2012. március 21. szerda

márc. 21
18:12
150 ezret kért kölcsön, 800 ezret követeltek rajta (Pénzcentrum)
Uzsora-bűncselekmény és zsarolás gyanújával őrizetbe vett a rendőrség a napokban egy 38 éves pécsi férfit, aki az általa kölcsönadott pénz több mint ötszörösét követelte vissza ismerősétől....
márc. 21
18:12
Orbánékkal tárgyalt az Európa Tanács főtitkára (ATV)
Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára konstruktívnak nevezte szerdai budapesti tanácskozásait Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és Martonyi János külügyminiszterrel, mint mondta, ezt követően is folytatódik a párbeszéd a magyar kormánnyal.
márc. 21
18:12
Hirtelen halál a sportban - Fehér Miklós (Sport365)
Fabrice Muamba kis híján tragédiával végződött esete kapcsán szerkesztőségünk feleleveníti a sport hasonló történéseit, melyek nem mindig végződtek szerencsésen. Elsőként a különösképpen nekünk, magyaroknak fájdalmas pillanatokat okozó eseményről, Fehér Miklós haláláról írunk.
márc. 21
18:14
Gigantikus összegű fogadást kötöttek: a legendás guru tarolhat (Portfolio)
Lassan feléhez közeledik Warren Buffett és a Protége hedge fund menedzserei által kötött fogadás, mely során Buffett arra fogadott, 2008 eleje és 2017 vége között az S&P 500 index felülteljesíti a...
márc. 21
18:14
Jégkorong VB: Szuper szereplése kérdéses, Hetényié biztos (Sport365)
Kevesebb mint egy hónappal divízió I/A-csoportos világbajnokság előtt, még nem lehet tudni, hogy ki védheti a magyar válogatott kapuját. Imre Lajos, a válogatott csapatvezetője elmondta, hogy Hetényi Zoltán hazatér, míg Szuper Levente játéka egyelőre kérdéses.
márc. 21
18:15
A siófoki Tusorit felmentette az MLSZ fellebbviteli testülete (Agroinform)
A siófoki futballistának januárban függesztette fel a játékjogát a fb, mivel gyanúsított a bundabotrányban.
márc. 21
18:18
A legelterjedtebb allergiatípusok (WebBeteg)
A három leggyakoribb allergiás betegség az asztma, a rhinitis és a különböző ételallergiák. Európában nyolcvanmillió embert tartanak nyilván különböző allergiás betegségekkel. Előfordulások, arányok.
márc. 21
18:21
Titkolja férje elől édesanyja halálát Csongrádi Kata (Blikk)
Budapest - Egyelőre nem osztja meg élete legnagyobb fájdalmát, édesanyja elvesztését a férjével Csongrádi Kata. A színésznő kérésünkre elmondta, miért nem mondta még el S. Nagy Istvánnak, hogy elhunyt az édesanyja, a Jászai Mari-díjas Csongrádi Mária (†85).
márc. 21
18:21
Grúz Tamás az ikreivel focizik (Blikk)
Budapest – Az NB I-es Ferencváros védőjének, Grúz Tamásnak (26) még csak másfél évesek az ikrei, ám Hanna és Tira így is minden edzésen ott van édesapjával.
márc. 21
18:21
Cséfalvay: többszörösére nő az EUROSTARS kutatási együttműködési program forráskerete (ProfitLine)
A 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban az eddigi többszörösére - 800-ról 2800 millió euróra - nő az EUREKA együttműködési kereteken belül az EUROSTARS kutatási együttműködési program forráskerete - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán az MTI-vel.
márc. 21
18:23
Milliós műszaki cikkeket loptak el Kóka házából (Blikk)
Budapest — Betörők jártak Kóka János volt gazdasági miniszternél, az SZDSZ egykori pártelnökénél.
márc. 21
18:23
Gazdasági totálkáros ERP-k (ProfitLine)
A Zürich-i i2s Research legutóbbi felmérése szerint a gazdasági vezetők egyre tudatosabban nyúlnak cégük működési módszereinek átszervezéséhez. Mind több vezető ismeri fel a korábbi vállalatirányítási rendszerek hiányosságait, és konkrét igényeket támasztanak üzleti folyamataik újraszabályozásában.
márc. 21
18:24
Elkapták a bérlethamisítót (Blikk)
márc. 21
18:27
ã?gy készült az áprilisi címlapunk (Éva Magazin)
Nézd meg, hogyan készült a szülinapi számunk címlapja.
márc. 21
18:33
Kiüttötte a Rubin a Lokomotiv Moszkvát - videó (Agroinform)
Az orosz kupa negyeddöntőjében a Rubin Kazany hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a Lokomotiv Moszkva felett.
márc. 21
18:35
2017-ig hosszabbított védőjével a Juventus (Agroinform)
A torinói klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2017-ig meghosszabbította szerződését Paolo De Ceglie.
márc. 21
18:37
Orvosa szerint Muamba 78 percig halott volt (Agroinform)
Fabrice Muamba kezelőorvosai megrázó részletekkel szolgáltak a középpályás szívmegállásáról.
márc. 21
18:39
Németeknél sztár a magyar izomnagyi (Blikk)
Neufeld-Mohács - Németország legerősebb nagymamája – így emlegeti a legolvasottabb német napilap, a Bild a magyar Ilona Rinast. A 60. évében járó, mohácsi származású szupernagyi 26 esztendeje építi az izomkötegeket a testére.
márc. 21
18:42
Megrepedt a késelő orvvadász lépe (Blikk)
márc. 21
18:45
Neymar aláír a Barcelonához (Sport365)
Médiainformációk szerint hamarosan elkötelezi magát az FC Barcelonához Neymar, a brazilok óriási tehetségnek tartott labdarúgója.
márc. 21
18:48
Tekintélyes mennyiséget vett megint a Fotex (Portfolio)
A Concorde Zrt. a részére adott megbízást teljesítve 20 000 db Fotex részvényt vásárolt a társaság részére 0,9 EUR/db átlagáron a Luxemburgi Értéktőzsdén, illetve 80 000 db Fotex részvényt 257 HUF/db...
márc. 21
18:51
Félrefésülés – Toyota Avensis Wagon D-CAT aut. teszt (Auto Pult)
Hazánk leginkább szakmai szemléletű autós magazinjának hasábjain talán nem illik megvallani, de már egészen kis koromtól kezdve szimpatizáltam a Toyota termékeivel. A 90-es évek elején rengeteg élményt és jó tapasztalatot gyűjtöttem hűséges családi igáslovunkkal, a bordó Carina E-vel, és örülhettem, amikor egy gyengélkedő Mercedes-Benz okozta fájdalmakat a Lexus LS kényeztetésében pihenhettük ki.…
márc. 21
18:54
Cordia: az újlakáspiacot áfacsökkentés élénkíthetné (ProfitLine)
Áfacsökkentés élénkíthetné az újlakáspiacot a Cordia Zrt. szerint, amelynek vezérigazgatója, Földi Tibor elmondta, hogy a mostani 27 százalékos áfával a tavalyi forgalomhoz hasonló várható a fővárosi újépítésű lakások piacán. Budapesten 2011-ben 2.732 új lakás talált gazdára.
márc. 21
18:57
Szellemek miatt akart meghalni Judy (Blikk)
Budapest — Judy megdöbbentő vallomást tett a hot! magazinnak: öngyilkos akart lenni, amikor kiderült: a házukban szellemek tanyáznak.
márc. 21
18:57
Mi kerüljön az ünnepi asztalra? (Blikk)
márc. 21
19:00
Navracsics: vannak olyan pontok, amelyekben ragaszkodunk az álláspontunkhoz (Gondola)
A parlament elé terjesztik a médiaszabályozás módosítását - közölte Navracsics Tibor, miután tárgyalt az Európa Tanács főtitkárával, Thorbjorn Jaglanddal.
márc. 21
19:03
Navracsics: május végéig módosítani kell a médiaszabályozást (Alternatív Energia)
A kormány arra kérte az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy részletesen értelmezze azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. A kabinet várja a testület válaszát, és amint megkapja, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután szerdán Budapesten…
márc. 21
19:06
Megint vett saját részvényeiből a Nyomda (Portfolio)
Az Állami Nyomda 2012. március 21-én, a Budapesti Értéktőzsdén 600 darab törzsrészvényt vásárolt 549 Ft/darab átlagáron. A tranzakciót követően a Társaság saját tulajdonában lévő Állami Nyomda...
márc. 21
19:06
Bírálta a magyar médiaszabályozást az Európa Tanács (ATV)
Az Európa Tanács (ET) előzetes megállapítása szerint a magyar médiaszabályozás jelenlegi keretei nem garantálják a politikai befolyásolástól való függetlenséget.
márc. 21
19:09
Kétgólos hátrányból fordított a Videoton az MTK otthonában (Agroinform)
A tavaly döntős Videoton 0-2-ről felállva nyert 3-2-re a másodosztályú MTK vendégeként az elődöntő első meccsén.
márc. 21
19:11
Visszatérhet az Estudianteshez a Fradi középpályása (Agroinform)
Argentin sajtóhírek szerint a szezon végén visszatérhet klubjához a Ferencvárosnál kölcsönben lévő Hector Morales.
márc. 21
19:15
Túlzónak érzik a háziorvosok az elvárásokat (Infostart)
Az alapellátásban dolgozó orvosok munkájukban magányosnak érzik magukat, és hiányolják a szakmai irányítást, támogatást. Az elvárásokat túlzónak érzik, hiszen egyszerre kell orvosként és menedzserként helytállniuk - derült ki a GfK Hungária háziorvosi praxisok körében végzett felmérésének eredményéből. Erre a helyzetre szolgálhat megoldásként a praxisközösségek működtetése, mely a feladatok és a…
márc. 21
19:18
Kik idén az "igazi antifasiszták"? (Gondola)
Barát Tamás, Bolgár György, Czeizel Endre, Donáth László, Fischer Iván, Gibril Deen, Keres Emil, Kulka János, Lőrincz Marcell, Szekeres István, Szemes Györgyné, Ulrich Schneider.
márc. 21
19:18
Király meg sem állna Brazíliáig (Sport365)
Király Gábor 86-szoros válogatott labdarúgó szerint a magyar csapat akár meglepetést is okozhat és kijuthat a 2014-es brazíliai világbajnokságra.
márc. 21
19:20
Élő: DVSC-TEVA - Újpest FC, Magyar Kupa elődöntő (Sport365)
Immár a döntőbe jutás a tét a DVSC-TEVA - Újpest FC mérkőzésen. Kövesd nálunk a Magyar Kupa elődöntőt élő, szöveges tudósításunkban!
márc. 21
19:21
Nem aktiválják a felmondóleveleket a rezidensek (WebBeteg)
Nem aktiválják azokat a felmondóleveleket, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett ügyvédi letétbe a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért.
márc. 21
19:24
Holnaptól a Bíróság elé kerül a telekomadó ügye (Portfolio)
Bár az Európai Bizottság már tavaly szeptemberben felszólította Magyarországot, hogy az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen távközlési adót törölje el, ennek azóta sem tettünk eleget, így az...
márc. 21
19:24
Megszólalt a Tesco a tésztabotrányban (Pénzcentrum)
Megtiltotta a "Nagyi tésztája 4 tojásos száraztészta" termékek forgalmazását a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága. A forgalmazó Tesco azzal védekezik, hogy az ellenőrzés nem állapított meg olyan minőségi problémát, amely a fogyasztók egészségét a legcsekélyebb módon is veszélyeztetné, ráadásul az áruházlánc nem jogosult a gyártási folyamat…
márc. 21
19:24
Tukacs: ez költségvetési hazárdjáték sőt, inkább bohózat (ATV)
Nincs fedezete annak a 30,5 milliárd forintnak, amit a kormány az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére szán - erről Tukacs István beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 21
19:27
Hát igen, a Skoda, az megy! (ProfitLine)
Rekordnyereséggel zárta a múlt évet a legnagyobb cseh exportőr, a Volkswagen-leányvállalat Skoda.
márc. 21
19:27
Halmosi szerint otthon legyőzhetik a Fradit (Agroinform)
A Haladás rutinos játékosa, úgy fogalmazott a találkozóval kapcsolatban, hogy a Fradi hazai pályán verhető.
márc. 21
19:33
Gáspár Sándor a Nemzetibe igazol át (Blikk)
Budapest - Gáspár Sándor (55) nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy tizenhárom év után elhagyja az Új Színház társulatát.
márc. 21
19:36
Kik idén az igazi antifasiszták? (Gondola)
Barát Tamás, Bolgár György, Czeizel Endre, Donáth László, Fischer Iván, Gibril Deen, Keres Emil, Kulka János, Lőrincz Marcell, Szekeres István, Szemes Györgyné, Ulrich Schneider.
márc. 21
19:36
Gyermekek öngyilkosság-sorozata Algériában (Blikk)
márc. 21
19:42
Holnap a Bíróság elé kerül a telekomadó ügye (Portfolio)
Bár az Európai Bizottság már tavaly szeptemberben felszólította Magyarországot, hogy az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen távközlési adót törölje el, ennek azóta sem tettünk eleget, így az...
márc. 21
19:44
45 milliárd forint osztalékot fizet a MOL (Portfolio)
Közzétette a MOL, hogy a társaság igazgatósága milyen javaslatokat tesz elfogadásra a vállalat április 26-ai közgyűlésének. ezek szerint 45 milliárd forintnyi osztalékot fizethet a MOL, ami a tavalyi...
márc. 21
19:45
Tim Tebow máris továbbállt a New York Jetshez (Agroinform)
Alig egy nappal Peyton Manning érkezése után tovább kellett állnia Tim Tebow-nak.
márc. 21
19:47
Szívroham miatt elhunyt egy futballista Indiában (Agroinform)
Szívroham következtében életét vesztette egy futballista egy alacsonyabb osztályú indiai mérkőzésen.
márc. 21
19:49
Dzsudzsák Balázsék visszavágtak a Zenitnek (Agroinform)
Az Orosz Kupa negyeddöntőjének szerdai találkozóján a Dinamo Moszkva 1-0-s győzelmet aratott a Zenit otthonában.
márc. 21
19:51
Ömlött a vér Széles Iza jobb lábából (Blikk)
Budapest - Baleset érte a színpadon Széles Izát (25)! A Megasztár egykori versenyzője egy koncertjén rosszul lépett, végül a sürgősségin kötött ki.

Keresés