A BMW mérnökei szinte kifogyhatatlan tárházzal rendelkeznek újdonságok terén, ugyanis számos jövőben megjelenő modellt kötöznek egy csokorba, amelyekkel jelentőségteljes lépseket tesz a bajor gyártó a piac még alaposabb lefedése felé. A következő időszakban kupéval, kabrióval és ötajtóssal bővült a müncheni gyártó palettája, amelyek várhatóan a megszokott, sportos prémium körítést hordozzák…
A Daciák eladásaival a válság és a drasztikusan lecsökkent autópiac ellenére sem hazánkban, sem pedig a nemzetközi porondon nincsenek problémák. Miközben szinte minden márkának mélyrepülést kellett átélnie, a Dacia grafikonja egyre csak emelkedett. Itthon immár több mint 10 százalékos részesedése van a Renault-Dacia márkáknak, amivel utóbbi az előkelő 10. helyet foglalja el a magyarországi…
Édesen és ígéretesen kezdődött a hét. Aztán jött némi bonyodalom és nehézség, de most valahogy ezt is egész derűsen és nyugodtan tűrtem - legalábbis ami a nappalokat illeti, mindenképp. S a hétvégére egészen belejöttem ebbe a jókedvbe!
A WWE bejelentette, hogy a szervezet egyik legismertebb sztárját, CM Punkot kedden megműtötték. A bajnoknak heteket kell kihagynia, így nem vesz részt a TLC-n!
A PwC szakértői szerint 2016-ra globális és hazai szinten is folytatódik a válságból való kilábalás. A teljes magyar szórakoztató- és médiapiac értéke várhatóan 5,2%-kal nő majd és így eléri a 4290 millió dollárt. Mindeközben tovább folytatódik a digitális tartalmak térnyerése, az előrejelzés szerint a hazai digitális piac növekedési üteme még a régiós és globális rátákat is meg fogja haladni. „A…
Azt sem lehet kizárni, hogy teljes egészében elvetik a szigorúbb banki tőkekövetelményeket előíró Bázel III szabályozást, amennyiben az Egyesült Államok nem hajlandó bevezetni az előírásokat - mondta a Német Takarékbank-szövetség elnöke a Wall Street Journal üzleti napilapnak adott interjúban.
Egyértelműen kromoszóma rendellenesség okozza azt a betegséget, amelyet Henry Turner jellemzett először az 1930-as években. Lonczay Andrea gyermekszakorvos-endokrinológus klinikai praxisában is előfordulnak ilyen betegek.
A Transparency International (TI) szerdán nyilvánosságra hozott 2012-es jelentése szerint az uniós tagállamok közül Dániában és Finnországban a legtisztább a közélet, és Görögországban a legrosszabb a helyzet. Magyarország a 19. az uniós tagállamok között.
Magyarország - „Mennek az autóval a falu főutcáján és kiszólnak, hogy kell-e pénz? Mindig tudják, valahogy érzik, hogy kinek kell, ki van megszorulva. És persze, hogy azt mondja az ember, hogy kell."
Tipikus provokáció - kommentálta lapunknak Somogyi Zoltán politológus, hogy hétfőn akasztófával és papírból kivágott libákkal várta mintegy két tucatnyi jobbikos Oroszlányban Bajnai Gordont. Az elemző úgy vélte, a radikálisokat valakik megtanították arra, hogyan legyenek kétértelműek.
Az óriásplakát-kampány után most a postaládákba bedobált újságban támadja Bajnai Gordon volt miniszterelnököt a kormányt támogató Civil Összefogás Fórum. A Békemenetet szervező csoport lapjának üzenete, hogy Bajnai Gordon „nem alkalmas” miniszterelnöknek.
Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.
Budapest ‒ Az egészségét kockáztatja a Voice-ért Szécsi Saci (16). A TV2 tehetségkutatójának egyik legfiatalabb énekesére komoly műtét vár, ám hogy ezt el tudják-e végezni, az nagyban függ attól, a lány legyőzi-e a párbajellenfelét és bekerül-e az élő show-kba.
A rokkantsági ellátás szüneteltetése alkotmányellenes, teljes elvétele viszont megfelel a szabályoknak - lényegében ezt állapította meg az Alkotmánybíróság (Ab). Szabó Máté ombudsman indítványára vizsgálták a megváltozott munkaképességűekről szóló törvényt, de csak részben adtak igazat a biztosnak. Az Ab szerint a kormánynak törvényi felhatalmazása volt arra, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár előtt…
Még a Magyar Rektori Konferenciát (MRK) sem értesítették arról a kormány-előterjesztésről, amely szerint jövőre 10.500 főre csökkenne az állami ösztöndíjas - azaz teljesen tandíjmentes - felsőoktatási felvételi keretszám (ebbe beleértendők az ingyenes alap-, osztatlan és felsőoktatási szakképzési helyek is).
Alig tíz perc alatt "lezavarta" tegnap az Országgyűlés annak a népi kezdeményezésnek a tárgyalását, amelyet - a tavaly elfogadott egyházügyi törvény által felekezeti státuszától megfosztott - Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület nyújtott be (az Országos Választási Bizottság közreműködésével) a parlamentnek.
A magyarok négyötöde a megélhetési költségek emelkedése miatt aggódik leginkább, és főleg emiatt 41 százalékuk úgy látja, hogy a következő egy év során saját házastársa anyagi helyzete is tovább romlik.
Első fokon 18 évi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta Zámbó Csaba rendőrnyomozót a Budapest Környéki Törvényszék, amiért idén júliusban Szigetszentmiklóson 83 késszúrással féltékenységből megölte szintén nyomozó szerelmét.
Hatásosnak bizonyult a BKV-s szakszervezetek sztrájkfenyegetése, a tegnap esti, sorsdöntőnek tartott tárgyaláson a szakszervezetek által követelt mintegy 1,6 milliárd forintból jóval több, mint egymilliárd kifizetését ígérte meg a BKV és a tulajdonos főváros. Az érdekvédők ezért "lefújták" a tervezett közlekedési sztrájkot.
Jól meg kell gondolniuk a munkavállalóknak, milyen bejegyzéseket helyeznek el a közösségi oldalakon, sőt még azt is, milyen posztokról teszik közzé, hogy kedvelik. Arra is ügyelni kell, milyen széles körrel osztja meg valaki a véleményét. Biztosan az állásával játszik a dolgozó, ha mindenki számára elérhető a munkáltató jó hírnevét veszélyeztető bejegyzése, ha viszont csak szűk körrel osztja meg a…
Nem lépték túl a szólás szabadságának határait azok a Népszava Online-on megjelen internetes kommentek, melyek miatt Papcsák Ferenc zuglói fideszes polgármester feljelentette olvasóinkat - foglalt állást lapunk kérdésére a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője.
Menekülő milliomos után folyik a hajsza Közép-Amerikában. John McAfee, a róla elnevezett szoftvercég alapítója kalandfilmbe illő módon bujkált heteken át, majd szökött át egy másik országba. Az egykori vírusirtót gyilkossággal vádolják, ő azonban azt mondja, hogy őt akarják megölni.
Prágában köszönte meg tegnap Benjamin Netanjahu, hogy Csehország egyetlen európai államként nemet mondott az ENSZ Közgyűlésben Palesztina magasabb diplomáciai státusára.
Nincs ellenszerük a kínai hatóságoknak a tibetiek önégetései ellen. A tartományban élők így tiltakoznak - ahogy a tartományban élő tibetiek fogalmaznak - Kína elnyomása ellen. Peking a tibetiek vallási vezetőjét, a dalai lámát vádolják a tragédiákért.
Már csak 26 nap van hátra, hogy az Egyesült Államokban megegyezésre jussanak a fenyegető pénzügyi szakadék elkerüléséről. Barack Obama első ajánlatát elutasították a republikánusok, John Boehner házelnök ellentervezetéről hallani sem akarnak a Fehér Házban. A demokrata elnök úgy érzi, a választási győzelem után nem neki kell megtennie az első lépést.
Közép-Európából ered az a szokás, hogy a Mikulás megajándékozza a gyerekeket, mondta Sándor Ildikó néprajzkutató. A püspökruhához hasonló öltözéket viselő Mikulás mellett Nyugat-Európában létezik egy másfajta ruhát hordó Mikulás, aki karácsonykor látogatja meg a gyerekeket.
Négy pályázat érkezett be a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési pályázatra a szerdán lezárult határidőig - közölte a beruházást végző NSR Kft. kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Többek között Oszkó Péter volt pénzügyminiszter meghallgatásával zárta munkáját a Malév privatizációját és visszaállamosítását vizsgáló bizottság. A kormánypárti képviselők azt szerették volna megtudni, hogy a volt pénzügyminiszter érez-e felelősséget amiatt, mert a visszaállamosítást végül vagyonvesztés és az Európai Bizottság elmarasztaló döntése követte. Ahogy Oszkó Péter a meghallgatás után…
Az Esterházy Alapítvány a jövő évben is nagyszabású zenei programokkal és izgalmas kiállításokkal várja a Kismartonba és Fraknóba érkezőket. Restaurálták az Esterházy-család barokk ékszergyűjteményét, Fraknóban a fegyvertárat rendezték újra. A kismartoni kastély parkjában piknikkoncerteket is rendeznek jövő nyáron.
Cicciolina a hatodik ikszen túl is rendszeresen áldoz a szex oltárán. A pornódívának évtizedekig munkaköri kötelessége volt a lepedőgyűrés, de mióta politikai ambíciói vannak, már csak párját öleli.
A facility management, vagyis a létesítménygazdálkodás komplex szolgáltatási szektor, mely iparági becslések szerint a magyar GDP 7%-át adja, e területről mégis kevés információ áll rendelkezésre, a jogalkotó nem kezeli egységesen ezt a szektort, pedig a megfelelő keretszabályozás a szürke- illetve feketegazdaság visszaszorításához is hozzájárulhatna. Arról nem is beszélve, hogy az ingatlanok…
A milliomos amerikai szoftverfejlesztőt a szomszédos Belize-ben gyilkosság gyanújával keresik, de azért vették őrizetbe, mert a hatóságok szerint illegálisan lépett be Guatemalába.
Sírógörcstől reszketve vallott a bírónak a gyilkosságról Z. Csaba. A nyomozó 83 szúrással végzett szerelmével, a szintén rendőrként dolgozó M. Tímeával.
A szabad Műcsarnok az utolsókat rúgja, januártól az ultrakonzervatív Magyar Művészeti Akadémia dönt, mi kerüljön a falakra, de ma még úgy működik, mintha minden rendben lenne - remek kiállítások vannak, izgalmas programok.
Tegnap, hetvenegy éves korában elhunyt Hollósi Frigyes, Jászai Mari-díjas színész. Pályatársai meghatottan meséltek róla. Bodrogi szerint mindent tudott a világról, Stohl rá szeretne hasonlítani idős korában.
Barack Obama vezeti idén a Forbes magazin listáját a világ legbefolyásosabb vezetőiről. A lista szerkesztői úgy értékelték, hogy a politikai hatalom a befolyás szempontjából döntőbb, mint a gazdasági erő, mert a "top 10" közé hat politikus került. Az idei összesítés a bolygó 7,1 milliárd lakója közül 71-nek a nevét tartalmazza.