A német elsőosztály, a Bundesliga 33. fordulójában már szinte minden eldőlt. Egyedül az utolsó Európa Ligás hely kérdéses még az utolsó fordulóban. A kiesésrt már csak osztályozón kerülheti el a Hertha.
Az Egészségbiztosítási Alap bevételei az előirányzotthoz képest 4 milliárd forintos többletet mutat, a kiadási oldalon pedig 8 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni az első negyedévben.
A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás, mivel a hamisítás és kalózkodás sok újítónak veszi el a kedvét attól, hogy ötletét megossza a világgal.
Victor Pontát, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu államfő, aki ezt péntek este, a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után jelentette be Bukarestben.
Mogyoród - Mindig is imádta a jó és gyors kocsikat Erdei Zsolt (37), ám ezúttal olyat is kipróbálhatott, amelyben nem kellett attól tartania, hogy baleset éri.
Vajon helyrebillentheti-e a Pixar műhely Merida, a bátor című új animációja a Disney közelmúltban elszenvedett kétszázmilliós bukását? A John Carter című sci-fi kudarca után nem kis nyomás nehezedik a pixaros alkotókra.
Három csapat is négy gólig jutott a 36. fordulóban, ám egyedül az Everton szerzett vele győzelmet. Nagy verést kapott a negyedik helyezett Newcastle a kiesés elől menekülő Wigan otthonában, pontokat hullajtott el az Arsenal.
Lemond a GYSEV Zrt. vezérigazgatói posztjáról a vasúttársaság májusi közgyűlésén Dávid Ilona - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya szombaton az MTI-vel. A leköszönő vállalatvezető a MÁV új elnök-vezérigazgatója lehet majd.
Kína eddigi legnagyobb olajfoltért járó szennyezési bírságát vetették ki az amerikai ConocoPhillipsre (CP) és partnerére, a kínai Cnooc olajvállalatra. A 269 millió dollárnak megfelelő büntetést a...
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
Online újságok alkalmazásban álló újságíróknak adták ki magukat a rendőrség által letartóztatott szélhámos kínaiak - adta hírül a kínai média szombaton.
Egyre kevesebb élelmiszer, benzin, gyógyszer és műszaki cikk fogy - a hazai kiskereskedelem súlyos vérveszteséget szenvedhet el az idén, azok a területek, ahol forgalomnövekedést regisztráltak, jórészt importárukkal dolgoznak, így gyarapodásuk oka a gyenge forint.
Hárommiliárd forintért 8-10 ballibeláris időkben kötött úgynevezett PPP-szerződést szüntetne meg a fejlesztési tárca, amely faragna a Művészetek Palotája 11 milliárd forintos éves díján is - írja a Magyar Nemzet szombaton.
Kihúzták az Ötöslottó 17. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jackpot összege tovább halmozódik. A következő játékhéten 3 milliárd 50 millió forint keresi majd szerencsés gazdáját....
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság pénteki versenynapján a címvédő „Komárno Sharks” a ligaújonc „Spartak Subotica” csapatát fogadta.
A cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokság pénteki napján az első fordulóban búcsúzott Csoknyai László (81 kg) megszerezte a kvótát a londoni olimpiára.
Vízre a hajókat, kezdődik a „sárkányszezon”! Május 12-én a hagyományoknak megfelelően a győri Aranyparton indul a hétfordulós Roadshow, amely ismét megmozgatja Magyarországot.
Mélységesen felháborította az MKB Veszprém kézilabdaklubot, a csapat szurkolóit és játékosait, hogy a Győri Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.
Három Kanye West-album is felkerült a Rolling Stone amerikai könnyűzenei magazinnak a világ 500 legjobb albumát rangsoroló legújabb, frissen átdolgozott listájára.
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eseményeit. Minden eredmény, ami magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda itt, egy helyen.
Budapest - Ezen a hosszú, nyárias hétvégén végre előkerülhettek a bikinik, a legapróbb ruhadarabok, amelyeknek szintúgy biztosítaniuk kell a hatásos megjelenést, mint egy komplett öltözéknek.
Michelisz Norbert a Diósförgepatony melletti Slovakia Ringen megszerezte a túraautó-világbajnokság első magyar pole pozícióját. A Zengő Motorsport remek hangulatán egyedül Wéber Gábor balszerencséje ront valamit.
Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka lesz a m1 stúdiójának vendége a Vodafone Belvárosi Nagydíj élő közvetítése alatt.