A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti elődöntőjében a címvédő Barcelona olyan csapattal találkozik, amelyet legutóbbi öt mérkőzésükből egyszer sem tudott legyőzni. (Noha 2009-ben továbbjutott vele szemben - de micsoda körülmények között!) Ráadásul a Chelsea a mostani sorozatban még veretlen hazai pályán, a Stamford Bridge-en.
Megnéztük a hátralévő fordulók párosítását, számot vetettünk az esélyekről, és arra a következtetésre jutottunk, hogy szerintünk a tabellát jelenleg öt ponttal vezető Manchester United szerzi meg a 2011-2012-es angol bajnoki címet.
Úgy látszik, Xavi nem megy a szomszédba egy kis önajnározásért. A Barcelona válogatott középpályása a Chelsea elleni BL-meccs előtt kijelentette, az ő csapata a legjobb a világon.
A vezető német gazdaságkutató intézetek minimálisan feljavították Németország idei gazdaságnövekedésére vonatkozó előrejelzésüket, az eddig 0,8 százalékról 0,9 százalékra.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 14. játéknapján visszatért az öt mérkőzéses eltiltásából, Ozzie Guillén. A Miami Marlins menedzserét Fidel Castro iránti tisztelete miatt meszelték el. A floridai alakulat győzelemmel ünnepelte meg edzője visszatérését.
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon. Az indexek biztató vállalati eredmény-beszámolóknak köszönhető előző napi, jó egy hónapja legnagyobb emelkedése után a befektetők elérkezettnek látták az időt némi profitkivételre.
Az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása alapján az elmúlt hetekben a Fidesz és az MSZP 2-2 százalékpontos veszteséget könyvelhetett el februári, valamint márciusi szavazatgyűjtése után, míg a Jobbik 3 százalékpontot javított helyzetén, amivel egyetlen hónap alatt sikerült behoznia az utóbbi negyedév veszteségeit. A cég felmérésének eredménye azt mutatja, nem változott a pártok sorrendje: az…
Az MSZP szerint a kormány hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával, világossá téve, hogy nincs benne kompromisszumkészség, nem akar hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Tovább esik az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) statisztikái szerint. A benzin esetében 4,1 százalékos a csökkenés az első negyedévben, így a 2007-es fogyasztási csúcs óta összességében már 30 százalékos a visszaesés. A gázolaj piacán nem ennyire rémisztő a helyzet, az első három hónapban 1,9 százalékos volt a kereslet visszaesése. A magas árak mellett a…
Az MSZP szerint a kormány hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával, világossá téve, hogy nincs benne kompromisszumkészség, nem akar hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Spanyolországnak úgy kellene tekintenie kötényhozamai emelkedését, mint jelzést arra, hogy adósságválsága gyökereit kezelje, ne pedig az Európai Központi Bankra nézegessen segítségért, kötvényei vásárlását várva - jelentette ki Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke, az EKB Kormányzótanácsának tagja.
Nem takarékoskodik a magyarok 58 százaléka, de százból harminc válaszadó jelenlegi munkajövedelmét szeretné majd megkapni nyugdíjként - derül ki a Raiffeisen Capital Management (RCM) megbízásából a GfK Hungária által készített tanulmányból.
Úgy tűnik a Repsolt még az ág is húzza. Nem elég, hogy az argentin elnök a napokban a spanyol vállalat többségi tulajdonában levő YPF olajvállalat államosítását jelentette be, az elemzők gyorsan...
A kormányzati megszorítások ellen tiltakozva szerdán általános sztrájkot tartanak a szlovén közalkalmazottak. Az STA hírügynökség a "szlovén történelem egyik legnagyobb sztrájkjának" nevezte az akciót, amelyben szakszervezeti becslések szerint 80-90 ezren vesznek részt.
A svájci szövetségi tanács (kormány) szerdai ülésén úgy döntött, hogy kontingenseket határoz meg a kelet- és közép-európai országokból érkezett bevándorlókkal szemben.
Arjen Robbennek idén minden esélye megvan arra, hogy csapatával megnyerje a Bajnokok Ligáját. A holland játékos jövőjében azonban még sok a kérdőjel, hiszen egyelőre nem hosszabbítottak vele szerződést a bajorok. A Juventus máris bejelentkezett a klasszisért.
A magyar Gera Zoltánt és Fülöp Mártont is foglalkoztató West Bromwich Albion menedzsere, Roy Hodgson elmondta, a nyári átigazolási piacon "semmit nem fognak elkapkodni."
A svájci szövetségi tanács (kormány) szerdai ülésén úgy döntött, hogy kontingenseket határoz meg a kelet- és közép-európai országokból érkezett bevándorlókkal szemben.
A Demokrata c. lap főszerkesztője a Facebookon azt írja: "Elmarad a ma esti Demokrata kör az Echo televízióban, mert Miki Tímea vezérigazgató úgy döntött, nem mehet adásba, mivel abban Demján Sándor vállalkozó személyiségi jogait szerinte megsértettem."
Féléves futamidejű, fix kamatozású kincstárjegyekkel bővül a lakossági állampapír kínálat, az első sorozat jegyzése előreláthatólag május első napjaiban indul - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI érdeklődésére.
Spanyolországnak úgy kellene tekintenie kötényhozamai emelkedését, mint jelzést arra, hogy adósságválsága gyökereit kezelje, ne pedig az Európai Központi Bankra nézegessen segítségért, kötvényei vásárlását várva - jelentette ki Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke, az EKB Kormányzótanácsának tagja, a Reutersnek nyilatkozva.
Az MSZP szerint a kormány hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával, egyértelműsítve, hogy nincs benne kompromisszumkészség, nem akar hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Nincs új a nap alatt, a magyarok többsége főleg két okból kifolyólag kezd el félretenni a nyugdíjára: vagy azért, mert közel van a korhatárhoz, vagy azért, mert van rá pénze. Tudjuk, hogy félre kell tenni, de mégsem megy - miért?
Az Egyesült Államok egyik meghatározó napenergetikai vállalkozása bejelentette, hogy az év folyamán megválik munkatársainak 30%-ától. A First Solar ezzel összefüggésben gyárbezárásokat is tervez, de...
Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t....
A "politikai dinoszaurusz", a "magyar keljfeljancsi" és a "pártkatona" címkéket is megkapta Áder János a külföldi lapoktól, amelyek a magyarországi államfőválasztásról cikkeznek.
Az Axa Biztosító Zrt. hosszú távú stratégiájának részeként, az Axa Személyes Pénzügyek Tanácsadó Kft. és az eddig többségi tulajdonában lévő Money & More Pénzügyi Tanácsadó Zrt. egyesítésével átalakítja és kibővíti értékesítési hálózatát. A jövőben nem csak az Axa termékeit értékesítik.
A Fővárosi Törvényszék szerdán további két hónappal meghosszabbította Jozef Rohác szlovák állampolgár előzetes letartóztatását, a férfit Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítják.
Az eljáró XII. kerületi önkormányzat szerint a Zöld Pardon (ZP) nem kezdheti meg működését, részben a szabálytalanul végzett építési munkák miatt; a Zöld Pardon Kft. ezzel szemben úgy látja, a működés és az építmények nem engedélykötelesek. A ZP csütörtökön a Tankcsapda koncertjével kezdené szezonját a Rákóczi híd budai hídfőjénél.
A résztvevők a múzeum Titanic 100 című kiállításán rendezett "mentési gyakorlaton" felvehetnek korabeli mentőmellényt, és megfelelő képzés után helyet foglalhatnak a Titanic egyik mentőcsónakjában.
Dr. Alban, a nyolcvanas évek népszerű nigériai-svéd rappere, valamint a kilencvenes évek német trance-techno csapata, a Brooklyn Bounce is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet július 3. és 9. között rendeznek meg Velencén - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A Fővárosi Törvényszék szerdán további két hónappal meghosszabbította Jozef Rohác szlovák állampolgár előzetes letartóztatását, a férfit Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítják.
Két munkás megsérült erdőművelési munkálatok közben szerda délelőtt Kaposvár töröcskei városrészében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.