A szállodapiaci keresletnek időszakos lökést adhatnak a 2012. év végén lejáró SZÉP-kártyában még "bennragadt" milliárdok, melyekre már több hotel is attraktív csomagokat dolgozott ki, lehetővé téve azt is, hogy az idén kifizetett voucherek 2013-ban is felhasználhatók legyenek - írja a Világgazdaság Online.
A felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten, közölve: a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza.
Komoly visszaélésekre derített fényt a KFC és a McDonald's csirkehús-beszállítóinál a kínai központi televízió (CCTV) - a vállalatok együttműködést ígérnek.
Kedd óta sztrájkolnak az orosz fővárosban lévő egyik legnagyobb gazdasági egyetem diákjai az intézmény tervezett átszervezése miatt, a tiltakozó akcióval az oktatási minisztérium képviselőivel folytatott szerdai megbeszélést követően sem hagytak fel.
500 millió forint árbevételig nincs korlátozás, afölött viszont sávos korlátozás lesz: az áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke csak 85%-ban, 75%-ban, ill. 70%-ban csökkenti az adóalapot. Sávos progresszív szabályozás lép tehát életbe.
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a kulturális intézményeknél, a helyi önkormányzatoknál és az általános iskolákban a legmagasabbak a kockázati tényezők.
Az év utolsó három hónapjában csupán 7 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma az előző negyedévhez képest, amelyben 14 százalék volt a bővülés - derül ki az Apród.hu negyedéves felméréséből.
Új, 882 négyzetméteres műanyag-feldolgozó gyártócsarnokot épített a Ro-No Kft. Hatvanban: a 176 millió forintos beruházás 52 új munkahelyet teremt a térségben - jelentette be a cég sajtóközleményében szerdán.
A kormány is megállapodott a minimálbérről és a bérminimumról, így az 98 ezer illetve 114 ezer forintra fog emelkedni 2013-tól, illetve aláírták a szakszervezetekkel az erről és a 11 ágazat...
A kormány a keddi Magyar Közlönyben megjelent számos határozatával összesen 15 milliárd forintot költött el az általános tartalékból. Ennek keretében például a kormány még idén 3,3 milliárd forintot...
A biztosítási adó lépcsőzetessége tiltott állami támogatásnak minősül, így a kisebb biztosítóknak fel kell készülniük, hogy az EU elmeszeli a most még nekik kedvező szabályozást - mondja Kisbenedek...
A 2013-ra várt visszaesés után sem várható 1 százalékot meghaladó növekedési ütem - mondta Oszkó Péter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke.
A miniszterelnök szerint joggal állítható, hogy 2013 egy jól kezdődő év lesz, hiszen január 1-jével a bérek nőnek, a rezsiköltségek viszont csökkennek.
A miniszterelnök szerint joggal állítható, hogy 2013 egy jól kezdődő év lesz, hiszen január 1-jével a bérek nőnek, a rezsiköltségek viszont csökkennek.
Elraboltak egy újszülöttet a kelet-franciaországi Nancy egyetemi szülőotthonából: a feltételezett tettes szociális munkásnak adta ki magát, és az alvó anya mellől vitte el a kétnapos csecsemőt - közölte szerdán az ügyészség.
Az a főállású katás egyéni vállalkozó, bt-ügyvezető, aki kisadózó vállalkozóként megfizeti a havi 50 ezer forintot, egy másik társas vállalkozás, például kft közreműködő tagjaként járulékminimumot fizet maga után vagy a tényleges járulékalap után fizeti meg a járulékokat? – ez a kérdés tart most izgalomban sokakat, akik a katát választanák 2013. január elsejétől. Megkérdeztük az NGM-et.
Emelkedéssel indíthatja a mai kereskedést az Oracle árfolyama azt követően, hogy a társaság tegnap zárás után közzétette negyedéves számait. A nyitás előtti kereskedésben 2%-os pluszban tartózkodnak...
Egy tipikus "fordulós" gyertyát rajzolt a forint a tegnapi nappal az euróval szemben, és közben a nemzetközi befektetõi hangulat is kifejezetten jó - mindkét tényezõ abba az irányba...
Pozitívumként értékelte a legalább 55 ezres államilag finanszírozott hallgatói létszámról és a 24 milliárd pluszforrásról szóló szerdai kormánydöntéseket, és azokat tárgyalásra alkalmasnak minősítette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke az MTI-nek nyilatkozva.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint "legyen szó sztrájkról vagy tüntetésről", a diákok véleménynyilvánítási jogát és szabadságát korlátozni semmilyen módon nem lehet. Hoffmann Rózsa az MTI kérdésére közölte: tájékoztatást kért a balatonalmádi esetről.
A magyarok jellemzően hagyományosan vásárolnak még, míg Nyugaton már elterjedtebb az online vásárlás. Ez hamarosan átalakulhat, főleg akkor ha az Amazon bejön Magyarországra, amit jövőre tervez a cég.
Az LMP félsikernek tartja a felsőoktatás átalakításáról szóló szerdai kormányzati bejelentést. Osztolykán Ágnes sikerként könyvelte el, hogy legalább 55 ezer diák részesül jövőre állami finanszírozásban, de kérdésesnek nevezte, hogy erre honnan lesznek költségvetési források.
Tavaly már megműtötték Tito Vilanovát, a Barcelona vezetőedzőjét, de ismét daganatot fedeztek fel a tréner szervezetében. A klub későbbre ígér részletes tájékoztatást.
Az Egyesült Királyságban 347 millió angol fontot (mintegy 123 milliárd forint) fordítanak a következő négy évben arra, hogy a brit sportolók minél jobban felkészülhessenek a 2016-os riói olimpiára.
A megkezdett építkezések száma 3 százalékkal csökkent, a újonnan kiadott építési engedélyeké viszont 3,6 százalékkal nőtt novemberben az Egyesült Államokban. Az adatok minimálisan múlták felül az...
Egy napjuk van az evás vállalkozásoknak, hogy átgondolják, jövőre áttérnek-e a kisadózók tételes adójára (kata). A döntés előtti utolsó pillanatban egy, az adószakértőket is megosztó, fontos kérdésben fejtette ki szakmai véleményét a Pénzcentrum.hu érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium....
Politikai társbérleti megállapodást írt alá Traian Basescu román államfő és Victor Ponta miniszterelnök múlt héten, még mielőtt a jobboldalhoz közel álló elnök újabb kormányalakítási megbízást adott volna a szociáldemokrata pártelnöknek - erősítette meg Victor Ponta, aki szerdán hozta nyilvánosságra a megállapodás szövegét.