zsidó nők vezették – e megállapítás köré épül a bécsi zsidó múzeum új kiállítása. A kilenc hónapig tartó felújítás és elegáns belső átépítés után a nagyközönség számára ismét megnyitott épületben huszonöt fényképésznőt ismerhetnek meg a látogatók. Kitűnő felvételeket láthatnak és nem akármilyen életutakat követhetnek, amelyek együtt az osztrák fotóművészet…
nov. 3
18:30
Meglepően szoros meccset játszott a Szeged Pécsett a vízilabda ob I-ben (Sport365)
A vártnál jóval kisebb, alig kétgólos győzelmet aratott a végső elsőségre is esélyesnek ítélt Szeged Pécsen a férfi vízilabda országos bajnokság I szombati első mérkőzésén.
nov. 3
18:32
Eloltja a kerozint is (Blikk)
Pilisszentiván — Lángoló kerozin, folyékony üveg, égő autóban rekedt sofőr. Az ilyen tűzesetek eddig szinte lehetetlen feladat elé állították a tűzoltókat, ám egy speciális habnak köszönhetően a jövőben megváltozhatnak az erőviszonyok.
nov. 3
18:32
Ismerje meg Margaret Thatcher másik oldalát (hirado.hu)
A Vaslady néha megtörölte személyi testőre cipőjét, és karácsonyi díszítést készített, hogy személyzete otthon érezze magát.

Keresés