Amint arról már beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott a Vasas ellen. A mérkőzést követően Bárányos Zsolt az NSO Tv-nek elmondta, többször is megkérdezték a játékvezetőtől, hogy miért ítélt tizenegyest a Ferencváros javára, ám mindig más választ kaptak. „Fogalma sem volt, miért adott büntetőt” – összegzett a Vasas játékosa. A hazaiaktól Balog Zoltán úgy érzi, borzasztó…
Hozzávalók: a tekercshez: 8 egész tojás 1 csipet só kevés őrölt fehér bors 1 kis pohár tejföl 1 evőkanál liszt 1 csokor petrezselyem zöld 1 evőkanál zsír alufólia A töltelékhez: 10 dkg vékonyra szelt paprikás szalámi vagy kolbász 15 dkg trapista sajt 15 dkg gomba pirítva A brokkolihoz: 1 húsleveskocka csipet só 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál őrölt fekete bors 1 evőkanál friss kapor 2…
Szalma Botond korábban bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólította fel azokat a politikusokat, akik "abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt".
A Kereszténydemokrata Néppárt budapesti elnökének napokban tett megnyilvánulásai nem tükrözik a párt egészének véleményét, és nyilatkozatai nyíltan szembemennek a KDNP hivatalos állásfoglalásával – közölte Rubovszky György, a kisebbik kormányzópárt pártügyésze szombaton az MTI-vel.
Nagy meglepetéseket hozott az angol labdarúgó Premier League szombati játéknapja. Az idény során eddig mind a 15 hazai bajnoki mérkőzését megnyerő Manchester City csak nagy erőfeszítések árán szerzett legalább egy pontot az Etihad Stadionban a Sunderland ellen, de így is - a vesztett pontokat tekintve - ötpontos hátrányba került a hétfőn pályára lépő Manchester Uniteddel szemben.
Szombaton öt mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I 22. fordulója. Az élvonalból gyakorlatilag már kiesett Zalaegerszeg a bajnoki címért harcoló Győrt fogadta, és ismét üres kézzel zárt.
Tata ‒ Nagy csapás érte az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottat. Egy héttel a sorsdöntő svédországi torna előtt az együtes elveszítette csapatkapitányát, Ilyés Ferencet (30).
Ahogyan arról már beszámoltunk, bejelentette visszavonulását az Aston Villa bolgár csapatkapitánya, a leukémiával küzdő Sztilian Petrov. A birminghami csapat szurkolói a Chelsea elleni találkozó 19. percében (19-es mezben játszott a légiós) éltették kedvencüket, és tapsvihar közepette köszönték meg eddigi teljesítményét. A nézőkhöz pedig csatlakozott a két kispad is, a jelenet természetesen a…
Erősödő gazdasági növekedésre és csökkenő inflációra számítanak a Bank of China (BoC) közgazdászai a második negyedévben Kínában - derül ki a pénzintézet jelentéséből.
Budapest ‒ Régen örültek az FTC szurkolók labdarúgócsapatuk győzelmének az Albert stadionban. A zöld-fehérek 2011. október 22. óta képtelenek voltak nyerni hazai pályán.
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a montenegrói Buducsnoszt Podgorica idegenben, a norvég Larvik vendégeként nyert két góllal, és tett nagy lépést a fináléba jutás felé. A visszavágót jövő vasárnap rendezik meg.
A Gallup szoros kapcsolatot mutatott ki 17 afrikai országra kiterjedő vizsgálatában az ivóvíz és az élelmiszerek elérhetősége között. A szakértők szerint az aszály vagy árvizek sújtotta régiókban a két problémát, a víz- és az élelmiszerhiányt együtt kell orvosolni.
Vanczák Vilmos góljával alapozta meg 2–0-s győzelmét a Sion a Grasshoppers vendégeként a svájci labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
A Győr kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján.
A szőrtelen rágcsálók tavaly október óta gazdagítják az állatkert zsiráfházi bemutatóját. Magyarországon elsőként Szegedre érkeztek, és szaporodásukhoz nagy reményeket fűznek. Egyelőre egy kölyök maradt életben.
Egymilliárd fölé emelkedett a mobiltelefont használók száma Kínában - jelentette az ipari és informatikai minisztérium közleményére hivatkozva a kínai sajtó.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának nyitó mérkőzésén a listavezető Milan 1–1-re végzett a Catania otthonában. A vendégek szerezték meg a vezetést az első félidőben Robinho révén, ám a házigazdák Nicolás Spolli közeli találatával pontot mentettek – teljesen megérdemelten.
Lehetséges, hogy egy francia szakácsnő a nagymamája a jelenlegi brit uralkodónak - legalábbis ha hinni lehet egy megjelenés előtt álló botránygyanús életrajzi kötet szerzőjének, akinek elméletét máris komoly bírálatok érik.
A legrangosabb számnak számító Arany Körben, 135 cm-es akadályokon a korábbi magyar bajnok Horváth Balázs bizonyult a legjobbnak a szombati első fordulóban a kaposvári Pannon Lovas Akadémián zajló díjugrató Mesterek Tornáján.
A lefújás előtti pillanatokban szerzett góllal bravúros 3–2-es győzelmet aratott Kovács Péter csapata, a Strömsgodset a Valerenga ellen a norvég labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának szombati mérkőzésén.
Megműtötték Ilyés Ferencet, az olimpiai pótselejtezőre készülő férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya a Gyöngyös elleni szombati felkészülési mérkőzésen törte el a bokáját.
Kigyulladt az erdő Kerepesen, a Gyár utcában; a tűz a közeli házakat is veszélyezteti, az oltás nagy erőkkel folyik - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő szombat este az MTI-vel.
Már megjelentek a kullancsok, ezért érdemes odafigyelni a csípésekre - mondta a Kullancsbetegségek ambulanciájának vezetője. Lakos András szerint a legtöbb embert a tavaszi kertrendezés közben fertőzi meg a kullancs.
A Zalaegerszegen győztes Győr már csak egy pontnyira van a vasárnap pályára lépő Debrecentől. A Ferencváros október óta először győzött hazai pályán a labdarúgó NB I-ben. Három találkozó döntetlenre végződött.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Zalaegerszeg újabb vereséget szenvedett a labdarúgó NB I 22. fordulójában, ezúttal a Győrtől. A találkozót követően a Sport Televíziónak adott interjúban Prukner László, a kék-fehérek mestere elmondta, az ilyen jellegű vereségekre nehéz magyarázatot találni, ami van, az pedig nem publikus.