Bár még a fejlett részvénypiacok tovább kapaszkodtak, a kockázatosabbnak számító feltörekvő részvénypiacok, különösen a magyar részvények és kötvények, illetve az árupiacok már lefelé vették az...
Egy zsidó kislány könnyebb sérüléseket szenvedett Hebronban, amikor palesztinok támadtak rá és egy másik lányra, miközben hazafele sétáltak kedd este. A támadás után a helyi zsidók és palesztinok között összecsapások törtek ki. Az izraeli hadsereg teremtett rendet a két fél között.
Ha már január eleje óta rendelkezésünkre állna az EU és az IMF biztosította védőháló, akkor hitellehívás nélkül is közel 100 milliárd forinttal kisebb kamatkiadással szembesülne az állam, mint akkor, ha a védőhálót csak ősszel szerezzük meg - derül ki a Portfolio.hu elemzéséből. Vagyis havi bő tízmilliárd forintba kerül az államnak a kormány csatározása a nemzetközi szervezetekkel.
A norvégiai tömeggyilkos, Anders Behring Breivik nem volt hajlandó feltárni szerdai bírósági vallomásában, hogy név szerint kik tartoznak még ahhoz az állítólagos, muzulmánellenes szervezethez, amely tagjának vallja saját magát. Halálbüntetést vagy felmentést kért magának.
A világelső Novak Djokovic öt játékot veszítve jutott be szerdán a nyolcaddöntőbe a 2,43 millió euró összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán.
Ellenzékben még puccsnak minősítette Orbán Viktor a Gyurcsány kormány által létrehozott Déli Áramlat szerződést, miközben az akkor és most is Magyarország érdekeit szolgálja, - írja a Demokratikus Koalíció (DK), míg az MSZP részéről Józsa István azt firtatja, szó esett -e a magyar lakossági gázellátás biztonsága érdekében kulcsfontosságú, ám 2015-ben lejáró földgázimport-szerződés megújításáról.
Semjén Zsolt Az Estében kedden arról beszélt, hogy Magyarország az összes nemzetközi fórumon lépéseket tesz, amennyiben Szlovákia úgy javítja ki az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az Magyarország viszonylatában továbbra is érvényben maradjon.
Gázpisztollyal fenyegetett meg egy háromtagú családot egy ittas férfi kedden Nyíregyházán; a 66 éves elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult nyomozás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A januárban lemondásra kényszerült Philipp Hildebrandot Thomas Jordan váltja a svájci jegybank élén - adta hírül közleményben a svájci jegybank. Jordan helyettese Jean-Pierre Danthine lesz, a...
Még a bejelentés előtt kikéri Brüsszel véleményét Orbán Viktor a tervezett legújabb magyarországi megszorításokról, így többek között a sárgacsekk-adóról - tudta meg az origo. A magyar miniszterelnök...
Megnéztük a hátralévő fordulók párosítását, számot vetettünk az esélyekről, és arra a következtetésre jutottunk, hogy szerintünk a tabellát jelenleg öt ponttal vezető Manchester United szerzi meg a 2011-2012-es angol bajnoki címet.
Magyarország kormánya elkötelezett az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó elővigyázatossági hitelkeretről szóló tárgyalások mielőbbi megkezdése mellett, amihez szükséges a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás sikeres lezárása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
Tovább esik az üzemanyagfogyasztás Magyarországon a MÁSZ statisztikái szerint. A benzin esetében 4,1%-os lemorzsolódást lehetett tapasztalni az első negyedévben, így a 2007-es fogyasztási csúcs óta...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 11,81 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 17.496,57 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 98,41 pontos, 0,56 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 110,22 ponttal alacsonyabb. A részvénypiacot leginkább a kedden 2,8 százalékos emelkedést mutató OTP részvény tartja mínuszban, amely a mai nap…
Érd — Megnyerte az életéért vívott csatát a KSI ökölvívója, Dobrádi Zsolt (20), aki az amatőr bokszválogatott tatai edzőtáborában lett rosszul – agyhártyagyulladást kapott és eszméletlen állapotban szállították kórházba.
Jövő szombaton a selejtezővel kezdődik a Római Teniszakadémián az év egyik legrangosabb hazai sporteseménye, a 220 ezer dollár összdíjazású, 17. Budapest Grand Prix női torna, melyen Babos Tímea és Arn Gréta alanyi jogon kapott helyet a főtáblán.
Az LMP üdvözli, hogy a kormány elkezdte az EU-IMF hitel-megállapodás útjában álló törvények módosítását, ugyanakkor károsnak ítéli a kormány "látványos időhúzását" - közölte szerdán az MTI-vel az LMP.
Az Egyesült Államok abujai nagykövetsége figyelmeztette honfitársait, hogy egy iszlamista szekta robbantásos merényleteket tervez szállodák ellen a nyugat-afrikai ország fővárosában
Az amerikai MGM stúdió hatszáz filmjével bővíti kölcsönzői kínálatát a Google cég leányvállalataként működő YouTube portál, valamint a Google Play nevű virtuális bolt.
Napok óta ugyanaz a műsor a piacokon. Átmeneti emelkedés után jelentős esések jönnek. A fokozódó volatilitás általában a pánik és a bizonytalanság jele. A magyar piaci eszközöket közben terheli a romló kormányzati kommunikáció és a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése a feltörekvő piacokon.
Az Egyesült Államok egyik meghatározó napenergetikai vállalkozása bejelentette, hogy az év folyamán megválik munkatársainak 30%-ától. A First Solar ezzel összefüggésben gyárbezárásokat is tervez, de...
Bíróság előtt tanúskodott a két évvel ezelőtti New York-i metró elleni merénylet bombáinak tervezője – jelentette az Associated Press hírügynökség. Nadzsibulla Zázi társa, Adisz Medundzsanin ügyében tanúskodott a bíróságon. A férfi egy al-Kaida által megtervezett öngyilkos merényletet hajtott volna végre a New York-i metróban több társával együtt. Az amerikai hatóságok szerint, ha az akció…
Az álláskeresők közül a legnehezebb helyzetben a logisztikai beszerzési pozícióra pályázók vannak, míg a legkisebb konkurenciával a mérnököknek, informatikusoknak és pénzügyeseknek kell számolniuk. A munkaerőpiac továbbra is fővárosközpontú, a legkevesebb nyitott pozíció pedig Békés és Tolna megyében található.
A július 1-től életbe lépő új munka törvénykönyve miatt akár cégenként más körülményekkel szembesülhetnek a munkavállalók, miután a törvény alapelvének megváltoztatása értelmében sok kérdésben a...
A tüdő funkciójának egyik kiváló és egyszerű vizsgálómódszere a légzésfunkciós vizsgálat, melynek segítségével kimutatható a tüdőszövet károsodása, illetve képes a tüdő-szív működést is nézni, így alkalmazható bizonyos műtéteknél az esetleges kockázatok becslésére.
A miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatói posztját 2012. április 1-től Ansgar Lengeling látja el. Horváth Attila a Bosch Elektromos kéziszerszámok üzletág központjában folytatja pályafutását - olvasható a cég sajtóközleményében.
Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t.
Kimerült Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere, hiszen míg egyik meccsről a másikra készíti fel a csapatát, szabad óráiban magángéppel repked Anglia és Olaszország között.
Schwerin — Ott van apa! – kiáltott fel a családjával a schwerini utcákat rovó Balzsay Hanna (4), és a szőke kislány már szaladt is a magányos hirdetőoszlop elé, míg kishúga, Jázmin (2) mosolyogva meredt édesapja plakátjára.
Egy repülőgép roncsait vetette ki a közelmúltban Pécel környékén a föld, és a fémmaradványok szakszerű tanulmányozásakor kiderült, hogy azok egy, a Pest megyei település környékén a II. világháború idején vívott légi ütközetben lezuhant harci eszköz darabjai.
"Etnikai zaklatás" miatt bírságolt meg szerdán a román Országos Diszkriminációellenes Tanács három romániai magyar ifjúsági válogatott jégkorongozót, akik tavaly decemberben egyik román társukat bántalmazták az öltözőben.
Magyarország idén nem tervezi az afganisztáni nemzetközi erőkhöz (ISAF) való hozzájárulásának számottevő módosítását, de megkezdte az egyeztetéseket a szövetségesekkel a várható jövőbeli csökkentések ütemezéséről - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán Brüsszelben John Allen vezérezredessel, az ISAF parancsnokával.
Régi budapesti városképek, illetve képzőművészeti alkotások takarhatják el a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakatait; az érintett ingatlanok közös logót is kapnak, amelyen feltüntetik a bérbeadó elérhetőségeit.