2012. április 10. kedd

ápr. 10
9:48
Határsértéssel vádolja Szíriát a török kormányfő (Metropol)
Durva határsértéssel vádolta meg a török miniszterelnök kedden Szíriát annak nyomán, hogy a szíriai kormányerők előző este egy török területen lévő szíriai menekülttábort lőttek.
ápr. 10
9:48
NBA: kikapott a San Antonio (Metropol)
A San Antonio Spursnek megszakadt 11 meccs óta tartó győzelmi sorozata, miután kikapott a Utah Jazz otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.
ápr. 10
9:48
Követi a világpiaci trendet a BUX index (ProfitLine)
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására lefelé vette az irányt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is. A BUX index 8,04 pontos csökkenéssel, 18.195,16 ponton nyitott kedden, azonban 10 perccel később már 160 pontos, 0,88 százalékos veszteségben tartózkodott.
ápr. 10
9:50
Tadic és Nikolic fej-fej mellett (Metropol)
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint fej-fej mellett áll a szerbiai demokrata tábor vezérének számító Boris Tadic volt államfő és legfőbb ellenfele, a szélsőségesből mérsékelt nacionalistává vált Tomislav Nikolic egy hónappal a szerbiai elnökválasztás előtt - jelentette kedden a Vajdaság Ma hírportál.
ápr. 10
9:50
Sztrájk bénítja a görög szigetek közlekedését (ProfitLine)
Kedd reggel 48 órás sztrájkot kezdtek a görög komp- és hajóstársaságok dolgozói, ezzel tiltakoznak a nyugdíjakat érintő megszorítások, a bércsökkentések ellen, a sztrájk különösen azokat az Égei-tenger szigeteit érinti hátrányosan, ahol nincs repülőtér.
ápr. 10
9:54
Nem jár minden közszolgának kamattámogatás (Pénzcentrum)
Sok közszolgának okozhat gondot egy korábbi, gyakran kényelmi szempontok alapján tett lépés, amelynek nyomán kizárják magukat az árfolyamgáthoz kapcsolt kamattámogatásból. Ha ugyanis a hitelfelvételkor a nem közalkalmazott házastárs lett a hitelfelvevő és a közalkalmazott házastárs nem lett adóstárs, akkor jogi szakértők szerint annak ellenére nem jár a kamattámogatás, hogy a további feltételeknek…
ápr. 10
9:54
A természet felfedezése Budapesten és környékén (Metropol)
A Duna–Ipoly Nemzeti Park Budapesten és környékén kínál számtalan programot.
ápr. 10
9:57
Hogyan készítsünk orgonaszappant? (Édenkert)
A kerti orgonát (Syringa vulgaris) a X. században az arabok hozták magukkal Spanyolországba. Bécsbe az első cserje a XVI. században, a konstantinápolyi osztrák császári küldöttek közvetítésével került, ahonnan aztán gyorsan elterjedt. Ma a növénynek már csaknem 900 fajtája létezik. Nemsokára nyílik az orgona, így aktuális a szappan készítésének receptje. A frissen kinyílt virágokat gyűjtsük, és a…
ápr. 10
9:57
A Realt elkapni most nehezebb, mint bármikor - Guardiola (Agroinform)
A Barcelona vezetőedzője úgy véli, hogy csapatának nehezebb dolga van jelenleg, mint amikor tízpontos hátrányban volt.
ápr. 10
9:57
Értelmetlen transzplantáció – Subaru szív egy bogár testében (Auto Pult)
Természetesen az Autó Pult stábja üdvözli a technikai finomságokat, ám egy különleges, sportos szívet kapott bogárhátú láttán nem tudunk elismerően csettinteni. A romániai weboldalon felbukkant, 1970-es években gyártott VW Beetle ugyanis a Subaru szívvel a körítéstől függően lehet kívánatos, vagy borzalmas.
ápr. 10
9:59
Amerikai edzője van az újjáalakult jaroszlavli hokicsapatnak (Agroinform)
Az amerikai Tom Rowe lett a szeptemberi repülőgép-szerencsétlenség után újjáalakult Lokomotiv Jaroszlavl vezetőedzője.
ápr. 10
10:03
Túl nagy volt a szája az Éden2 Nikijének (BorsOnline)
Mielőtt beköltözött a hotelbe volt egy szájkisebbítése, akkor valamennyit kivettek az ajkából, mert oldalt kidudorodott.
ápr. 10
10:03
Tömegközlekedési sztrájk Brüsszelben a növekvő erőszak miatt (HR Portál)
Leállt a tömegközlekedés a hétvégén Brüsszelben tiltakozásul a növekvő erőszak miatt. Belehalt sérüléseibe az az STIB-alkalmazott, akit egy szombati baleset helyszínelésénél vertek agyon.
ápr. 10
10:06
Basescu túlélését szolgálja a népszavazási törvény? (Metropol)
Románia elnökét csak akkor lehet meneszteni, ha ezt a választási névjegyzékben szereplő polgárok több mint fele megszavazza - egyebek között ezt is kimondja a népszavazások megszervezéséről szóló romániai törvény, amelyet Traian Basescu román államfő kihirdetett, és ezzel érvénybe lépett.
ápr. 10
10:09
10-0-s végeredmény miatt vizsgálódik a FIFA (Sport365)
Peter Taylor, Bahrein szövetségi kapitánya szerint szerint fölöslegesen vizsgálódik a FIFA az Indonézia elleni 10-0 miatt.
ápr. 10
10:11
A Barca nem pihen, előzhet a Milan, kupadöntőbe juthat a Vidi - Ezt látod élőben (Sport365)
A keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 10
10:12
Szakadék szélén billegünk a guru szerint (Portfolio)
Jelentős korrekció előtt állnak az amerikai részvénypiacok, melyek akár újabb medvepiacba is fordulhatnak Marc Faber, a neves tőzsdei befektető, a Gloom, Boom and Doom tőzsdei hírlevelek szerzője...
ápr. 10
10:12
Leállhat a 4-es metró építése (Pénzcentrum)
Könnyen elképzelhető, hogy júliustól mindenhol leáll a munka a 4-es metró építkezésén, de nem ez lesz az egyetlen oka, ha nem sikerül tartani a beruházás 2014-es átadási határidejét. Ráadásul a költségek is nőhetnek - írja a Népszava....
ápr. 10
10:15
A hosszabb 3-as BMW Kína kiváltsága lesz (Auto Pult)
Jól ismerjük már a 3-as sorozatú BMW legfrissebb kiadását, ezúttal viszont egy olyan verzió érkezését jelenthetjük be, amely csakis Kína kiváltsága lesz. Egészen pontosan az elnöki limuzinosra nyújtott modellről van szó, amit kifejezetten a kisnövésű keletiek nagyravágyó igényeire szabtak a mérnökök. Az átalakítás során 11 centiméterrel lett nagyobb az F30-as kódjelű bajor tengelytávolsága, és…
ápr. 10
10:15
Prandelli meglátogatta Stramaccionit - fotó (Agroinform)
Cesare Prandelli szövetségi kapitány hétfőn Appiano Gentilében az Inter edzőközpontjában járt.
ápr. 10
10:21
Két évig épült Roxfort mása (BorsOnline)
Csodálatos mesevilágot teremtett magának Regenye József. A nyugdíjas rendőr a háznál talált anyagokból megépítette magának a Harry Potter-könyv Roxfort kastélyának pontos mását.
ápr. 10
10:21
Leveles vajas pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 2 teáskanál liszt kevés tej 60 dkg liszt 10 dkg vaj 3 dl tejföl 2 egész tojás 1 evőkanál só szezámmag sajt
ápr. 10
10:21
Sztrájk bénítja a görög szigetek közlekedését (Blikk)
ápr. 10
10:21
Megvette a Facebook az Instagramot (Kreatív Online)
A fotós alkalmazásért egymilliárd dollárt fizettek.
ápr. 10
10:21
Folytatódik az olaj árfolyamának csökkenése (ProfitLine)
Folytatódik az amerikai könnyűolaj árfolyamának csökkenése az elektronikus kereskedés során kedden is, a nyersanyag jegyzése tegnap a csalódást keltő amerikai foglalkoztatottsági adatok hatására hét heti mélyponton zárt.
ápr. 10
10:23
Meleg bagett hurkával és savanyú káposztával (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 főre bagett 50-60 dkg sült hurka 3 evőkanál zsiradék 1 fej hagyma 30 dkg savanyú káposzta 1 dl fehérbor só bors 1 kis pohár tejföl 10 dkg reszelt sajt
ápr. 10
10:23
Továbbra is szigorú a japán jegybank (ProfitLine)
Nemcsak az irányadó kamatszintet, hanem a nadrágszíjat is szorosan tartja a BOJ (Bank Of Japan). A jegybank bejelentette, hogy továbbra sem tervez monetáris gyengítést.
ápr. 10
10:24
Pokorni: Kövér és Áder is kiváló jelölt (Metropol)
Pokorni Zoltán mindkettőt barátjának tudhatja, így jó lelkiismerettel tud majd dönteni.
ápr. 10
10:24
Az első negyedévi eva előleget csütörtökig kell befizetni (Adózóna)
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.
ápr. 10
10:25
Majonézes-sajtos csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkemell szeletelve majonéz vöröshagyma só reszelt sajt vaj
ápr. 10
10:27
Mustáros sült hús II. (Mindmegette)
Hozzávalók: sertéshús szeletelve olívaolaj só bors mustár
ápr. 10
10:30
Nagyot bukott az E-Star a határidős pozíciókon - És a többiek? (Portfolio)
Véget ért az idei első negyedév, a Portfolio.hu pedig a szokásokhoz híven kiszámolta, hogy milyen eredményt hoztak az egyes hazai cégeknél a saját részvényekre vonatkozó határidős vételi pozíciók....
ápr. 10
10:30
Négy halott, kétszáz ittas biciklis az utakon (ATV)
Négyen meghaltak és sokan megsérültek az utakon a húsvéti hosszú hétvégén, s a rendőrök csaknem kétszáz ittas kerékpárost állítottak meg a közúti ellenőrzések során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
ápr. 10
10:33
Visszafordul a Milan a lejtőről a csúcs felé Veronában? (Agroinform)
A négypontos előnyét két forduló alatt elszóró címvédőnek az ősszel fölényesen vert Chievo ellen kell nyernie kedd este.
ápr. 10
10:36
Bérkompenzációért tüntettek az Auchan dolgozói (HR Portál)
Demonstrációt tartott szombaton a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) Budapesten, az Auchan Szentendrei úti áruházánál a dolgozók elmaradt bérkompenzációja miatt.
ápr. 10
10:38
Franciaország aggódik az Erzsébet-utalvány miatt (HR Portál)
Bekérették pénteken Trócsányi László párizsi magyar nagykövetet a francia külügyminisztériumba az étkezési utalványokkal foglalkozó francia cégeket érintő vitás ügyek kapcsán. Párizs álláspontja szerint Magyarország nem tartja tiszteletben az Európai Unióban érvényes szabadkereskedelmi szabályokat és bünteti a francia vállalatokat - írja a Napi Gazdaság.
ápr. 10
10:39
Borzalom! Megerőszakolta a kezelésre váró kisfiúkat (Blikk)
Letartóztattak egy kardiológust Brassóban hétvégén, mert megerőszakolt két kisfiút az orvosi rendelőjében.
ápr. 10
10:39
Rettegnek a postások a macskától (BorsOnline)
A Királyi Posta dolgozói nem hajlandók kivinni egy férfi leveleit, mert Hógolyó nevű macskája mindig megtámadja a postásokat.
ápr. 10
10:39
Recept: Leveles vajas pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 2 teáskanál liszt kevés tej 60 dkg liszt 10 dkg vaj 3 dl tejföl 2 egész tojás 1 evőkanál só szezámmag sajt
ápr. 10
10:39
Zebrán gázoltak el két gyalogost (Blikk)
ápr. 10
10:40
Változnak a bérezési szabályok júliustól (HR Portál)
Érdemes felkészülniük a munkáltatóknak, bérszámfejtőknek a július elsején életbe lépő új Mt.-re, és újragondolni szabályzataikat, módosítani dokumentumaikat, mert a tájékozottság itt is megfizetődő. Cikkünkben végigvesszük az új munkajogi kódex kiadásokkal kapcsolatos változásait és megnézzük, miként kerülhetjük el a munkaügyi bírságokat és pereket.
ápr. 10
10:41
Recept: Meleg bagett hurkával és savanyú káposztával (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 főre bagett 50-60 dkg sült hurka 3 evőkanál zsiradék 1 fej hagyma 30 dkg savanyú káposzta 1 dl fehérbor só bors 1 kis pohár tejföl 10 dkg reszelt sajt
ápr. 10
10:42
Sztrájk bénítja a görög turizmust (Privátbankár)
Kedd reggel 48 órás sztrájkot kezdtek a görög komp- és hajóstársaságok dolgozói, ezzel tiltakoznak a nyugdíjakat érintő megszorítások, a bércsökkentések ellen, a sztrájk különösen azokat az égei-tengeri szigeteket érinti hátrányosan, ahol nincs repülőtér.
ápr. 10
10:42
Fókusz tréningek: 1 vagy 2 főt képezne? De hogyan oldja meg? Megoldást kínálunk! (HR Portál)
A Sämling Solution Consulting Kft. 2012-ben újra elindítja egynapos intenzív készségfejlesztő tréningeket magába foglaló, már régóta alkalmazott és jól bevált új megközelítés hagyományait folytató "Fókusz-tréning" sorozatot.
ápr. 10
10:42
Mi van egy szem tabletta mögött? (WebBeteg)
Egy új gyógyszerfejlesztésre alkalmas gyógyszermolekula-jelölt azonosítása akár 2-10 évet is igénybe vehet. A klinikai vizsgálatok négy fázisból állnak, melyek már a gyógyszer emberekre gyakorolt hatásait vizsgálják.
ápr. 10
10:42
Újabb nehéz erőpróba előtt a már listavezető Juventus (Sport365)
A Juventus ugyan hétvégén ismét átvette a vezetést az olasz labdarúgó-bajnokságban, ugyanakkor a hétközi 32. fordulóban könnyen visszacsúszhat a Milan mögé a tabellán, mivel újabb rendkívül nehéz meccs rá.
ápr. 10
10:43
Recept: Majonézes-sajtos csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkemell szeletelve majonéz vöröshagyma só reszelt sajt vaj
ápr. 10
10:44
70 ezer munkahely: a német egészségügy várja a szakembereket (Privátbankár)
Az idén 70 ezer új munkahely jön létre Németországban az egészségügyi ágazatban a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) szerint.
ápr. 10
10:45
Pleschinger: Ha rendeződik a jegybank ügye, kezdődhetnek a hiteltárgyalások (Infostart)
Pleschinger Gyula azt reméli, az Európai Bizottság csak a jegybank ügyéhez kapcsolja a tárgyalások megkezdését és a másik két ügyet - az adatvédelmi ombudsman és bírák nyugdíjazását - hagyja menni "a maga útján", mert azok sem a makrogazdasághoz, sem a finanszírozhatósághoz nem igen kapcsolhatók.
ápr. 10
10:45
Recept: Mustáros sült hús II. (Mindmegette)
Hozzávalók: sertéshús szeletelve olívaolaj só bors mustár

Keresés