Szörényi Leventét születésnapi meglepetésbuli várta a Veled, Uram! csütörtöki előadását követően. A közönség állva tapsolt a zenésznek, míg Bródy János egy vallomással lepte meg az ünnepeltet.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint gyorsabb ítélkezést és arányos ügyteherelosztást eredményez az igazságszolgáltatás idén elindult reformja.
Eseti bizottságot hoz létre a kormány a Szentszékkel kötött megállapodás felülvizsgálatára és aktualizálására. A korábban törvény ellenére ki nem fizetett mintegy négymilliárd forintnyi oktatási kiegészítő támogatást pedig idén utalják ki az egyházi intézményeknek.
Egy évvel Oszama bin Laden halála után kiutasították nejét, gyerekeit és unokáit Pakisztánból. A családot a lakhelyéül szolgáló pincéből egy lefüggönyözött busz szállította a reptérre.
A magyar adóhatóság ugyan elmozdult az online ügyintézés irányába, további fejlesztések szükségesek, illetve ügyfélszolgálatokat kellene felállítani a bevásárlóközpontokban és a postákon is - tartalmazza a PricewaterhouseCoopers (PWC) nemzetközi tanácsadó cég kutatásának összefoglalója.
A nemzedékek közötti kapocs az egész ország, a nemzet hatalmas erőforrásává válhat - hangoztatta Réthelyi Miklós szombaton a budapesti Millenáris parkban tartott, a generációk közötti szolidaritás témájában meghirdetett európai rendezvény megnyitóján.
Kompenzációs és ösztöndíj programot indít a Budapesti Corvinus Egyetem azoknak a hallgatóknak, akik nem tudják kifizetni a képzésük önköltségét - jelentette be az InfoRádióban Rostoványi Zsolt, az...
Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mit nézett Fujigaya Yosuke, a japán Gamba Osaka kapusa, de hogy a labdát nem, az tuti. Nem odafigyelésnek pedig büntetés a vége, tartja az ősi japán közmondás.
Bebizonyosodott, hogy helytállóak voltak a Miniszterelnökség reggeli információi: szombat délutánra kiderült, hogy valóban elraboltak két magyar állampolgárt az erőszak sújtotta Szíriában.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint tévedéseken alapulnak az Európa Tanács (ET) magyar médiaszabályozásról készülő jelentésének eddig napvilágot látott megállapításai. A magyar hatóság példaként említi, hogy a frekvenciahasználati jog pályáztatásával összefüggésben sem helytálló az ET kifogása.
Elkészült a Nemzeti alaptanterv végleges változata – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szombati küldöttgyűlésén a fővárosban. Az oktatási államtitkár azt mondta, minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz.
A hagyományos postai szolgáltatás helyett a helyhatóság által készített csekken lehet befizetni a helyi adókat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön. Az újítástól közel egymillió forint megtakarítását reméli a képviselő-testület.
Hiánybetegségek akkor alakulhatnak ki, ha a szervezet kevesebb vitaminhoz, nyomelemhez jut, mint amennyire szüksége van. Egészséges életmód mellett ennek veszélye csekély, ám mai rohanó és stresszes világunkban bárkivel előfordulhat, hogy túlhajszolja magát, kimerül, és szervezete tartalékai nem elegendőek a vitaminigény fedezésére. Milyen tünetekkel járnak a hiánybetegségek, és mikor van szükség…
A Google megnyitotta Google Drive internetes tárhely szolgáltatását, ahol magán- és vállalati felhasználók öt gigabyte terjedelemben ingyenesen menthetik el adataikat, ennél nagyobb tárhelyért viszont már havidíjat kell fizetniük.
Az állat csonka lábakkal született, ami akadályozta a mozgásban. Életét gazdája, Stephanie Fox könnyítette meg, amikor az interneten vásárolt neki 900 dollárért kerekesszéket.
Bácsi Péter biztosította helyét a londoni játékokon a kötöttfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután szombaton megnyerte a két bronzérmes kvótáért kiírt mérkőzését a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn.
Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik hétfőn Li Ko-csiang (Li Keqiang), a kínai miniszterelnök első helyettese, aki jövő tavasszal várhatóan az ázsiai ország kormányfője lesz. A politikus találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
Bácsi Péter biztosította helyét a londoni játékokon a kötöttfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután szombaton megnyerte a két bronzérmes kvótáért kiírt mérkőzését a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn. A 60 kg-os Kozák Istvánnak ugyanez nem sikerült, miután kikapott török ellenfelétől.
A november óta halmozódó jackpot, a 2 883 millió forint a magyar szerencsejáték történetében a negyedik legnagyobb nyeremény. Az újdonsült milliárdosnak 90 napja van arra, hogy nyereményéért jelentkezzen....
Budapest ‒ Meg sem állt az X-Faktor óta Muri Enikő (22). Az énekesnő élvezi az állandó pörgést, a színházi fellépéseket, a koncerteket, ám az elmúlt időszakban túl sok ideje nem maradt, hogy kipihenhesse magát.
Felröppent a hír, amely szerint Nagy László az FC Barcelonától az MKB Veszprém kézilabda-együtteséhez szerződik, és ráadásul újra mezt húz(hat) a magyar válogatottban.
Párttá alakult a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom - erről a szervezet szombati kongresszusa döntött. A 4K! elnökének Istvánffy András nyelvészt választották.
A Vasas 1955 óta mindössze egyszer tudott nyerni Újpesten, ugyanakkor az utóbbi három egymás elleni bajnokin nem tudták legyőzni az angyalföldieket a lilák.
A kötöttfogásúak 60 kg-os kategóriájában szereplő Kozák István és a 74 kg-ban érdekelt Bácsi Péter is már csak egy győzelemre van a londoni kvótától, miután megszerezték súlycsoportjuk egyik bronzérmét a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn, melyen három kvótát osztanak kategóriánként.
Nem kevesebb, mint öt bankot zárattak be a hatóságok a héten az Amerikai Egyesült Államokban fizetésképtelenség miatt. Ezzel 22-re nőtt az idei bankcsődök száma az USA-ban - közölte a Szövetségi...