Nem lepte meg az elemzőket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzése, az MTI által megkérdezett szakértők szerint megállapodik a kormány, az unió és az IMF, ami növeli majd az ország iránti bizalmat, s alapkamat csökkentést is lehetővé tesz még az idén.
A spanyol csapat kedd este legyőzte a házigazda olasz együttest a női vízilabdázók Triesztben zajló olimpiai selejtezőjének magyar érdekeltségű csoportjában.
Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter jogszerűtlennek minősített döntése közel 200 millió forintjába kerülhet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a társaság szerdai közleménye alapján azért, mert a bíróság elsőfokú döntése szerint Tátrai Miklós, a zrt. egykori vezérigazgatója munkaszerződésének 2009 júliusi megszüntetése jogellenes volt.
A válság előtt a magyarok nagyságrendileg több újautót vásároltak, mint ingatlant, 2009-ben azonban a gépkocsi piac jóval nagyobb veszteséget könyvelhetett el. A két piac közötti különbség továbbra is jelentős, melynek oka, hogy a befektetési célú vásárlásoknak főleg az ingatlanpiac kedvez.
Csak május közepén folytatódik a per a Cozma-gyilkosság kapcsán elkövetett garázdaság bűntette ügyében, mivel egy vádlott szökésben, egy másik pedig fekvőgipszben van - mondta a Veszprémi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.
Az összes jegyet megvette a Titanicra egy nő Kínában, mármint a film háromdimenziós vetítésének egyikére egy moziban, hogy teljesen zavartalanul élvezhesse az alkotást.
A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó - mondta szerdán újságíróknak a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója.
Áder János államfői jelölésével foglalkozott szerdán Németországban a Die Welt című lap, a Financial Times Deutschland című üzleti lap és a Der Spiegel című hetilap internetes kiadása, Ausztriában a Der Standard és a Die Presse című napilapok, Franciaországban a Le Monde, míg Belgiumban a La Libre Belgique című újság.
Elterjedt a hír, hogy kirúgják a BKV-tól Bócsa Viktor buszvezetőt, miután az ATV riportot készített róla és sajátos vezetési stílusáról. Bócsa nemcsak vezette a buszt, hanem menetközben dumaszínház-stílusban szórakoztatta is az utasokat - írja az Index.
Méltatta szerdán Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője a magyar jegybanktörvényről a hét elején tartott ötoldalú szakértői egyeztetés "jó szellemiségét". Ennél sokkal többet nem is lehet tudni arról, mire jutottak a felek - a keddi, néhány soros módosító javaslatot mindenesetre részletesen elemzik majd.
Újabb lépéseket tervez a kormány az iskolakerülés ellen. A Belügyminisztérium a rendőrségi és a köznevelési törvény módosítását készíti elő: a lógós diákot az iskolaőr nem engedné ki az épületből, és ha mégis kijutna, egyenesen az igazgatóhoz vihetné a rendőr, ha lebukik....
Az MNB volt elnöke szerint fennmarad, de változik a globális kapitalizmus, a jelenlegi változások pedig nem tagadják, hanem kihasználják a kapitalizmust és a globalizációt.
A családjára és a munkájára akar koncentrálni a CIG-csoport életbiztosítójának eddigi vezetője, aki 2010 januárja óta állt a hazai biztosító élén. Gaál Csabát az a Csurgó Ottó váltja, aki eddig a csoport másik biztosítótársaságának vezetői posztját töltötte be - de mindkét posztját megtartja.
Méltatta szerdán Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője a magyar jegybanktörvényről a hét elején tartott ötoldalú szakértői egyeztetés "jó szellemiségét".
Óriási izgalmakat hozhatnak a Serie A hátralévő fordulói, a listavezető Juventus egy ponttal vezet a címvédő Milan előtt. Összehasonlítottuk a két gárda hátralévő mérkőzéseit, az eredmény nem okozott különösebb meglepetést.
Nagy számban képviselteti magát a francia válogatott az Antwerpentől átvett debreceni úszó Európa-bajnokságon. Több olimpiai résztvevő is indul Debrecenben, bár akadnak visszalépők is.
Közmunkások tucatjai várták hiába Borsod megyében az elvégzett munkájuk után a fizetésüket: hetekkel később kapják csak meg - már, ha egyáltalán megkapják. Véletlenszerűen utalnak, illetve kapnak kézbe különböző összegeket, választ azonban senkitől. A Belügyminisztérium nem tud a problémáról.
A kormányszóvivő szerint az Országgyűléshez benyújtott módosító javaslatokkal azt akarja bizonyítani a kormány, hogy a jegybanktörvény ügyében is kész lépésekre az IMF-tárgyalások megkezdéséért.
Április 18-i hatállyal lemondott posztjáról Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója. Helyét Csurgó Ottó veszi át, aki egyben a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatói pozícióját is betölti - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
Szerda este nyolc órakor a házigazda Szlovénia ellen lép jégre a magyar jégkorong válogatott a divízió I-es világbajnokságon. A két veretlen csapat találkozójának győztese óriási lépést tesz a feljutás felé.
Kunming - Üzleti céllal épített meseországban kell tánccal, sporttal és énekléssel szórakoztatnia több mint 100 kínai törpének a közönséget, hogy meg tudjanak élni.
A tegnapi mérsékelt emelkedés után szerdán csökkenést mutat határidős szállítású arany árfolyama az európai részvénypiacokra nehezedő nyomás és az erősödő dollár mellett.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kimutatása szerint továbbra is az egri az ország legnépszerűbb vidéki főiskolája a 2012 őszi tanévre jelentkezők száma alapján - közölte az intézmény médiareferense.
Kettős gyilkosság történt Sopronban. A két embert egy sporttelep lőterén ölték meg. A rendőrségnek sikerült elfognia a tetteseket, akik annak a lőegyletnek a tagjai voltak, amelynek az elnökét és egy másik tagját is meggyilkolták.
Csoma Mózes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének helyettes vezetője szerint nem volt meglepő, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elítélte Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétával végrehajtott kísérletét, ahogyan az sem, hogy Phenjan erre az atom- és rakétakísérletekre vállalt moratórium visszavonásával reagált.
Két munkás megsérült erdőművelési munkálatok közben szerda délelőtt Kaposvár töröcskei városrészében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Mintegy 5500 milliárd forintos európai uniós támogatást hívhat még le Magyarország a következő 3,5 év során. Egy friss szakértői vélemény szerint azonban az összeg teljes felhasználásához a biztosan megtérülő, jó projektek mellett, egy, a támogatási pénzek felhasználását koordináló, felgyorsító „szupercsapat” felállítására lenne szükség.
Egyetlen nyitott kérdés maradt a jegybanktörvényt érintő kötelezettségszegési eljárásban, ez pedig a jegybankárok jövedelemszabályozása - írja szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A...
A nemrégiben lemondásra kényszerült Philip Hildebrandot Thomas Jordan váltja a svájci jegybank élén - adta hírül közleményben a svájci jegybank. Jordan helyettese Jean-Pierre Danthine lesz, a...
Fiatal versenyzőkből álló magyar küldöttség szerepel csütörtöktől vasárnapig a rosztovi öttusa Világkupán, az idei sorozat negyedik, a kínai döntő előtti utolsó állomásán.
Valentino Rossi lehiggadt a katari futam sikertelensége és az amiatti kiakadását követően, majd elárulta, marad a Ducatinál a teljes szezonra. A Doktor azonban reméli, hogy hamarosan jobb lesz versenygépe.
A kormányzati megszorítások ellen tiltakozva szerdán általános sztrájkot tartanak a szlovén közalkalmazottak. Az STA hírügynökség a "szlovén történelem egyik legnagyobb sztrájkjának" nevezte az akciót, amelyben szakszervezeti becslések szerint 80-90 ezren vesznek részt.
Robert Fico szlovák kormányfő nem tartja a szlovák-magyar kapcsolatok jó kezdetének Semjén Zsolt arra vonatkozó kijelentéseit, hogy Magyarország nemzetközi jogi lépéseket tesz, ha a szlovák kormány úgy módosítja a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvényt, hogy az Magyarországgal szembeni viszonylatában továbbra is érvényben marad.
A válság előtt a magyarok nagyságrendileg több új autót vásároltak, mint ingatlant, 2009-ben azonban a gépkocsi piac jóval nagyobb veszteséget könyvelhetett el. A két piac közötti különbség továbbra is jelentős, melynek oka, hogy a befektetési célú vásárlásoknak főleg az ingatlanpiac kedvez.
Egyetlen nyitott kérdés maradt a jegybanktörvényt érintő kötelezettségszegési eljárásban, ez pedig a jegybankárok jövedelemszabályozása - írja szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium,...
Átlagban 18 százalékos túlárazottság jellemzi a családi házak szegmensét az első negyedévben, míg az országos átlag a teljes használt lakóingatlanok piacán tizenhárom százalék. A fővárosban a használt téglalakások közül a 10 milliós ingatlanok voltak a legkeresettebbek az első negyedévben, a téglaépítésű házak közül Pest megyében a 16 milliós, a nyugati országrészben pedig a 14 milliós ingatlanok…
Bár még a fejlett részvénypiacok tovább kapaszkodtak, a kockázatosabbnak számító feltörekvő részvénypiacok, különösen a magyar részvények és kötvények, illetve az árupiacok már lefelé vették az...
Egy zsidó kislány könnyebb sérüléseket szenvedett Hebronban, amikor palesztinok támadtak rá és egy másik lányra, miközben hazafele sétáltak kedd este. A támadás után a helyi zsidók és palesztinok között összecsapások törtek ki. Az izraeli hadsereg teremtett rendet a két fél között.