2012. december 6. csütörtök

dec. 6
0:15
BL: a Bayernben hozták az előírt terveket, egy kivétellel (She)
A német Bayern München végzett a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának első helyén, miután legyőzte a BATE együttesét. A bajorok természetesen nem szomorkodtak a mérkőzés után, hiszen többnyire azt tették, amit előre elterveztek.
dec. 6
0:19
Videó: Megmutattuk, itt vagyunk az Eb-n - Szamoránsky (She)
Az NSO Tv telefonos interjújában Szamoránsky Piroska értékeli a magyar női kézilabda-válogatott győzelmét a németek ellen az Eb-n. A beálló szerint a csapategység, védekezés és a horvátok elleni meccshez képest jobb koncentráció volt a siker kulcsa.
dec. 6
6:54
Már nem Supka Attila a pécsi focisták trénere (Behaviour)
Amire számítani lehetett, bekövetkezett, már nem Supka Attila a Pécs labdarúgó-csapatának az edzője.Kedden jött ugyanis a rövid közlemény, amely szerint a tréner abban maradt a klub tulajdonosával, Matyi Dezsővel, hogy közös megegyezéssel távozik a kispadról.
dec. 6
6:56
Hulk megküzd Spallettivel (Behaviour)
Az A, B, C és D csoportban befejeződött a Bajnokok Ligája csoportköre. Búcsúzott az európai porondtól a szezonnak vérmes reményékkel nekivágó Manchester City, leszerepelt a Montpellier, várakozáson felüli produkciót nyújtott a Schalke és a Málaga, de leginkább a Dortmund, amely roppant erős négyes élén végzett.
dec. 6
7:09
Cops Sudamericana: műbalhé, két piros és 0-0 a brazil-argentin döntőben (She)
A második számú dél-amerikai kupasorozat, a Copa Sudamericana döntőjének első meccsén az argentin Tigre hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a brazil Sao Paulóval.
dec. 6
7:12
Védekezésből egyes (Behaviour)
Amire kevesen számítottak, a magyar női kézilabda-válogatott kedden este, első kiadásunk lapzártája után kikapott a horvát válogatottól (27-28). Immár kár számolgatni, a németek ellen mindenképpen nyernie kellett lapzártánk után Görbiczéknek a szerbiai Európa-bajnokságon!
dec. 6
7:27
Copa Sudamericana: műbalhé, két piros és 0-0 az argentin-brazil döntőben (She)
A második számú dél-amerikai labdarúgó kupasorozat, a Copa Sudamericana döntőjének első meccsén az argentin Tigre hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a brazil Sao Paulóval.
dec. 6
7:45
U21-es válogatott: hatgólos döntetlen a Tatabánya ellen (She)
Szerdán Telkiben rendezték meg az U21-es labdarúgó-válogatott táborzáró mérkőzését, amely izgalmas, jó színvonalú, gólgazdag összecsapást hozott a Tatabánya ellen.
dec. 6
8:03
Honvéd: hosszú szabadságot kaptak a kispesti játékosok (She)
Péntektől megkezdik téli szabadságukat a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd játékosai.
dec. 6
8:21
Kosárlabda: súlyos büntetés a nácizó izraeli játékosnak (She)
Súlyosan megbüntették Guy Pninit, a Maccabi Tel-Aviv kosárlabdacsapatának kapitányát, mert meccs közben belekötött Jonathan Skjöldebrandba. A szőke, kék szemű Hapoel Tel-Aviv-játékost nácinak, fattyúnak nevezte, átkokat szórt rá.
dec. 6
8:39
Videó: az év műesését mutatta be az argentin védő (She)
A második számú dél-amerikai labdarúgó kupasorozat, a Copa Sudamericana döntőjének első meccsén az argentin Tigre hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a brazil Sao Paulóval. A találkozón egy kisebb kakaskodás után, amikor már állt a játék a brazil csatár Alejandro Donatti felé rúgott, aki néhány pillanattal az eset után annak ellenére összeesett, hogy nem érte el őt Luís Fabiano. A…
dec. 6
8:41
Asztalitenisz World Tour: Pergel a nyitó körben búcsúzott (She)
Pergel Szandra 4:0-ra kikapott a román Elizabeta Samarától az asztalitenisz World Tour-sorozat idei döntőjének első fordulójában, a kínai Hangcsouban, és így nem jutott a nyolcaddöntőbe.
dec. 6
8:43
Női kézi Eb: a dán-francia a nap csúcspontja - program (She)
A csoportjából már továbbjutott magyar női kézilabda-válogatott szabadnapos a szerbiai Európa-bajnokságon, ám két másik csoportban rendeznek mérkőzéseket. A házigazda szerbek az ukránokkal csapnak össze, az olimpiai bajnok norvégok az első fordulóban meglepetést okozó csehekkel találkoznak. A nap legizgalmasabb csatájának a B-csoport rangadója, a Dánia–Franciaország ütközet ígérkezik.
dec. 6
8:57
El: a Sporting a Benfica ellen készül, Sousa az álmok valóra váltására (She)
A mai Sporting–Videoton Európa-liga mérkőzés előtt a lisszaboniak vezetőedzője, Franky Vercauteren is elismerte, miután a továbbjutásra már nincs esélyük, számukra csütörtökinél sokkal fontosabb a jövő hétfői, Benfica elleni mérkőzés. A fehérváriakat irányító Paulo Sousa ugyanakkor arról beszélt, azért utaztak Lisszabonba, hogy valóra váltsák álmukat, ami a továbbjutást jelentené.
dec. 6
9:00
Dzsudzsák a legjobbak között (Metropol)
Dzsudzsák Balázs ismét bekerült a forduló álomcsapatába az orosz futball statisztikáival foglalkozó Kulicski portálon.
dec. 6
9:02
A Man. City számára véget ért a BL-kaland (Metropol)
Az angol klub hat mérkőzésen 3 pontot tudott összekaparni, s a keddi fellépését is vereséggel zárta.
dec. 6
9:15
Labdarúgás: zárul az El-csoportkör, kezdődik a klub-vb - program (She)
Ma a 6. fordulóval befejeződik a labdarúgó Európa-liga csoportköre, végleg eldől, hogy mely csapatok léphetnek pályára tavasszal is. A Videoton a Sporting vendégeként Lisszabonban próbálkozik meg a továbbjutással, a további mérkőzések sorát megtalálja táblázatunkban!
dec. 6
9:51
Eddig nem léphet pályára Messi (Infostart)
Lionel Messi térdében enyhe zúzódást állapítottak meg az első vizsgálatok, így akár már a vasárnapi spanyol bajnoki mérkőzésen pályára léphet az FC Barcelona háromszoros aranylabdás argentin labdarúgója.
dec. 6
9:51
Videó: „Már akkor látszott, hogy kiemelkedő játékos Moya” (She)
Krocskó József az NSO Tv-nek adott interjújában beszélt a jelenlegi teniszválogatottról, továbbá az 1995-ös római-parti torna első kiemeltjéről, Carlos Moyáról, akitől magas színvonalú, szoros mérkőzésen kapott ki.
dec. 6
10:09
Böhn: a csapat megmentette az állásomat (Infostart)
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy ha csapata szerdán kikapott volna a németektől, és így már a csoportkörben elvérzik a szerbiai Európa-bajnokságon, minden bizonnyal felállították volna a kispadról.
dec. 6
10:09
Bolton: „Bogdán Ádám fantasztikus kapus” (She)
Az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderers utánpótláscsapatának kapusa, Jay Lynch szerint Bogdán Dám fantasztikus játékos. A csapatnál pedig különösen jó a kapushelyzet.
dec. 6
10:12
Nem súlyos Messi sérülése (Metropol)
A Benficával vívott szerda esti meccsen ütközött az ellenfél kapusával.
dec. 6
10:45
Arsenal: Bacary Sagna lehet a következő távozó (She)
Angol sajtóhírek szerint Bacary Sagna lehet a következő játékos, aki elhagyja az Arsenalt.
dec. 6
11:03
Női kézi Eb: a norvég átlövőt rángatta a szerb edző - videó (She)
A női kézilabda Európa-bajnokság nyitó napján az olimpiai bajnok norvégok 28–26-ra legyőzték a szerbeket. A találkozónak a címvédő győzelme ellenére is különleges az utóélete, ugyanis az egyik norvég televíziónak köszönhetően kirívó sportszerűtlenségre derült fény.
dec. 6
11:39
DVTK: a folytatásban nem tartanak igényt a Vidi védőjére (She)
A téli átigazolási időszakban visszatér a Videotonhoz Jeff Silva, aki az ősszel a DVTK-ban szerepelt kölcsönben – adta hírül a diósgyőriek hivatalos honlapja, a dvtk.eu.
dec. 6
11:57
El: Köteles segítheti továbbjutáshoz a Videotont (She)
A Genk vezetőedzője, Mario Been elmondta, Köteles László fogja védeni a Genk kapuját csütörtökön a Basel elleni labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen.
dec. 6
12:33
Fulham: visszavonult a Juve korábbi cseh védője (She)
Befejezte pályafutását a Fulham cseh védője, Zdenek Grygera. Ezt a csapat menedzsere, Martin Jol jelentette be.
dec. 6
12:35
Evezés: kapitány lesz az ausztrálok legendás versenyzője (She)
Bejelentette visszavonulását Drew Ginn, az ausztrálok legendás evezőse, aki a jövőben szövetségi kapitányként tevékenykedik majd.
dec. 6
12:37
F1: finomítottak a technikai és a sportszabályzaton (She)
A Nemzetközi Automobil-szövetség az idei évad különös eseteiből okulva kisebb módosításokat hajtott végre a Formula–1 jövő évi technikai és sportszabályzatán.
dec. 6
13:09
Chelsea: a londoni klub 2017-ig hosszabbított Mikellel (She)
A Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy öt évvel meghosszabbította John Obi Mikel szerződését.
dec. 6
13:27
F1: a török kormányon múlik, lesz-e futam 2013-ban (She)
Ha a török kormány támogatja a rendezési szándékot, a Török Nagydíj kerülhet a 2013-as F1-es világbajnoki sorozat egyetlen üres időpontjára, július 21-ére. Az állami Anadolu hírügynökség értesülése szerint az egyik legtehetősebb helyi üzletember, Vural Ak – aki egyben az isztambuli pályáért is felel – már megegyezett Bernie Ecclestone-nal, a Formula–1 gazdasági vezetőjével.
dec. 6
13:45
Klub-vb: japán győzelemmel kezdődött a torna (She)
A Hirosima Sanfrecce győzelmével kezdődött meg a Japánban zajló klubvilágbajnokság. A japán bajnok az új-zélandi Auckand City legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe, amelyben az egyiptomi al-Ahli lesz az ellenfele. Ez volt az első hivatalos FIFA-mérkőzés, amelyen alkalmazták a mikrocsipes gólvonal-technológiát.
dec. 6
14:03
Női kézi Eb: a szünnapon betért a magyar csapat Djokovicshoz - képek (She)
Ma szünnapja van a magyar női kézilabda-válogatottnak az Európa-bajnokságon, ezt kihasználva lazításképpen a csapat betért a Novak Djokovicsról elnevezett cukrászdába. Nem tarthatott a társakkal Kovacsicz Mónika, aki betegséggel bajlódik.
dec. 6
14:05
Videó: hatalmas gólt lőtt a fiatal liverpooli tehetség (She)
A Liverpool U18-as csapata 5–0-ra nyert a Swindon Town ellen az utánpótlás FA-kupában, s ezzel bejutott a negyedik fordulóba. A találkozón a „vörösök” fiatal tehetsége, Jordan Ibe szerezte a második találatot, hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe. Tekintse meg a találatot!
dec. 6
14:21
Barcelona: Messi ma már erősített, Vilanova újra becserélné (She)
Ahogy arról beszámoltunk, Lionel Messi megsérült a Barcelona Benfica elleni szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésén (0–0). A katalán klub meccs utáni közleménye szerint az argentin aranylabdás csak zúzódást szenvedett, spanyol sajtóhírek szerint pedig csütörtökön már edzett is a játékos.
dec. 6
14:23
El: a Chelsea az első, az Ajax a második kalapba kerül (She)
A Bajnokok Ligájából az Európa-ligába átkerülő klubok már készülhetnek a sorozat december 20-ai nyoni sorsolására. A BL-csoportjaikat a 3. helyen záró együttesek jobbik fele a csoportelsőkkel, a másik négy pedig a másodikokkal kerül azonos kalapba.
dec. 6
14:57
Férfi kézi: megvan a megújult EHF-kupa döntőjének helyszíne (She)
A franciaországi Nantes városa és a HBC Nantes férfi kézilabda-együttese rendezheti a megújult EHF-kupa első négyes döntőjét a 2012–2013-as szezonban. Az EHF-kupát ebben a szezonban rendezik meg először a Bajnokok Ligájához hasonló rendszerben, a végén úgynevezett final fourral, az eseményre a május 18–19-i hétvégén kerül sor.
dec. 6
15:51
Juventus: 66.7 százalékos a győzelmi mutató Conte nélkül (She)
December 8-án lejár Antonio Conte eltiltása, így a Juventus edzője a Palermo elleni vasárnapi bajnokin visszatérhet a torinóiak kispadjára. A „zebrák” szakvezetője összesen 21 mérkőzést hagyott ki, amelyeken előbb Massimo Carrera, majd Angelo Alessio helyettesítette őt a kispad mellett.
dec. 6
15:53
Bundesliga: Hleb vissza akar térni a német élvonalba (She)
Aljakszandar Hleb elhatározta, hogy visszatér a Bundesligába, miután csapata, a BATE Boriszov kiesett a Bajnokok Ligájából, a fehérorosz bajnokságot pedig túl gyengének találja ahhoz, hogy hétről hétre megtartsa motivációját.
dec. 6
15:54
Szikszón épül a második Hungaroring (Metropol)
A hatmilliárdos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei új aszfaltcsíkon akár Forma 1-es versenyeket is rendezhetnek.
dec. 6
16:09
Autósport: versenypályát épít Szikszón a Hell (She)
A Hell energiaital-gyár nagyszabású beruházást tervez: hatmilliárd forintos projekt keretében nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsportkomplexum épül a borsodi Szikszón.
dec. 6
16:11
Női kézi Eb: oldott hangulatú edzés, Kovacsicz a szálláson maradt (She)
A szerdai győzelemnek is köszönhetően oldott hangulatban telt a magyar női kézilabda-válogatott másfél órás délutáni edzése a szünnapon Újvidéken.
dec. 6
16:13
Videó: óriási gól döntött a klub-vb első meccsén (She)
A klubvilágbajnokságon a japán Sanfrecce Hirosima 1–0-ra nyert az új-zélandi Auckland City ellen. A találkozó egyetlen gólját Aojama Tosihiro szerezte, a középpályás 24 méterről hatalmas gólt rúgott. Tekintse meg a találatot!
dec. 6
16:15
Női kézi Eb: a spanyolok egyik legjobbja a döntőbe vágyik (She)
A spanyol női kézilabda-válogatott két győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot, és a magyar válogatotthoz hasonlóan már biztosan középdöntős a C-csoportból. A portugálból spanyollá lett Alexandrina Barbosa nagy erőssége lehet az olimpiai bronzérmesnek, és szerinte sokáig juthatnak a kontinensviadalon.
dec. 6
16:45
Így juthat tovább a Videoton (Infostart)
A Videoton labdarúgócsapatának sorsa már nem csak a saját kezében van. Ha a svájci Basel győz a belga Genk ellen, akkor hiába nyernek a székesfehérváriak Lisszabonban a Sporting ellen, maradnak az Európa Liga G csoportjának harmadik helyen.
dec. 6
17:03
Videó: a Lakers és a Barca sztárjának harca egy autogramért (She)
A legnagyobb török légitársaság legújabb reklámjában a Los Angeles Lakers kosárlabdázója, Kobe Bryant és a Barcelona labdarúgója, Lionel Messi vív „ádáz” harcot egy kisfiú kegyeiért. A történet ott kezdődik, hogy a gyerkőc egy labdával megjelenik az első osztályon, ahol előbb Messit látja meg, aki szívesen is adná az aláírást, ám Bryant egy trükkel elvonja a fiú figyelmét. A háromszoros…
dec. 6
17:05
Férfi kosár: a szlovák liga legjobbja Szegedre igazolt (She)
Az amerikai Anthony Jones a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A-csoportos férfi kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását.
dec. 6
17:21
DVSC: hetedikén kezd a Loki, érkező és távozó is várható (She)
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője szerint minden csapatnál várható változás a keretben, így náluk is, főleg a versenyhelyzet fenntartása végett. A szakember január hetedikét jelölte meg a felkészülés startjának, de még nem döntötték el, hogy hazai vagy külföldi edzőtáborban készülhetnek majd Szakály Péterék.
dec. 6
17:23
Kosárlabda: még tárgyalnak Szolnokon Ascericcsel (She)
Megérkezett Szolnokra Neno Asceric, az osztrák kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, az első számú jelölt a Szolnoki Olaj vezetőedzői posztjára. A Tisza-partiak közleménye szerint a játékosként 22-szeres osztrák válogatott Asceric feltérképezi a helyzetet, és várhatóan végleges megállapodást köt a klubbal.
dec. 6
17:39
Női kézi Eb: nem büntetik meg a sportszerűtlen szerb edzőt (She)
Nem büntették meg a házigazda szerb női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Szasa Boskovicsot, aki a norvégok elleni mérkőzésük alatt többször is megrántotta az oldalvonalhoz közel álló norvég átlövőt, Linn Jörum Sullandot. A szerb szövetség elnézést kért edzőjük sportszerűtlensége miatt.

Keresés