2012. április 10. kedd

ápr. 10
5:06
Megláthatta magát a boltban - bíróságra megy a színész (ATV)
A színész bíróságra idézett egy bútorgyártó céget, mert azok állítása szerint jogtalanul használják nevét.
ápr. 10
5:18
Kételyek sorát hagyta Schmitt (Alternatív Energia)
Volt hivatala szerint "élete nyitott könyv", még sincs válasz egy sor kérdésre lemondása után sem - Schmitt Pál ugyanis múltja kínos eseményeire sosem adott egyértelmű választ. Sokan a plagizáláson túl azt is szemére vetik, hogy a MOB elnökeként nem mondott le a 2004-es athéni olimpia után, hiába ígérte. A bukott államfő - akit ismét megpróbálták mosdatni Húsvét alkalmból - számos ellentmondást és…
ápr. 10
5:20
Erősíteni kell a baloldali értékeket (Alternatív Energia)
Csak jól szervezett párt tud nyerni a következő választáson, ezért a baloldalnak mihamarabb vissza kell találnia az emberekhez - mondta lapunknak Winkfein Csaba, az MSZP elnökségének újonnan megválasztott tagja.
ápr. 10
5:22
Törvénymódosítást sürget a rektori konferencia elnöke (Alternatív Energia)
Igazán "elegáns lépés" lenne a kormány részéről, ha a rektori nyugdíj-szabályozás ügyében módosító javaslatot nyújtana be a tavaly év végén elfogadott felsőoktatási törvényhez - jelentette ki lapunknak a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke. Bódis József - aki a Pécsi Tudományegyetem rektora - emlékeztetett: az MRK a jogszabály-tervezet egyeztetése során nem támogatta azt, hogy a már…
ápr. 10
5:24
Júliustól leállhat a munka (Alternatív Energia)
Kisebb csoda lenne, ha a költségek túllépése nélkül tartani tudnák a 4-es metró 2014-es befejezési határidejét. Ehhez a BKV-csőd elhárításán dolgozó fővárosnak és a cég projektigazgatóságának egy sor pénzügyi és jogi nehézséggel kellene megküzdenie. A főpolgármesternek késztett belső jelentés szerint egyelőre a problémák állnak nyerésre, a nehézségek miatt fejek hullhatnak.
ápr. 10
5:24
Megoldódik a probléma? A fizetők vállalják a nem fizetők adósságát (ATV)
Több mint egy hónap után megoldódni látszik annak a 60 nagykanizsai fogyasztónak a problémája, akinél február végén zárta el a vizet a szolgáltató. A külterületi ingatlanok tulajdonosai közül sokan évek óta nem fizettek vízdíjat, és a vízmű nem volt hajlandó tovább hitelezni. Az egyezség szerint a tartozás felének kifizetése után a szolgáltató megnyitja a főcsapot. Ehhez jogilag is rendezni…
ápr. 10
5:36
Előzetesben az ámokfutó (Alternatív Energia)
Elrendelte a négy családtagja meggyilkolásával gyanúsított kulcsi férfi, Horváth Csanád Jutas 30 napos előzetes letartóztatását vasárnap a Székesfehérvári Törvényszék. Túl van az életveszélyen a brutális bűncselekmény Budapesten ápolt sérültje, a gyanúsított édesanyja. A Székesfehérváron ápolt sérült napokon belül hazatérhet, a gyanúsított nővérének azonban még hosszabb ideig a dunaújvárosi…
ápr. 10
5:38
Folyamatosan öregszik a világ népessége (Alternatív Energia)
Szombaton tartották meg az Egészség Világnapját, amelynek témája ebben az évben az időskor és a társadalmak elöregedése volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azzal indokolta a témaválasztást, hogy a következő 50 évben mind súlyosabb problémákat fog okozni, hogy elöregednek a társadalmak - ezek megoldásához pedig társadalmi párbeszédre van szükség.
ápr. 10
5:40
Feltámadás, isteni térerő (Alternatív Energia)
A feltámadás jelentőségéről, a húsvéti hitről és a reményről beszéltek ünnepi beszédükben a hazai keresztény egyházak vezetői vasárnap. Az ország keresztény templomaiban misékkel és istentiszteletekkel ünnepelték Krisztus feltámadását. Húsvét vasárnap ért véget a háromnapos ünneplés, az egész év liturgikus csúcspontja a katolikus egyházban.
ápr. 10
6:27
Ingyenes lesz az iskolai lovasoktatás (Infostart)
Várhatóan nem minden iskolában lesz a tananyag része a lovasoktatás, ám ahol igen, ott a szülőknek ez nem jelentene plusz ráfordítást.
ápr. 10
6:36
2037-re eltűnhet a Balaton? (ATV)
Gond van a Balaton vízellátásával. Bár a hétvégére megérkezett a várva várt csapadék, még mindig sokan aggódnak a magyar tenger alacsony vízszintje miatt. Megoszlanak a vélemények a laikusok és a szakemberek között is, hogy mennyire kell megkongatni a vészharangot a tó fölött. Van, aki szerint 20-25 év múlva akár ki is száradhat a Balaton, míg mások azt mondják, semmi szokatlan nincs abban, hogy…
ápr. 10
6:54
Menekülteket öltek, egy operatőrrel is végeztek (ATV)
Törökországban megerősítették a Szíriával határos területek védelmét, miután szíriai katonák tüzet nyitottak szíriai menekültekre a határ török oldalán. Legalább két embert megöltek, többet megsebesítettek. Ugyancsak szíriai területről lelőttek Libanonban egy operatőrt is. Közben úgy tűnik, hogy nem valósul meg a nemzetközi közvetítéssel tető alá hozott tűzszüneti megállapodás.
ápr. 10
7:12
„A döntés Irán kezében van” Szorul a hurok? (ATV)
Iránnak meg kell értenie, hogy a nukleáris programjáról a héten Isztambulban kezdődő tárgyalások lehetőséget jelentenek számára arra, hogy enyhítsen a rá nehezedő nyomáson – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
ápr. 10
7:14
Az egészségügy államosításáról is tárgyalnak ma a parlamentben (ATV)
Az Országgyűlés keddi ülésén lehetővé teheti foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, majd az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében rövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetési határidejét. A képviselők a határozathozatalok után, várhatóan a koraesti órákban kezdhetik tárgyalni a kormány egészségügyi újjászervezésről…
ápr. 10
7:30
Úgy tűnik, nem lesz tűzszünet Szíriában (ATV)
Röviddel a szíriai hadseregnek a városokból történő kivonására szabott kedd reggeli határidő lejárta előtt nem volt jele annak, hogy a kormányellenes lázadás sújtotta arab országban valóra vált volna a nemzetközi közvetítéssel tető alá hozott tűzszüneti megállapodás.
ápr. 10
7:32
Elszúrták a végtörlesztési támogatást? (ATV)
Ha a hitelfelvételkor a nem közalkalmazott házastárs lett a hitelfelvevő és a közalkalmazott házastárs nem lett adóstárs, akkor jogi szakértők szerint annak ellenére nem jár a kamattámogatás, hogy a további feltételeknek megfelelnek – írja a Napi Gazdaság.
ápr. 10
7:34
24 milliárd hiányzik az államosított kórházak sürgős felújításához (ATV)
Csak idén huszonnégymilliárd forint kellene az államosított kórházaknak a legsürgetőbb felújításokhoz, amit saját vagy uniós forrásból kell megoldaniuk, mert tulajdonosuk, az állam nem ad rá pénzt – írja a Világgazdaság.
ápr. 10
7:39
Ereszt az árfolyamgát - lapszemle (Infostart)
A Napi Gazdaság szerint ereszt az árfolyamgát. A Pénzcentrum.hu szerint kedvezőtlen csillagállás esetén hamarosan elérheti az 500 forintot is a benzin átlagára Magyarországon.
ápr. 10
7:42
Gyurcsány dolgozatát nem selejtezték le (Metropol)
Gyurcsány Ferenc dolgozatát nem selejtezték le - írta keddi számában a Magyar Hírlap. „Intézményünk valóban vett át letétként a közgazdaság-tudományi karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ből való. Az átvett dokumentumokat a levéltár nem selejtezte le” — közölte a lappal a Pécsi Tudományegyetem (PTE) főlevéltárosa.
ápr. 10
7:48
Gyurcsány szakdolgozatát nem selejtezték le (ATV)
A Pécsi Tudományegyetem főlevéltárosa közölte a Magyar Hírlappal, hogy valóban vettek át letétként a közgazdaság-tudományi karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ből való és a dokumentumokat a levéltár nem selejtezte le.
ápr. 10
8:00
Pótlóbuszok járnak a Podmaniczky utcában (Metropol)
Két autó ütközött össze hétfő este a fővárosi Podmaniczky utcában, ketten megsérültek, a 72-es troli helyett üzemzárásig pótlóbuszok járnak.
ápr. 10
8:15
Az egészségügy újjászervezése is a terítéken lesz a parlamentben (Infostart)
Módosíthatják a szabálysértési törvényt és felgyorsíthatják a kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítását, majd megkezdik a vitát a kórházak állami átvételéről a parlament kétnapos ülésén.
ápr. 10
8:18
Chicagóban vették le a pénzt a csalók (Metropol)
Több tízezer forinttal lett kisebb az egyenlegük szombat reggelre azoknak a magyar számlatulajdonosoknak, akiknek a számlájáról csalók emeltek le pénzt, valószínűleg külföldön.
ápr. 10
8:24
MERI Sportnap: több mint 20 sportágat kipróbálhatnak a résztvevők (ATV)
Több mint 20 sportágat, köztük a kerekesszékes kosárlabdát vagy a lovaglást is kipróbálhatják az idei MERI Sportnap résztvevői április 14-én az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben.
ápr. 10
8:26
Államfő-választás: Pokorni jó lelkiismerettel dönt barátai között (ATV)
Az államfői posztra Kövér László és Áder János is kiváló jelölt - mondta Pokorni Zoltán a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel.
ápr. 10
8:42
Amerika és Dél-Korea provokációnak tartaná az észak-koreai műholdat (ATV)
Az amerikai és a dél-koreai védelmi miniszter is komoly provokációnak tekintené, ha Észak-Korea - mint tervezi - a következő napokban műholdat bocsátana fel nagy hatótávolságú rakétával - közölte a Pentagon.
ápr. 10
9:00
"Erőltetett szemétkedés" Már fárasztó a műsorvezető stílusa (ATV)
A nézettségi verseny miatt kell majd föladnia alázós stílusát a népszerű ítésznek.
ápr. 10
9:02
Kemény Dénes változtatna az olimpiai kvalifikációs rendszeren (ATV)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint el kell gondolkodni azon, van-e értelme az olyan tornának, mint amilyen a most zárult kanadai viadal is volt.
ápr. 10
9:18
Kínában terjeszkedik tovább Hollywood (ATV)
A kínai filmpiacot látják a következő nagy lehetőségnek a visszaeső jegyeladásokkal küszködő amerikai stúdiók, köztük a DreamWorks és a Legendary.
ápr. 10
9:20
Pálinkás: várom, hogy mindenki lehiggadjon (ATV)
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke nem szeretné a tudomány elleni támadásnak értékelni a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával kapcsolatos, politikai hevülettől fűtött, hirtelen kijelentéseket. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere a Népszabadság keddi számában közölt interjúban leszögezte: "ez nem a magyar tudomány ügye".
ápr. 10
9:36
Fenyegeti Nagy-Britanniát az al-Kaida (ATV)
Megfenyegette Nagy-Britanniát az Al-Kaida arra az esetre, ha kiadná Jordániának Abu Katada muzulmán jogtudóst és hitszónokot, akit a terrorista hálózat európai szellemi vezetőjének tartanak.
ápr. 10
10:24
Pokorni: Kövér és Áder is kiváló jelölt (Metropol)
Pokorni Zoltán mindkettőt barátjának tudhatja, így jó lelkiismerettel tud majd dönteni.
ápr. 10
10:30
Négy halott, kétszáz ittas biciklis az utakon (ATV)
Négyen meghaltak és sokan megsérültek az utakon a húsvéti hosszú hétvégén, s a rendőrök csaknem kétszáz ittas kerékpárost állítottak meg a közúti ellenőrzések során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
ápr. 10
10:48
Továbbra is 296 forint környékén áll az euró (ATV)
Alig változott a forint árfolyama a hosszú hétvégén, jegyzésére továbbra is a kockázatkerülő nemzetközi piaci környezet hat, az eurót kedden délelőtt 296,19 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 296,20 forint után.
ápr. 10
10:50
1000 milliárdból vált valóra Néró császár álma (ATV)
Egy színaranyból - pontosabban aranyból és platinából épített - hajó eddig legfeljebb csak a mesékben létezett, most már van egy malajziai milliárdosnak is.
ápr. 10
11:00
Megkezdődött a Rudas és a Lukács gyógyfürdők felújítása (Metropol)
Megkezdődött a Rudas és a Lukács gyógyfürdők felújítása, a munkák várhatóan október végén fejeződnek be - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pénteken.
ápr. 10
11:24
Paulo Sousa bocsánatot kért a lefejelt újságírótól (ATV)
Jogerős bírósági végzés született, az eljárás megszüntetésre került a Borbola Bence kontra Paulo Sousa "fejelési ügyben".
ápr. 10
11:26
Saját magát lőtte meg a trónörökös (ATV)
A király unokája hétfőn gyakorlatozott apja egyik észak-spanyolországi birtokán, Soria közelében.
ápr. 10
11:54
Elhunyt Csupics Mária bemondó (Metropol)
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Csupics Mária bemondó.
ápr. 10
12:00
Az Emberi Jogok Bírósága szerint Abu Hamza kiadható Amerikának (ATV)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint kiadható az Egyesült Államoknak a Nagy-Britanniában fogva tartott, egyiptomi származású Abu Hamza el-Maszri radikális iszlám hitszónok és másik négy, feltételezett terrorista.
ápr. 10
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
ápr. 10
12:30
Ez történt a Házban: álláshalmozási stop, kárörvendés, egyházbiznisz (Alternatív Energia)
Hogyan védjék meg az emberkereskedelem és a nemi erőszak fiatalkorú áldozatait, miképp kárörvend a Fidesz az LMP népszavazási kezdeményezésének bukásán, illetve hogyan köti meg álláshalmozó honatyái kezét a kormánypárt.
ápr. 10
12:36
Nem változnak a héten az üzemanyagok árai (ATV)
A héten nem változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, jóllehet a piaci folyamatok alapján 5-10 forinttal is emelhetné a Mol Nyrt. a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti átlagárát - értesült az MTI kedden piaci forrásokból.
ápr. 10
12:38
Izrael: „őszig nem támadunk” (ATV)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem kötelezte el magát Barack Obamának arra, hogy nem támadja meg Iránt az amerikai választások előtt – írja keddi cikkében a Maariv nevű izraeli napilap.
ápr. 10
12:54
Diszkóverekedés után meghalt a világhírű magyar sportember (ATV)
A barátai által csak Dokiként emlegetett Tóth László vasárnap éjjel öccsével, Tóth Istvánnal a szomszédos faluban, Szádelőben diszkóban szórakozott, ahol rájuk támadtak.
ápr. 10
12:56
Áder vagy Kövér lesz az elnök? Megkezdődött a szavazás (ATV)
Múlt héten azt kérdeztük olvasóinktól, egyetértenek-e azzal, hogy a nép közvetlenül válasszon köztársasági elnököt?
ápr. 10
13:24
Kigyulladt egy fővárosi vendéglő (Metropol)
Kigyulladt egy vendéglő kedden Budapesten, a XXII. kerületi Bartók Béla úton - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
ápr. 10
13:30
Épelméjű a tömeggyilkos, bíróság elé állhat (ATV)
Anders Behring Breivik épelméjű, nincs akadálya annak, hogy bíróság elé álljon – a BBC szerint ezt állapította meg az újabb pszichiátriai jelentés, ami ellentmond a tavaly novemberben közzétett szakvéleménynek.
ápr. 10
13:32
Agyonlőttek Amerikában egy magyar fiatalt (ATV)
Egyelőre nem tudni, miért végeztek az utcán egy 16 éves magyar fiatallal Miamiban. A fiú családja három hónapja költözött Floridába. Magyarországot néhány éve hagyták el.
ápr. 10
13:48
Tiszaeszlárra nem volt válasz – parlamenti percről percre (ATV)
Lezsák Sándor elnökletével megkezdődött az Országgyűlés keddi plenáris ülése. A kormány részéről elhangzott a „reform” szó, az LMP-s Szabó Rebeka, a Micimackót, a KDNP-s Rétvári Bence pedig a Time-ot idézte. Budai Gyula szerint 2014 májusáig „közel két év” van hátra. Bár minden héten leírjuk, úgy látszik eddig hiába tettük: az interpelláció ellenzéki műfaj, a kormánypárti interpelláció a…

Keresés