2012. március 31. szombat

márc. 31
13:03
Európa már túljutott az influenzajárvány csúcsán (Infostart)
Európa huszonegy országában csökkent az influenzaszerű megbetegedések előfordulása, ugyanakkor három országban az elmúlt héten is emelkedett a betegek száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos Facebook-oldalán szombaton.
márc. 31
13:03
Tizenkilenc embert állított elő szombaton a BRFK a hidakról (Infostart)
Tizenkilenc embert állított elő pénteken a rendőrség közlekedési szabálysértés és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
márc. 31
13:05
Elszállították a bepöccent pingvint (Blikk)
Edinburgh ‒ Tedd le a csajomat! – gondolhatta ez a pingvin, amikor a gondozóba csípett.
márc. 31
13:06
MSZP: a Fidesznek támogatnia kell az államfő elmozdítását (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesznek nem maradt más lehetősége, mint hogy az Országgyűlésben támogatja Schmitt Pál köztársasági elnök elmozdítását, mert kisdoktori címének visszavonása után az államfő már nem képes megjeleníteni a nemzet egységét.
márc. 31
13:06
Nem lesz népszavazás a nyugdíjtörvényről Lengyelországban (ProfitLine)
Elvetette a lengyel parlament a Szolidaritás szakszervezet népszavazási indítványát a nyugdíjtörvényről.
márc. 31
13:07
Fritz Wepper lelépett kedvesétől? (Blikk)
München - Fritz Wepper (70, képünkön) egyre több időt tölt egykori feleségével, Angelával (70), ami miatt sokan már arról beszélnek, hogy a német színész valójában visszatért volt nejéhez.
márc. 31
13:12
OFF: ma este tartják a Föld Órája klímavédelmi kezdeményezést (Portfolio)
Száznegyvenhét országból kétmilliárd ember jelezte, hogy csatlakozik a Föld órája mozgalom szombat esti rendezvényéhez, amikor egy órára a világ számos pontján kialszanak a mesterséges fények,...
márc. 31
13:12
MKSZ: tisztán zajlott a záróforduló (ATV)
Nem talált visszaélésre utaló jeleket a férfi bajnokság alapszakaszának múlt hétvégi zárófordulójában a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).
márc. 31
13:12
Videó: Michelisz és Wéber kulisszatitkai Valenciából (Sport365)
Pályabejárást tartott a WTCC valenciai helyszínén Michelisz Norbert és Wéber Gábor, a Zengő Motorspot két pilótája.
márc. 31
13:14
Mourinho Manchesterbe szerződhet (ATV)
A spanyol El Mundo Deportivo című lap szerint Jose Mourinho veszi át a szakmai munka irányítását a nyártól a Manchester City-nél. Brit lapok szerint nem is egyedül költözne Madridból Észak-Angliába, mivel Cristiano Ronaldót is vinnék az arab milliárdosok, akik 80 millió fontot fizetnének a portugálért.
márc. 31
13:14
"A Volgográd mindent tud rólunk" - Elek Gábor (Sport365)
Ma este 20 órától zsinórban a harmadik orosz csapattal, ezúttal a Dinamo Volgográddal találkozik az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a KEK-ben - ezúttal már az elődöntőben.
márc. 31
13:15
Összeomolhat több városban is a buszközlekedés (Privátbankár)
Több tucatnyi vidéki nagyvárosban is összeomolhat a tömegközlekedés 2013 elején - írja a szombati Népszabadság.
márc. 31
13:15
Vajon az Arsenal ismét pénzt hoz a konyhára? (Agroinform)
Szombati tippajánlónkban ismét az Arsenal mérkőzéséhez nyúlunk, de érdekes párosítást találtunk Hollandiában is.
márc. 31
13:16
Phelps megnehezítheti Cseh dolgát (ATV)
A klasszis kacérkodik a gondolattal, hogy 400 méter vegyesen is elindul Londonban.
márc. 31
13:21
Árthat a betegnek, ha nem az orvos dönt a gyógyszerről (Infostart)
Április elsejétől a koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek helyett csak hatóanyagokat írhat fel az orvos, és majd a patikus dönti el, hogy milyen gyógyszert ad - erről döntött a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Az orvosok közül többen tiltakoznak ez ellen. Rédl Jenő, a Szolnok megyei Orvosi Kamara elnöke azt mondta: nagyon súlyos következményei lehetnek egyes betegeknél, ha nem az orvos dönti el,…
márc. 31
13:30
Leukémiás az Aston Villa bolgár sztárja (ATV)
Akut leukémiát diagnosztizáltak az Aston Villa bolgár középpályásánál, Sztilijan Petrovnál - jelentette be a birminghami klub pénteken.
márc. 31
13:33
Tiszta meccsekkel fejeződött be az alapszakasz (Agroinform)
Nem talált visszaélésre utaló jeleket az alapszakasz múlt hétvégi zárófordulójában az MKSZ, így lezárta a vizsgálatot.
márc. 31
13:35
Ilyés Ferenc bokatörést szenvedett (Agroinform)
A játékost műteni kell, így nem lehett ott a csapattal a hétvégén Göteborgban sorra kerülő olimpiai selejtezőn.
márc. 31
13:39
Ilyés súlyos sérülést szenvedett (Infostart)
Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya.
márc. 31
13:39
Egymilliárdnál is több kínai használ mobiltelefont (ProfitLine)
Egymilliárd fölé emelkedett a mobiltelefont használók száma Kínában - jelentette szombaton az ipari és informatikai minisztérium közleményére hivatkozva a kínai sajtó.
márc. 31
13:42
Gyerekverők (Gondola)
Klaudia tíz éves volt, mikor azon kapta magát, hogy beugrott anyja elé, hogy lesújtani készülő apja inkább őt üsse, ne az anyját.
márc. 31
13:45
Tenisz: Nadal feladta, Murray – Djokovic a döntőben (Sport365)
Andy Murray – Novak Djokovic döntőt rendeznek a 2012-es Sony Ericsson Openen. A brit teniszező meccs nélkül jutott be a fináléba, ugyanis Rafael Nadal sérülés miatt visszalépett a tornától. A szerb világelső Juan Mónacót győzte le két szettben.
márc. 31
13:47
Óriási csapás: Ilyés bokája eltört, nem lehet ott az olimpiai selejtezőn (Sport365)
Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya.
márc. 31
13:51
Szivós Márton győzni megy az olimpiára (Agroinform)
Bár a Londonba kiutazó tizenhármas keret kihirdetése még messze van, Szivós szinte biztos, hogy az utazók között lesz.
márc. 31
13:53
Zalaegerszegen át közeledhet a Győr a Debrecenhez (Agroinform)
A Győr megtizedelve is esélyesként érkezik Zalaegerszegre, ahol a hazaiak számára elsősorban az önbecsülés a tét
márc. 31
14:12
Idén még az 'régi' egyházak is jogosultak adófelajánlásra (ProfitLine)
Az adófelajánlást ma hatályos úgynevezett 1 százalékos törvény az új egyházügyi törvény alapján elismert egyházak számára teszi lehetővé. Azok a "régi" egyházak, amelyek az egyházügyi törvény alapján kérelmezték az egyházi státusz elismerését, akkor is jogosultak az egyházi 1 százalékos felajánlásokra, ha elutasították a kérelmüket - egészen 2012. május 20-ig (vagyis a bevallási határidőig) -…
márc. 31
14:15
Rózsa Gyuri újra forgat! (Blikk)
Budapest — Oly sok képernyő nélküli év után újra forgatni kezd a műsorvezető.
márc. 31
14:15
Süllyed a Szőke Tisza gőzös! (Blikk)
Süllyedni kezdett a Szőke Tisza gőzös a Szeged-tápéi kikötőben.
márc. 31
14:17
Megműtötték Csepregi Évát! (Blikk)
Budapest - Porcleválás miatt feküdtem kés alá – mesélte lapunknak az énekesnő.
márc. 31
14:18
Tragédia: Szívrohamban elhunyt Mancini (Sport365)
Tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában szívrohamban elhunyt Francesco Mancini, a Lazio, a Napoli és a Bari korábbi kapusa.
márc. 31
14:19
Állati tudást szerezhet Bebe! (Blikk)
Budapest - Az Országos Állatvédőrség Alapítvány nem elégszik meg azzal,  ha valaki lelkes és szereti az állatokat. Csak azt engedi a sorai közé, aki vizsgán bizonyítja jogi jártasságát, kommunikációs képességeit, és azt, hogy el tud látni, illetve sokktalanítani tud egy sérült állatot.
márc. 31
14:19
Nem dolgozik többé hajón a magyar táncoslány! (Blikk)
Budapest - Állás és pénz nélkül várják a Costa Concordia egykori magyar dolgozói, mi lesz a sorsuk.
márc. 31
14:27
Neymart irigységből faragják, de ezért nem hagyja el Brazíliát (Agroinform)
A Santos 20 éves sztárját a védők rendre faragják,de ez nem elég ok, hogy elhagyja szülőhazáját és Európába költözzön.
márc. 31
14:33
Mesterházy Attilát újraválasztotta elnöknek az MSZP (Infostart)
Újabb két évre Mesterházy Attila marad az MSZP elnöke. A tisztséget 2010 óta betöltő politikus újraválasztását a 373 érvényesen szavazó küldött csaknem 70 százaléka támogatta. Mesterházy Attila 258, kihívója, Szanyi Tibor 115 szavazatot kapott.
márc. 31
14:36
Békés megye megy-e? (Gondola)
A KSH közzétett némely adatokat a 2011-es népszámlálásból. Sikoltani kellene — amíg még van erőnk legalább egy sikolyra.
márc. 31
14:42
Közelebb került az EU-hoz Ukrajna (Portfolio)
A pénteki csúcstalálkozón befejeződtek a tárgyalások az unió és Ukrajna között az előzetes megállapodásról, amely majd alapja lesz a politikai együttműködésnek és a gazdasági integrációnak,...
márc. 31
14:44
Vége a dalnak: bankcsőd híre árnyékolja be a hétvégét (Portfolio)
Csődbe ment egy bank a héten az Amerikai Egyesült Államokban. Ezzel a tavalyi 92 után idén eddig 16 hitelintézet kényszerült arra, hogy lehúzza a rolót az USA-ban. A Michigan államban székelő és...
márc. 31
14:45
50%-ra emelkedik az atomenergia részesedése Csehországban (ProfitLine)
A Temelíni Atomerőmű kibővítése - a 3. és a 4. energiablokk felépítése - után több mint 50 százalékra emelkedik az atomenergia részesedése a csehországi áramtermelésben - jelentette ki Martin Kuba cseh ipari és kereskedelmi miniszter pénteken, miután látogatást tett Temelínben.
márc. 31
14:45
Wenger biztos van Persie és Walcott szerződéshosszabbításában (Agroinform)
Az Arsenal menedzsere kijelentette, Robin van Persie és Theo Walcott ügyét még a szezon vége előtt meg kell oldani.
márc. 31
14:47
Súlyos üzemanyaghiány Nagy-Britanniában - a kutak 20%-a kifogyott az üzemanyagból (ProfitLine)
Súlyos üzemanyaghiány alakult ki Nagy-Britanniában a pánikszerű felvásárlás miatt, amely az üzemanyag-szállító tartályautók vezetőit képviselő szakszervezet sztrájkfelhívása nyomán kezdődött országszerte.
márc. 31
14:47
A futballnak vége, mostantól az életemért fogok küzdeni - Sztilijan Petrov (Agroinform)
Bejelentette visszavonulását Sztilijan Petrov, az Aston Villa csapatkapitánya, akinél akut leukémiát diagnosztizáltak.
márc. 31
14:51
Csak így lehet gyermeke Rippel Ferinek! (Blikk)
Szigethalom — És ha fiú lesz, akkor bizony erőművész lesz belőle, akárcsak a papából és a bátyjából, meg a papa testvéréből – jósolja Krisztofer Herkules büszke atyja, aki, persze mindezzel egy kicsit előre- sietett.
márc. 31
14:51
ÉLŐ: Ferencváros - Vasas, OTP Banki Liga, 22. forduló (Sport365)
Délután 15 órától az Üllői úton méri össze erejét a két nagy múltú, de jelenleg a tabella hátsó felében tanyázó Ferencváros és Vasas.
márc. 31
14:53
Halász Judit rekordot döntött! (Blikk)
Budapest ‒ Ami a sikerlistás szereplést illeti, ez valóban páratlan eredmény – ismerte el Halász Judit (69), akinek Csiribiri (2009) című lemeze 92 hete, azaz majdnem két éve szerepel a Mahasz-listán.
márc. 31
14:54
Mesterházy Attila az elnök (Gondola)
Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton.
márc. 31
14:55
Megőrült a két Kannibál! (Blikk)
Budapest - A világvége miatt december 21-re nem vállalunk fellépést, csak ha a mennyországba hívnak – olvasható az Animal Cannibals honlapján, de más jel is arra utal, hogy Qka MC (36) és Ricsipí (36) megőrült.
márc. 31
15:00
Meglepetés: először vontak ki pénzt a feltörekvő piacokról (Portfolio)
Márciusban a feltörekvő piaci indexek nem teljesítettek jól, az MSCI EM index közel 4,5 százalékot esett a hónap során, azonban a befektetők töretlenül öntötték a régióba a tőkét, a sorozat viszont...
márc. 31
15:00
Kézilabda: Ilyés Ferenc súlyos sérülést szenvedett (ATV)
Bokatörést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya.
márc. 31
15:02
Mesterházy Attila kétharmaddal nyert, majd önkritikát gyakrolt (ATV)
Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton. Az újraválasztott pártelnök pártja nevében önkritikát gyakorolt, majd optimistán tekintett a jövőbe.
márc. 31
15:03
Királyék meglepő vereséget szenvedtek az utolsótól (Agroinform)
Hazai pályán kapott ki az 1860 München az utolsó helyezett Hansa Rostocktól a Bundesliga 2 28. fordulójában.

Keresés