A Magyar Szocialista Párt az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat visszavonását kéri a kormánypárti beterjesztőktől - mondta a parlament épülete előtt, a Kossuth-szobornál tartott sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.
Bár a keresletélénkítő intézkedések fontosak a lakáspiac bővüléséhez, a sikerhez azonban a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell az Otthon Centrum (OC) szerint. A Dun and Bradstreet Hungária Kft. pedig úgy látja, hogy az ingatlanértékesítési piacon valódi fellendülés csak 2013-ban várható.
Kisvállalkozások számára is lehetővé teszi bármilyen fizetési mód kezelését a PayPal új szolgáltatása, amellyel az okostelefon teljes értékű bankkártya terminállá alakítható.
Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója, Szalma Csaba szerint "jelenleg időhúzás, maszatolás" látszik az IMF-el folytatott tárgyalásokban. Szerinte 300 forint alatti euróárfolyamnál a magyar kormány nem igyekszik a megállapodással, a piac pedig nem mer a forint gyengülésére játszani, mert tudja, hogy 300 forint feletti szintnél a kormány azonnal megállapodást kötne.
Az al-Kaida terrorszervezet öngyilkos merényletre való felkérését visszautasította, de "általános megbízatást" elvállalt franciaországi támadásra az elmúlt napok toulouse-i és montaubani merényleteiért felelős férfi - ezt ő maga mondta el a francia belügyminiszter szerint.
Bár a keresletélénkítő intézkedések fontosak a lakáspiac bővüléséhez, a sikerhez azonban a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell az Otthon Centrum (OC) szerint.
A kádári puha diktatúrából előbb puha demokrácia, mostanra meg orbáni autokrácia lett. A tárgyalásos, ugyancsak puha rendszerváltás pedig magával hozta a szembenézés elkerülését, a sunyítást - írja legújabb Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
Varsóban bíznak benne, hogy az Apollo Tyres indiai gumiabroncs-gyártó Lengyelországban építi meg kelet-európai üzemét, miután ez a terve Magyarországon 2008-ban - a helyi ellenállás miatt - kudarcot vallott - írja a Napi Gazdaság.
A gyermek a kisiskoláskorba lépéssel megkezdi útját a társadalmi beilleszkedést, a barátok, ismerősök elfogadását. Nagy változások előtt áll, melyek mind a gyermeket és mind a szülőket is megviselheti nem megfelelő odafigyeléssel.
"Nem ijedünk meg, ha valaki az állásinterjún azt mondja: öt év múlva én akarok lenni az ügyvezető igazgató" - érzékelteti Jackson Mónika a Hilti Hungária Kft. HR stratégiájának egyik legfontosabb sarokpontját. A HR vezető portálunknak adott interjújában rámutat, a társaság a Legjobb Munkahely elismerést a családi értékeket valló cégkultúrának, és a kiforrott HR folyamatoknak köszönheti.
Az őt ért személyes és szakmai támadásokkal, nevének és eddig elért eredményeinek lejáratásával indokolta döntését Bozsik Yvette. A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus tegnap közölte Tarlós István főpolgármesterrel, hogy lemond a Trafó vezetéséről. A szakember július 1-jétől vette volna át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.
Az egészségügyi szervezetek szerint nem állítja meg az orvosok elvándorlását a tegnap bejelentett béremelés. A letétbe helyezett felmondólevelek sorsáról még egyeztetnek, a döntést szerdán hozzák nyilvánosságra.
Közelgő tavaszi ünnepeink kapcsán elgondolkodtunk azon, mi szükség az ünnepekre, mi a funkciója a rítusainknak, mi a haszna a haszontalannak látszó pihenőidőnek. A coachok képesek megmutatni az utat, hogy nemcsak a dátumok alkalmával érezhetjük a teljesebb élet örömeit. Akkor is hozzá tudják segíteni ehhez a tanácsot kérőt, ha erre ő ebben a pillanatban esélyt sem lát.
Az őt ért személyes és szakmai támadások, valamint nevének és eddig elért eredményeinek "besározása" miatt nem vállalja Bozsik Yvette táncművész, koreográfus a Trafó Kortárs Művészetek Háza vezetését - tájékoztatta szerdán a Bozsik Yvette Alapítvány az MTI-t.
Az al-Kaida terrorszervezet iraki szárnya vállalta magára szerdán az ország nyolc városában előző nap elkövetett, 46 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot.
A belga bajnokság hétvégi fordulójában, a Sint-Truiden - Anderlecht találkozón Marcin Wasilewski, a vendégek lengyel védője egy szögletnél úgy ütötte meg Peter Delorge-t, a hazaiak egyik játékosát, hogy csak hordágyon, nyakmerevítőben tudták levinni a pályáról...
A korábbi években tapasztalt hiánnyal szemben idén februárban többletet halmozott fel az Egészségbiztosítási Alap, melynek köszönhetően az első két hónap után egyensúlyban van az alap - derül ki az...
Meghatározta a kormány a Nemzeti Eszközkezelő által kezelt szociális bérlakások esetében maximálisan alkalmazható lakbér tarifákat. Ennek értelmében az eszközkezelő kezelésébe került ingatlanok esetében maximum 18 750 forintot kérhetnek el azoktól a bedőlt hitelesektől, akiknek az ingatlanát felvásárolta a társaság - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Giró-Szász András kormányszóvivő....
Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és az IMF között, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, annak középtávú fenntarthatósága érdekében Magyarországnak később szüksége lesz a megállapodásra - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni…
A 23 éves brit énekesnő, Adele 21 című albumával újabb rekordot döntött: a Grammy-díjas lemez Nagy-Britanniában túlszárnyalta a Pink Floyd eladási csúcsát.
Csendesen folyik a kereskedés ma az európai tőzsdéken, az irányadó nyugat-európai indexek minimális erősödést mutatnak, miután úgy tűnik, hogy enyhültek a kínai növekedéssel kapcsolatos befektetői...
Az MSZP szerint túlzott hatalmat ad a házelnök kezébe, ezért elfogadhatatlan az új országgyűlési törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó házszabály-módosítás.
A Genfi Autószalon kapcsán arról még elmulasztottunk beszámolni, hogy harmadnapon a közönségnapra is betértünk néhány órára, mivel a repülőgépünk indulásáig sem szerettük volna meddő városnézéssel tölteni az időt, s emellett kíváncsiak voltunk, hogy a nagyközönség mit is lát a kiállításból. Így aztán ahelyett, hogy némi kultúra ragadt volna ránk, elvegyültünk a tömegben, ami annak ellenére, hogy…
A toulouse-i sorozatgyilkost - akit a francia rendőrség elit egységei szerda hajnalban egy helyi lakóházban körülzártak - előző nap titkosszolgálati eszközökkel megszerzett információk és a rendőri nyomozás segítségével sikerült azonosítani - közölte szerdán a rendőrség.
Rendeződhet a producerek tartozásainak ügye a kormány keddi határozata értelmében, amely rendelkezik a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megszüntetéséről és a tartozások rendezéséről.
A jobbik azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés csökkentse a 2009-es szintre az üzemanyagok árát terhelő jövedéki adó mértékét - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Volner János frakcióvezető-helyettes.
A Samsung Electronics Hungary az elmúlt évben mintegy 40 ezer hordozható személyi számítógép eladásával 13-14 százalékos részesedést szerzett a magyar lakossági piacon, az idei cél ennek megtartása, kisebb növelése, illetve az üzleti szegmensben is a jelenleginél jobb pozíció elérése.
Történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben a német Sixt autókölcsönző: az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8 százalék százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót - közölte a Sixt Magyarország szerdán az MTI-vel.
Hozzávalók: 80 dkg borjúszűz 3 db nagyobb paradicsom 2 db közepes paprika 2 nagy fej csiperkegomba bazsalikom oregáno kakukkfű petrezselyemzöld fenyőmag só bors ízlés szerint parmezán sajt 10 dkg trappista sajt 25 dkg spagetti olívaolaj
Eddig is voltak az OBH vezetőjének jogkörei mellé tett kontrollmechanizmusok, de ha a Velencei Bizottság kéri, Magyarország további garanciákat ad - mondta Rétvári Bence.