Milton - Nem sokat teketóriázott egy fiatal amerikai srác, hogy megmentse iskolatársait egy buszbalesettől. A 13 éves fiú, akkor lépett akcióba, mikor észrevette, hogy a buszsofőr a volán mögött egyszer csak elájult.
Megkezdődött a Rudas és a Lukács gyógyfürdők felújítása, a munkák várhatóan október végén fejeződnek be - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pénteken.
Nincs B-terv, mindenképpen lesz EU/IMF-megállapodás, de a kötelezettségszegési eljárásokra adott magyar válaszok nyomán most a labda az Európai Bizottság térfelén pattog - hangsúlyozta a Privátbankar...
EBITDA soron 16%-os növekedést követően 453 millió forinttal zárta a tavalyi évet az ALTEO csoport. Az üzemi szintű konszolidált eredmény egyharmadával, 287 millió forintra emelkedett 2011-ben....
A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (FBN-H) minősített partneri programjának célja, hogy együttműködési, tudásszerzési lehetőségeket kínáljon tagjainak és partnereinek egyaránt - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A hétfői kereskedés alatt még, kisebb forgalom mellett 297,40-ig gyengült a forint, de a nap végére már 295,50-re korrigált az árfolyam. Ma reggel is ugyanott járunk, ahol péntek délelőtt, erős...
A humántanácsadók nemzetközi egyesületének, az IACM szakmai közösségének új cikkében arra keressük a választ, miért van szükség a segítő tevékenységre, vitában és elakadásokban mediátorra. Mivel tud többet egy mediátor, mint mi magunk saját magunkról és a lehetőségeinkről.
Az amerikai piac tegnapi látványos esése után, ma az európai piacok is lefelé vették az irányt. Az irányadó nyugat-európai részvényindexek 1% közeli mínuszokban tartózkodnak. Az egyes ágazatok...
Galambos Ágnes a humán tőkefejlesztéssel foglalkozó Krauthammer Magyarország Kft. ügyvezetője és 2012-től többségi tulajdonosa. Emellett tanácsadó-tréner, coach és mint minden kollégája, maga is felelős az ügyfélkapcsolatokért. Az ügyvezető pályájára visszatekintve úgy látja, minden eddigi pozíciója egy-egy lépcsőt jelentett a mostanihoz, és egyfajta tölcséralakot követve foglalkozott egyre…
Eschershausen - Joerg Daecher (53) német üzletember az utolsó pillanatban rántotta el Ferrarija kormányát, nehogy elgázoljon egy úttesten áthaladó sündisznót. Az állat életben maradt, de a sportkocsit összetörte.
II. Erzsébet unokája először látogatott Székelyföldre A székelyföldi Miklósváron töltötte a húsvéti ünnepeket Harry herceg, a néhai Diana hercegnő és Károly herceg másodszülött fia, II. Erzsébet brit uralkodó unokája, aki a harmadik a trónöröklés sorrendjében. Az ifjú Harry először látogatott Romániába - egy menetrendszerinti Wizz Air járattal érkezett magánlátogatásra péntek délben a…
Hozzávalók 8 személynek: 1-1,2 kg csont nélküli tarja szeletelve 2 nagyobb fej vöröshagyma 1 fej fokhagyma pár szelet bacon 1 db zöldpaprika 6-8 db koktélparadicsom (mert ez volt itthon) só őrölt bors őrölt kömény korianderlevél 1 dl bor (vörös volt itthon) zsír A körethez: 2,5 kg burgonya tej só vaj
Lejárt a tűzszünet életbe lépésnek határideje, de nem szűntek meg teljesen a harcok Szíriában: ellenzéki aktivisták szerint nincs jele a kormányerők nagyarányú visszavonulásának, és reggel két várost is lőttek. Hat katona halt meg ellenzéki erők támadásában.
A Brazil Labdarúgó-szövetség nem tudja garantálni, hogy Mano Menezes marad a válogatott szövetségi kapitánya, amennyiben az olimpiai együttes nem nyeri meg a londoni játékok futballtornáját.
A háztartások 9 milliárd forintot veszítettek februárban a hazai tőzsdei részvényeken miközben az állam 11, a külföldiek pedig 59 milliárdot nyertek. A nagyobb hazai részvények közül kettő veszített értékéből, az OTP 0,4, a Mol 0,5, százalékkal esett, a Telekom és a Richter viszont nyert. A külföldiek vásároltak, a hazai kisbefektetők is, az állam pedig eladott a hónap során.
Az orosz biztonsági erők két akcióban megöltek kilenc feltételezett lázadót keddre virradóra a dél-oroszországi Sztavropol térségében - jelentette az Interfax hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva.
A magyar cégek felének komoly gondokat okoz a piac és a vevőkör szűkülése, további 27 százalékuk pedig a bevételnövelésre irányuló túlzott nyomásra panaszkodik a cég életét nehezítő külső tényezők körében - derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. legújabb felméréséből.
Nincs B-terv, mindenképpen lesz EU/IMF-megállapodás, de a kötelezettségszegési eljárásokra adott magyar válaszok nyomán most a labda az Európai Bizottság térfelén pattog - hangsúlyozta a Privátbankar...
Ha lassan is, de egyre csökkenő tendenciát mutat az egyszer használatos nejlonszatyrok "fogyasztása", és egyre több újra felhasználható bevásárlótáska kerül forgalomba - ez utóbbiak azonban komoly veszélyeket is rejthetnek....
Szervita Irodaház néven megújul az évek óta üresen álló Szervita téri épület, melyből évekkel ezelőtt óriáscsigát tervezetek, adta hírül az épület tulajdonosa, az Orco Property Group. A tervek...
Az olasz gazdasági minisztérium rövidesen az eddig vártnál nagyobb idei gazdasági zsugorodásra vonatkozó hivatalos előrejelzéssel áll elő - közölte az Il Sole 24 Ore című olasz lap kedden, forrásmegjelölés nélkül.
Stagnált a francia gazdaság az első negyedévben az ország központi bankja szerint, miközben februárban már a második egymást követő hónapban nőtt az ipari termelés a statisztikai hivatal adata alapján.
Nemrég kezdődött a golfozók augustai tornája, ami olyan „szent verseny”, mint a teniszezőknél Wimbledon. A helyi a világ legexluzívabb golfklubja, ennek megfelelően minden páratlan. Nézzük, mitől!
Egy nyilvános vécében adott életet gyermekének az a kínai nő, aki annyira meglepődött a spontán szülésen, hogy véletlenül le is húzta az újszülöttet a lefolyón.
Személyiségzavaros lehet a kulcsi gyilkos. A tragédiához elfojtott gyermekkori sérelmei és játékszenvedélye is hozzájárulhatott – mondta a 180 percben Végh József kriminálpszichológus.
Rekordveszteséget érhetett el a Sony a március végén zárult pénzügyi évében. A társaság a menedzsment prognózisai szerint 6,4 milliárd dolláros veszteséget szenvedhetett el, ami a duplája az egy...
230. § A munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelme, továbbá a munkabéke fenntartása érdekében e törvény szabályozza a szakszervezet, az üzemi tanács és a munkáltatók, vagy érdek-képviseleti szervezeteik kapcsolatrendszerét. Ennek keretében biztosítja a szervezkedés szabadságát, a munkavállalók részvételét a munkafeltételek alakításában, meghatározza a kollektív tárgyalások rendjét…
Számottevő különbségek mutatkoznak a cégautók lízingdíjában a vállalatok nagyságát vizsgálva - derül ki a LeasePlan Hungária Zrt. elemzéséből. A vállalatméret növekedésével alacsonyabb autónkénti...
Egy híres pasas még híresebbé válhat, ha valahogy szóba kerül, milyen nagy az ő hímvesszője. Persze ennek van egy másik oldala is, mégpedig, ha túl kicsi, hiszen akkor nevetségessé válik.
Tavaly májusban oldották fel végleg a korlátozást, de a 11 hónap alatt csak 8200-zal nőtt a Németországban dolgozó magyarok száma. Pedig a fizetések 4-6-szor magasabbak, mint itthon.
A Kicker értesülései szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München egy plusz egy éves szerződéshosszabbítást ajánl Daniel van Buytennek. A rutinos belga hátvéd január óta nem lépett pályára, mivel lábközépcsonttöréssel bajlódott.
Márciusban, a végtörlesztés után két hónappal is igen magas tranzakciószámot mértek az ingatlanpiacon. Az adatok alapján másfél év óta először emelkedett országos szinten a lakásár index nominál értéken. Trendfordulóról még korai beszélni, azonban úgy tűnik, hogy a befagyott ingatlanpiac olvadozni kezdett.