Mikor 17-18 éves középiskolások, meg huszonéves egyetemisták tüntetnek a kormány ellen, biztosan nem lehet állítani, hogy külföldről irányítják őket, vagy hogy az "emútnyócév" erői tűntek fel a színen. Bajban is van a Fidesz, mert világmagyarázata végképp érvénytelenné vált. Marad a diákvezetők lejáratására tett kísérlet, amibe a kormány bevonta hűséges szövetségesét, Parragh Lászlót is.
Az Oktatói Hálózat továbbra is ragaszkodik a december 10-i hallgatói fórumon elfogadott hat ponthoz, míg két budapesti szakközépiskola tanulói diáksztrájkot jelentettek be hétfőre.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a BUX 0,92 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, a vezető papírok közül a Mol 1,45 százalékkal csökkent, az OTP 2,94 százalékkal emelkedett, a Richter árfolyama a vezető forgalom mellett is 1,84 százalékkal esett. Az előző heti 37,24 milliárd forinttal csaknem azonos, 37,46 milliárd forint volt a forgalom.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetői körlevélben tette közzé a januártól változó kgfb díjhirdetésekkel kapcsolatos elvárásait, egyebek között arról, hogy az autósok valamennyi korrekciós tényezőt ismerhessék meg, és ne legyen indokolatlan különbség a meglévő és az új ügyfelek díjai között.
Egy, a fiatal labdarúgók jelenével és jövőjével foglalkozó portál szerint a Manchester Unitedhoz igazol a német labdarúgás csodagyerekének tartott 16 esztendős Jonathan Tah.
Miniszteri tárcát is adna Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, amennyiben Traian Basescu államfő ismét neki ad kormányalakítási megbízást.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hivatalosan is benyújtotta lemondását az ellene beadott vádirat nyomán vasárnap délelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek - jelentette az izraeli rádió.
A kínai állami vagyonalap "nem bizakodó" az euróövezeti adósságválság kilátásai felől, de megfontolna több befektetést a térségbe, ha az euróövezeti országok "barátságosabb környezetet" alakítanak ki.
Bizonytalanság, rendkívül alacsony hitelfelvételi kedv, csökkenő megtakarítási képesség és nem túl intenzív folyószámla használat jellemzi a magyar lakosság bankhasználati szokásait és attitűdjét - derül ki a PwC Magyarország megbízásából a Scale Research által végzett, 2012 első félévére vonatkozó lakossági bankhasználati szokásokat felmérő reprezentatív Bankindex kutatásából. A PwC szakértői…
A Nemzet Főterén álljon Antall József szobra a nemzet egységének szimbolizálására; a parlamentarizmus, a liberális demokrácia, a kereszténység és a nemzettudat egyenrangúságának deklarálásaként.
Az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) vizsgálatainak eredményeként 2011-ben 691 millió euró visszafizettetésére került sor, valamint összesen 511 év börtönbüntetést szabtak ki a tagállamok bíróságai - olvasható a hivatal által vasárnap közzétett éves jelentésben.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csökkent a forgalom a magyarországi személygépkocsi-márkakereskedések szervizeiben az utóbbi hónapokban, egyes márkakereskedések 20-30 százalékos visszaesést is tapasztaltak - derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által készített felmérésből, amelyben 16 márka országos szervizhálózata vett részt.
Lassan minden érintettnél leesik a tantusz, hogy a kormánynak rövid időn belül rendelkezésére áll Magyarország teljes vallási térképe. Nem, nem a népszámlálási adatok lesznek végre nyilvánosak. A köznevelési törvény kötelezi a szülőket, hogy nyilatkozzanak: akarják-e hittanra járatni gyermeküket, és ha igen, melyik felekezetet preferálják. A Hetek írása.
Becslések szerint mintegy száz tonna döglött szardíniát vetett partra a víz Japánban, Csiba prefektúra partvidékén - írta vasárnap az egyik japán napilap.
Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója a Vasárnapi Észak című borsodi hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a legkorábban a jövő nyáron lehet majd megmondani, ki lesz a mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
Antikorrupciós programot hirdetett az LMP, az ellenzéki párt 12 pontban foglalta össze, mit tenne a visszaélések visszaszorítására, ha 2014-ben kormányra kerülne.
A Magyar Közlöny szombati számában megjelent a lakossági villamos energia, földgáz és távhő végfogyasztói árak csökkentéséről szóló kormányhatározat, valamint az, hogy a kormány megvásárolja az E.On...
Minden férfi rémálma történt meg az Eintracht Frankfurt csatárával, Olivier Occeannal, amikor a Wolfsburg elleni bajnokin Josué, a Farkasok középpályása az ágyékába talpalt.
Az amerikai republikánus ellenzék első jelét adta, hogy hajlik az adóemelésre a gazdagok rovására - jelentette az AP hírügynökség vasárnap, meg nem nevezett bennfenteseket idézve.
Giró -Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter délután 1 órától sajtótájékoztatót tart a felsőoktatásról. Az eseményről élőben tudósítunk. A mai...
Angliában próbált szerencsét az elmúlt két hónapban az RTL Klub valóságshow-hőse. VV Fecó megtapasztalta, hogy a külföldi munkavállalóknak nem fenékig tejföl az élet Londonban, ahol 14 lakótársával - köztük az anyósával - osztozott egy fürdőszobán és egy vécén. Az elmúlt tíz évben több mint 90 ezer magyar állampolgár kért adószámot Nagy-Britanniában, csak az utóbbi öt évben 70 ezren döntöttek úgy,…
Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója a Vasárnapi Észak című borsodi hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a legkorábban a jövő nyáron lehet majd megmondani, ki lesz a mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
Antikorrupciós programot hirdetett az LMP, az ellenzéki párt 12 pontban foglalta össze, mit tenne a visszaélések visszaszorítására, ha 2014-ben kormányra kerülne.
Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air első milánói járata vasárnap délelőtt, ezzel London és Eindhoven után már három útvonalon közlekednek a diszkont légitársaság gépei Debrecenből - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Giró -Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter vasárnap délután 1 órától sajtótájékoztatót tartott a felsőoktatásról. A tárcavezető megerősítette a kormányfő szombati...
Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hivatalosan is benyújtotta lemondását az ellene beadott vádirat nyomán vasárnap délelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek – jelentette az izraeli rádió.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 46. játéknapján a San Antonio Spurs legyőzte a Boston Celticset. A Los Angeles Clippers folytatja remeklését.
Budapest-Beaufort - Tom Berenger (63) többször megbánta már, hogy színész lett, pedig a Szakasz legendás, sebhelyes Barnes őrmestere a mai napig évente több filmet forgat. Az Arany Glóbusz-nyertes és Oscar-jelölt színész a Blikknek adott exkluzív interjúban elárulta: imád gonosz figurákat alakítani, ahogy teszi azt az AXN-en karácsonykor bemutatásra kerülő A Hatfield: McCoy viszály Jim Vance-…
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnap azt kérte a hallgatói érdekképviseletektől, hogy kedd helyett már hétfőn üljenek össze, hogy bemutathassák a tandíj- és keretszám-mentes felsőoktatási koncepciójukat. A miniszter kezét Orbán Viktor vezette a javaslatcsomag összeállításakor. Sosem találná ki, kik voltak a diákok a romkocsmában - eláruljuk.