A Szolnoki Olaj elképsztő bravúrt végrehajtva 82-78-ra győzött a lett BK Ventspils otthonában az EuroChallenge Kupa negyeddöntőjének mindent eldöntő harmadik meccsén, ezzel bejutott a sorozat négyes döntőjébe!!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjesztése alapján megjelent az utazási kedvezményeket szabályozó kormányrendeletnek a nyugdíjrendszer idén hatályba lépett változásai nyomán szükségessé vált...
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden rádupláztak a hétfői visszaesésre. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,12 százalékos visszalépéssel 1.093,19 ponton zárt.
A Szolnok bravúros, 82-78-as győzelmet aratott kedden a lett Ventspils vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének harmadik, utolsó mérkőzésén, így 2-1-re megnyerte a párharcot, és bejutott a négyes döntőbe.
Ha bármilyen betegség következtében romlik a szív teljesítménye, szívelégtelenség alakul ki. Egy vizsgálat most igazolta, hogy a női szív ugyanolyan mértékű károsodás esetén is jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint az erősebb nem tagjaié.
A Vasas labdarúgócsapatát megvásárolni készülő Hungast Cégcsoport hivatalos közleményben tájékoztatta a szurkolókat és a média képviselőit a csapat körül kialakult helyzetről. A közleményt változtatás nélkül közöljük.
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Az élelmiszer-jelölés kötelező szabályainak megsértése miatt megtiltotta a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága a "Nagyi tésztája" 4 tojásos száraztészta termékek forgalmazását - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
Ma már az autósok negyedének nem év végén, hanem év közben van a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az évközi váltókat nem szólítják meg kampányok, és az év közben váltók a...
Már idén ősszel megérkezik a hazai márkakereskedésekbe a Ford 2014-ig teljesen megújuló haszongépjármű-kínálatának legújabb modellje, a Tourneo Custom, amelynek tanulmányautó változatát a Genfi Autószalonon leplezték le, sorozatgyártásra érett változata pedig a Birminghami Haszonjármű Kiállításon mutatkozik majd be áprilisban. A nyolc és kilenc üléssel, rövid, illetve hosszú tengelytávolsággal is…
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó alapbérét emelik meg az idén. Visszavásárolhatja a Fővárosi Vízművek eredeti kisebbségi részvénycsomagját Budapest. Legkésőbb a jövő héten dönt a Puskás Ferenc Stadion és környéke ügyében a kormány. A nap legfontosabb hírei március 20-án.
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Újabb kettős IRC-győzelmet aratott a ŠKODA a „Rally de Islas Canarias“ idei futamán: Jan Kopecký a ŠKODA Motorsport versenyzőjeként Andreas Mikkelsen, a ŠKODA UK Motorsport pilótája előtt hódította el a Kanári-szigeteki rali első helyét. A két Fabia-pilóta egészen a befutóig izgalmas párharcot vívott egymással. Sorozatban immár második kettős győzelmével a ŠKODA megerősítette vezető pozícióját az…
Az HSBC kivételével elnyerte a brit nagybankok tetszését George Osborne brit pénzügyminiszter garanciaprogramja, mely a szigetország kis- és középvállalkozásainak hitelezését hivatott elősegíteni -...
1994-ben volt utoljára norvég győztese a síugró világkupa sorozatnak. Az utánpótlás is egyre erősebb, úgy tűnik, az osztrákoknak végre komoly ellenfeleik akadnak.
Nem született megállapodás a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megszüntető módosító indítvány visszavonásáról Spaller Endre országgyűlési képviselő (KDNP) és öt vasúti érdekképviselet keddi egyeztetésén - közölték az érintett szakszervezetek az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs...
A Fidesz-frakció és az egészségügyi kormányzat szerint sürgősen felül kell vizsgálni az elmúlt években kötött, az országnak és a betegeknek előnytelen egészségügyi privatizációs szerződéseket.
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.
Hetek óta emelkedik a kurzus, és kiheverte a március eleji tőkeemelést követő veszteséget (amely nem higította számottevően a tulajdonosok részesedését). Közép-hosszútávon is trendforduló körvonalazódik a papírban, ezért vétel javasolt - olvasható az Erste elemzésében.
Puerto Vallarta - Durva beszólás miatt kellett távoznia az Éden Hotel 2. egyik játékosának! Peti egy vitában ugyanis Noémi szlovák származását emlegette és leku...zta, ami miatt végül kizárták a versenyből.