Várhatóan 2-3 csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdődtek - mondta a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetője pénteken.
Herend — A Da Vinci-kód sikere óta az egész világon ismerik a regényben Leonardo da Vincinek tulajdonított híres találmányt, a betűkóddal záródó cryptexet.
Az OTP eredménye jóval gyengébb lett az általunk és a piac által vártnál. A különbség oka a horvát, a montenegrói és a szerb operációnál elszámolt 17,7 milliárd forintnyi goodwill átértékelés, valamint a magyar, az ukrán és az orosz operációt terhelő magasabb adók - olvasható az Erste elemzésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,74 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 18.803,43 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyógyszerpapírok kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) győri elnöksége eljárást kezdeményez egy tagja ellen, annak civil szervezeti fellépése miatt - közölte Pergel Elza városi elnök az MTI-vel pénteken.
Az év első hónapjában több alapkezelő is növelte a magyar részvényportfólióját, ugyanakkor a Templeton, amely korábban rendszeresen felülsúlyozott bennünket, megszabadult részvényei egy részétől. Vásárolt például a Barings és a JP Morgan egyik alapja. A magyar részvények súlya ugyanakkor még általában alatta marad az irányadó indexnek.
Svájcban népszavazás fog dönteni a 22 frankos (5300 forintos) minimális órabér bevezetéséről, miután a svájci szakszervezeti szövetség (SGB) összegyűjtötte a kiíráshoz szükséges aláírást. A népszavazás tényét pénteken erősítette meg a szövetségi kancellária....
Budapest — Hiába látszik túl nagy falatnak a kormány egymillió új munkahelyre vonatkozó ígérete, Orbán Viktor miniszterelnök szerint ennél is többre lenne szükség.
Az MSZP szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy költ 100 millió forintot irodabérlésre, hogy közben a BKV-nál egyre kevesebb az üzemképes busz, a BKV csődje pedig egyre inkább elkerülhetetlennek látszik.
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.
Hiába nyert 2011-ben bajnoki címet és Magyar Kupát csapatával, a BSE-vel, hiába válaszották meg a tavalyi év legjobb női edzőjének, mégis nyolc hónapja klub nélkül van Hollósy László, a magyar női röplabdaválogatott másodedzője.
Új székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ - közölte a szervezet sajtóosztálya. A hírek szerint az új épület bérlése évi 95 millió forintba kerül.
A spanyol kormány pénteken nyilvánosságra hozta azokat az intézkedéseket, amelyek a jelzáloghitelesek megsegítését, az esetleges kilakoltatások megelőzését célozzák. Az intézkedéseket magatartási...
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Virginiába tartó különgépe, az Air Force One fedélzetéről felhívta Vlagyimir Putyint, Oroszország megválasztott államfőjét.
Emelkedő trendet látunk az olaj piacán. Az árfolyam a 20 napos mozgóátlag tesztelését követően újra hegymenetbe kapcsolt, miközben a geopolitikai feszültségek és a feltartozhatatlanul közeledő nyár felhajtó erővel hatnak az árfolyamra - olvasható az Erste elemzésébem
Emelkedőben vannak a tengerentúli piacok, miután az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma a vártnál jobb munkaerő-piaci adatról számolt be. A nap további jó híre, hogy a ma reggelre sikeresen...
A tavaly szeptemberben Frankfurtban debütált, frissített Renault Twingo ugyan már 3 hónapja kapható hazánkban, ám a várva-várt RS kivitel, vagyis a Renault Sport által kezelésbe vett méregzsák csak a napokban érkezett meg a magyarországi Renault márkakereskedésekbe.
"Megöli" az e-könyv a jelek szerint a nyomtatottat Nagy-Britanniában, ahol az év első két hónapjában negyedével csökkent az eladott papíralapú kötetek száma az előző év azonos időszakához képest.
Bántalmazták egy kondicionálóterem alkalmazottját ismeretlen tettesek pénteken a VIII. kerületi Kőfaragó utcában, majd az egyik támadó szétverte a helyiségben lévő számítógépet és a telefont - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t.
Végelszámolás indult a Budapesti Kamaraszínház ellen, erről tájékoztatta volna a tulajdonos, a Vagyonkezelő Zrt. egyik vezetője, Nagy Attila péntek délután a társulatot. Zsebre dugott kézzel kiállt a pódiumra, és közölte, hogy hang és képrögzítés nem lehetséges.
A nyugat-európai értéktőzsdék többsége pénteken harmadik napja javult. A görög államadósság-csere sikerén érzett lelkesedést pénteken kissé lelohasztották az aggodalmak a lehetséges tőkepiaci turbulenciák miatt, mert még nem világos, hogy az ügyletet - névleges önkéntessége dacára - milyen mértékben és főleg meddig tekintik majd csődeseménynek a hitelminősítők.
Pintér Attila vezetőedző győzelemmel tért vissza a Győr labdarúgócsapatához: együttese 4-1-re nyert a vendég Siófok ellen a NB I 19. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A Győri ETO Pintér Attila (újabb) debütáló meccsén az első félidő halovány játéka után remek második félidei teljesítményének köszönhetően 4-1-re legyőzte a kiesés ellen küzdő FGSZ Siófok csapatát.
A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat, elfogadása esetén április elsején lépne hatályba.
A Chevrolet WTCC Racing Team szeme előtt egyetlen cél lebeg az új idény kezdetén – zsinórban harmadszor megkaparintani a márkák és a versenyzők bajnoki címét. Nagyon éles lesz a versengés, hiszen valamennyi csapat újonnan fejlesztett 1.6-os motorokkal indul.
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Virginiába tartó különgépe, az Air Force One fedélzetéről felhívta Vlagyimir Putyint, Oroszország megválasztott államfőjét.
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta:...
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.
Egyik első felesége féltékenységből juttathatta az amerikaiak kezére a szenilis és háttérbe szorított Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjét – ezt mondta több hónapos nyomozás után egy volt pakisztáni tábornok.