Hárommiliárd forintért 8-10 ballibeláris időkben kötött úgynevezett PPP-szerződést szüntetne meg a fejlesztési tárca, amely faragna a Művészetek Palotája 11 milliárd forintos éves díján is - írja a Magyar Nemzet szombaton.
Kihúzták az Ötöslottó 17. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jackpot összege tovább halmozódik. A következő játékhéten 3 milliárd 50 millió forint keresi majd szerencsés gazdáját....
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság pénteki versenynapján a címvédő „Komárno Sharks” a ligaújonc „Spartak Subotica” csapatát fogadta.
A cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokság pénteki napján az első fordulóban búcsúzott Csoknyai László (81 kg) megszerezte a kvótát a londoni olimpiára.
Vízre a hajókat, kezdődik a „sárkányszezon”! Május 12-én a hagyományoknak megfelelően a győri Aranyparton indul a hétfordulós Roadshow, amely ismét megmozgatja Magyarországot.
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
Három Kanye West-album is felkerült a Rolling Stone amerikai könnyűzenei magazinnak a világ 500 legjobb albumát rangsoroló legújabb, frissen átdolgozott listájára.
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eseményeit. Minden eredmény, ami magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda itt, egy helyen.
Budapest - Ezen a hosszú, nyárias hétvégén végre előkerülhettek a bikinik, a legapróbb ruhadarabok, amelyeknek szintúgy biztosítaniuk kell a hatásos megjelenést, mint egy komplett öltözéknek.
Michelisz Norbert a Diósförgepatony melletti Slovakia Ringen megszerezte a túraautó-világbajnokság első magyar pole pozícióját. A Zengő Motorsport remek hangulatán egyedül Wéber Gábor balszerencséje ront valamit.
Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka lesz a m1 stúdiójának vendége a Vodafone Belvárosi Nagydíj élő közvetítése alatt.
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
Debrecen ‒ Barátaival vigasztalódott Hriszto Nikolov (27) a kupavereség után. A Szolnok kosárlabdázója nem érzi magát egyedül a EuroChallenge-kupa debreceni négyes döntőjében. Hazájából, Bulgáriából érkezett egy tucat barátja, nem rajtuk múlott, hogy a gárda az elődöntőben 64-60-ra kikapott a török Besiktastól.
Rio de Janeiro ‒ „Nem hagyom abba a versenyzést, mert nem akarok elhízni, mint Ronaldo..."A nem éppen hízelgő mondat a kétszeres olimpiai bajnok etióp futó, Haile Gebrselassie (38) száján csusszant ki, és elnézve a 35 esztendős, kétszeres világbajnok egykori brazil futballcsillag fotóit, valóban nem úgy fest, mint akivel az egészséges életmódot lehetne reklámozni – a villámléptű csatár…
Ha nem sikerül megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal a hitelmegállapodásról, akkor Magyarország nem húzza ki 2014-ig a választásokig, amire az Orbán-rezsim játszik, de ezt az évet minden bizonnyal, talán még 2013-at is meg lehet úszni - mondta Békesi László, volt pénzügyminiszter a Népszava szombati számában közölt interjúban.
Budapest–Damaszkusz - Elraboltak két magyar állampolgárságú férfit Szíriában. A polgárháború dúlta közel-keleti országban fegyveresek csaptak le a magyarokra és hurcolták el őket.
Budapest - Hatalmas sikert aratott péntek este Stohl András (45)! A népszerű színész ezen az estén állt először színpadra legújabb, John Osborne Hazafit nekünk! című darabjában.
A listavezető Debrecen Adamo Coulibaly duplájával nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának keleti rangadóján. Kondás Elemér együttese továbbra is veretlen a pontvadászatban.
A nyugati éllovas MTK - amely kedden a Debrecen ellen játszik Magyar Kupa-döntőt - 3-1-re nyert a Tatabánya vendégeként a labdarúgó NB II 25. fordulójának szombati játéknapján.