Hivatalban marad a hárompárti cseh kormány, mert a gazdasági minisztereknek sikerült megállapodniuk a következő két év költségvetési intézkedéseiben, amelyek minden fél számára elfogadhatóak. "Két...
A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) jelentősen növelte tavaly mind árbevételét, mind adózott eredményét, áll a társaság BÉT közleményében. A társaság nettó árbevétele a 2010-es 1 milliárd...
A kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, "ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt" - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden az ATV Híradójában. Kitért arra is, hogy véleménye szerint a politikai feltételek elfogadhatatlanok lennének.
Németországban soha nem látott magasságba emelkedtek az üzemanyagárak, a méltán dühöngő autósokat Lipcse városa ügyes húzással próbálja meg rászoktatni a tömegközlekedés használatára.
Súlyos fegyelemsértésben való érintettsége miatt felmentette Po Hszi-lajt (Bo Xilai) a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) a politikai bizottsági és a központi bizottsági tagsága alól, és ügyében nyomozást kezdeményeznek - derült ki a Hszinhua hírügynökség keddi jelentéséből.
Óriási bravúr! Az MTK a második félidőben hősiesen tartva félidei előnyét 2-0-ra megverte a Videotont, és másodosztályú csapatként 4-3-as összesítéssel jutott a döntőbe!
Jelentősen növelte árbevételét, üzemi és adózott eredményét tavaly az Appeninn, áll a társaság BÉT-közleményében. A társaság kedden tartotta meg közgyűlését, amelyen elfogadták a vállalat éves...
A munkanélküliek száma várhatóan az idén és jövőre is tovább növekszik, így megközelíti majd a 210 milliót - véli a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezérigazgató-helyettese....
Egy ismeretlen eredetű robbanótestet szerelt házának melléképületében egy 44 éves balassagyarmati férfi. A szerkezet a kezében felrobbant, mindkét karján roncsolásos sérüléseket szenvedett.
Budapest - A hazai 3-2-s vereség után sokan leírták az MTK NB II-ben szereplő futballcsapatát a Videoton elleni Magyar kupa-elődöntő visszavágója előtt.
A kormány április 15. és 30. között nyújtja be az aktualizált konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium holnapján lesz nyilvános - válaszolt a tárca kedden az MTI kérdésére.
Irán leállította a Spanyolországba irányuló olajszállításait. A perzsa ország elnöke szerint Irán készpénztartalékainak köszönhetően akár évekig képes gondtalanul működni az olajexportból származó...
Eperjes Károly, akit az elmúlt napokban egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályán kezeltek, már Veszprémben van és kedden este fellép a Veszprémi Petőfi Színházban.
Az Országgyűlés keddi döntése alapján más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért - a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve - nem fogadhatnak el díjazást a parlamenti képviselők a következő ciklustól.
Megkapta a magyar kormánytól kért információkat az Európai Bizottság. Pénteken tájékoztatja az ellenzéket az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról a Fidesz frakcióvezetője. A két évvel ezelőtti légiszerencsétlenségre emlékeztek az oroszországi Szmolenszkben.
A paksi atomerőműben négy új kamra épült az elhasznált fűtőelemek tárolására szolgáló létesítményben. Ezzel most már húsz modul van a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT), amelynek kapacitása...
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. 2012. április 25-én tartja évi rendes közgyűlését. A társaság egy 1 %-os részesedést meghaladó részvényese kérelmezte a napirend kiegészítését,...
Jelentősen növelte 2011-ben árbevételét, üzemi és adózott eredményét a Nordtelekom, áll a társaság BÉT-közleményében. A 2010-es 264 millió forintról 253 millió forintra csökkent tavaly a Nordtelekom...
A címvédő Egernek a házigazda Szeged felett aratott magabiztos diadalát hozta a Vodafone férfi vízilabda ob I elődöntős rájátszásának keddi nyitómeccse.
Eldőlt a hosszú ideje húzódó republikánus előválasztási verseny. Az örökös második helyezett, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor bedobta a törülközőt, ami azt jelenti, Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a republikánusok elnökjelöltje, Barack Obama kihívója.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
A kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, "ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt" -...
Érdemes-e diétáznia az ekcémás betegnek? Fertőz-e a betegség? Felnőttkorban is jelentkezhet? Az ekcémával kapcsolatos tényeket és gyakori tévedéseket dr. Vincze Ildikó, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyász-kozmetológusa segít tisztázni.