Súlyos banki hitel nyomja Ganxsta Zolee vállát. A Kartel frontembere csődbe jutott, ötvenmilliós tartozása miatt egyik napról a másikra él. Ráadásul a felesége is rosszul viseli a bizonytalanságot.
Internetes adócsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy sárvári nő ellen, aki a gyanú szerint illegálisan működtetett egy webáruházat - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Tényfeltáró mélységű elemzést tett közzé az állami földbérlet pályázatokról az interneten Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkára. A szövegből kirajzolódó kép szerint a kormány a kedvezményes földbérletek odaítélésével hűbérbirtokrendszert épít, a döntéseket politikai szempontok motiválják, a döntéshozók pedig gyakran a saját maguk által fölállított szabályokat…
Videofelvételen üzent a kínai vezetésnek a házi őrizetből megszökött kínai ellenzéki aktivista. Az amerikai védelem alatt álló Csen Kuang-cseng a kínai miniszterelnöknek címezte mondandóját, akit felszólított arra, hogy vizsgáltassa ki, miért bántalmazták brutálisan a hatóságok a vak ügyvédet és családját.
Osszanak földet a romáknak, mondja Joka Daróczi János az MTVA roma magazinjának egy éve elbocsájtott főszerkesztője, a "www.amenca.org" romaközösség vezetője, mert megoldás lenne, ha a helyi közösségek összefognának, és újra termelőszövetkezeteket alakítanának.
Nagyot emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a részvényáraknak az adott lökést, hogy az Európai Bizottság szerdán bejelentette: készen áll a tárgyalások megkezdésére Magyarországgal egy elővigyázatossági hitelkeretről.
A várakozásnak megfelelően a Veszprém lesz a Szeged ellenfele a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjében, mivel idegenben is nyert a Balatonfüred ellen.
Geréb Ágnesről közölt riportot a Guardian brit lap. A cikkben együtt érzően írnak a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt elítélt szülésznőről, akinek öt napon belül börtönbe kell vonulnia a házi őrizetből - írja az Origo.
A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató éves felmérésében megkérdezett több mint 8.000 magyar dolgozó közül.
Mintegy 300 millió forint támogatást nyert vezeték nélküli energiaátvitelt lehetővé tevő eszköz fejlesztésére a WBSnet Kft. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében, a teljes projekt több mint 407 millió forint költségvetésű.
Számítógépes fotótrükkel varázsolt késszé - látszatra - egy 10 hektáros strandfürdőt egy polgármester Romániában, hogy igazolja bő fél milliárd forintnyi európai uniós pénz megfelelő elköltését.
A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató éves felmérésében megkérdezett több mint 8.000 magyar dolgozó közül.
Mint a fociban: a Barcelona elbukott, az Atletico Madrid továbbjutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjéből. A magyar játékosok közül sem Nagy László, sem Krivokapics Milorad nem lesz ott a négyes döntőben.
Mindig jólesik ilyeneket mondani egy ellenzéki pártelnöknek, de ez nem csak hangzatos kijelentés, nem szavakban mért csapás a kormányra. A konvergenciaprogram, mely a Széll Kálmán terv 2.0 nevet viseli, dokumentálja a kormánypolitika bukását - véli Mesterházy Attila.
A kormányzati ciklus félidejében jelenti be Orbán Viktor a kormányátalakítás részleteit. Egyelőre csak találgatások folynak a távozók és az érkezők személyéről. Híradónk több kormányzati szereplővel is beszélt, ők egyelőre megvárnák a miniszterelnök hivatalos bejelentését, de Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára megemlítette, hogy új miniszter érkezhet a tárca élére.
Fontos találkozót veszített el a Dinamo Moszkva, a Dzsudzsák Balázzsal a kezdőben felálló vendégek 2-1-re kaptak ki. Dzsudzsák ellen ítéltek egy tizenegyest, amiből a Zenit a második gólját lőtte. A szentpétervári csapat bajnok lett ezzel, a Dinamo pedig tovább harcol a BL-helyekért.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Lovas- és vízisport-programok, cserkésztáborok, valamint szociális üdültetés - egyebek mellett ezek szerepelnek a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséről szóló kormányzati elképzelések között. Erről a fideszes Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program felelőse nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy május 4-én "Zánka újratöltve" címmel konferenciát rendeznek a Közigazgatási és Igazságügyi…
Még nem magas az UV-B sugárzás, de az érzékeny bőrűeknek már figyelniük kell a hétvégén, mert akár 25 perc alatt is leéghetnek - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Tóth Zoltán annak kapcsán beszélt erről, hogy a meteorológia szolgálat honlapján már elérhetők a napi UV-B sugárzási adatok.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Quadosokat és krosszmotorosokat értek tetten nagyszabású, összehangolt ellenőrzésen a Bakonyban, a lőtér területén - közölte a Hm Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
Két ember szén-monoxid mérgezést szenvedett szombaton Budapesten a VII. kerületi Wesselényi utca egyik lakóházában - tájékoztatta az MTI-t Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Lényegileg nem változott az új Btk. tartalma a majdnem három hónapos "társadalmi egyeztetés" után sem. A büntetőjogi kódex civilekkel is utócsiszolt tervezete megőrizte a szigorításokat. Az egyik fő kiemelt újítás azonban, amellyel a kormány a jogos önvédelmet erősítette volna, jelentősen módosult, így már nem lehet agyonlőni bárkit, aki éjszaka rabolni akar, csak ha valóban ránk támad. A…
Az arab tavasz lényegesen átrajzolta a Közel-Keletet. A rendőrség és a biztonsági erők felszámolásával hosszú határszakaszok maradtak őrizetlenül, elhozva a csempészet új aranykorát a térségben. Szakértők szerint 2011-ben a kábítószer-kereskedelem meghaladta a Szuezi csatorna, a turizmusból és a földgázból származó bevételét. Az üzletág pedig növekedőben van. A HETEK exkluzív helyszíni riportja.
A Szíriában szombatra virradó éjszaka elrabolt két magyar állampolgár rablótámadás áldozata lett; a Terrorelhárítási Központ (TEK) úgy tudja, hogy a túszok életben vannak - közölte a miniszterelnök szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Motoros felvonulás lesz április 30-án hétfőn Devecserben, a város önkormányzata a vörösiszap-katasztrófában nyújtott segítségért látja vendégül a magyar motoros társadalom tagjait.
Az alapbér és a jóléti szociális juttatások emeléséről megállapodtak, az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban még tovább tárgyalnak. A sztrájkkészültséget az érdekvédők egyelőre fenntartják - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A politika a gesztusok világa, ezért fontos, hogy például a telekommunikációs adó ne vonatkozzék a szociálisan rászorulókra – mondta Pálffy István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nicolas Sarkozy francia elnök visszautasította Dominique Strauss-Kahn (DSK) egykori IMF-vezér vádját, miszerint az ő pártja állt volna a valutaalap elnökének a megbuktatása mögött. A DSK-szál mellett azonban „Kadhafi-vonalon”is támadják a francia elnökválasztások május 6-án esedékes második fordulójára készülő elnököt.
A hét kiválasztottból egy ember sem jelent meg egy próbaidős munkahelyen Nagy-Britanniában már a legelső napon arra hivatkozva, hogy esik az eső és nincs kedve felkelni.
A kormány elhibázott gazdaságpolitikát folytat, amelynek egyetlen célja, hogy saját háttéremberei jól járjanak – mondta Heltai László, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Megbukott a kormány oktatáspolitikája, gyenge a területért felelős államtitkárság – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Gazdaságfejlesztési kérdésekről, a kétoldalú turizmusban rejlő lehetőségekről, továbbá környezetvédelmi és oktatási ügyekben folytatott egyeztetést dél-kelet ázsiai körútján Martonyi János magyar és Anifah Aman malajziai külügyminiszter.
Megbukott a kormány oktatáspolitikája, gyenge a területért felelős államtitkárság - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Megbukott a kormány oktatáspolitikája, gyenge a területért felelős államtitkárság - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
London egyik sűrűn lakott negyedébe is telepítene légvédelmi rakétákat a nyári londoni olimpiai játékok biztosítása érdekében a brit védelmi minisztérium.
Egy kiesett tűzoltóautó-kerék miatt indított vizsgálatot Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője vasárnap - közölte Kisdi Máté szóvivő.
A volt ukrán kormányfővel, Julija Timosenkóval szembeni bánásmód miatt a küszöbönálló labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai részének politikai bojkottját tervezi a német kancellár.
Kábelhiba miatt mintegy ezer lakásban nincs áram reggel óta a főváros II. kerületében - erősítette meg az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport kommunikációs igazgatója.
Egy-két éven belül javulást vár a szív-és érrendszeri megbetegedési statisztikákban az egészségügyi államtitkár. Az InfoRádió által megkérdezett szakorvos szerint ennél kicsit hosszabb időre lesz szükség.
Erdőtűz pusztít Bugac település közelében, több mint ezer hektár erdő és aljnövényzet ég, de lakott ingatlant nem veszélyeztet - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Az utóbbi hetek belpolitikai és gazdasági megrázkódtatásai nyomán nyolcévi mélypontra süllyedt a liberálisokkal koalícióban kormányzó brit Konzervatív Párt támogatottsága.
Lendvai Ildikó szerint érdekes, hogy a Hazafias Népfront nem került bele a bűnösök körébe, holott mindenki ott van, akinek valaha köze volt a baloldalhoz.