A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik. Ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt is, hogy az általa fogyasztott étel nem tartalmaz minden, az egészséges élethez szükséges tápanyagot.
Hatszázmillió forintos beruházással építettek hosszú távra kivehető, felső kategóriás bérlakás-komplexumot Győr belvárosának közelében. Az Audi munkavállalóira számít a fejlesztő, írja az MTI. Az...
Mindig jólesik ilyeneket mondani egy ellenzéki pártelnöknek, de ez nem csak hangzatos kijelentés, nem szavakban mért csapás a kormányra. A konvergenciaprogram, mely a Széll Kálmán terv 2.0 nevet viseli, dokumentálja a kormánypolitika bukását - véli Mesterházy Attila.
Nagyot emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a részvényáraknak az adott lökést, hogy az Európai Bizottság szerdán bejelentette: készen áll a tárgyalások megkezdésére Magyarországgal egy elővigyázatossági hitelkeretről.
A kormányzati ciklus félidejében jelenti be Orbán Viktor a kormányátalakítás részleteit. Egyelőre csak találgatások folynak a távozók és az érkezők személyéről. Híradónk több kormányzati szereplővel is beszélt, ők egyelőre megvárnák a miniszterelnök hivatalos bejelentését, de Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára megemlítette, hogy új miniszter érkezhet a tárca élére.
Az elmúlt héten újabb három bank ment csődbe az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma ezzel 21-re emelkedett. A legtöbb banki csődöt 2010-ben regisztrálták, akkor 157 bank lett fizetésképtelen, tavaly ez a szám 92-re mérséklődött.
Fontos találkozót veszített el a Dinamo Moszkva, a Dzsudzsák Balázzsal a kezdőben felálló vendégek 2-1-re kaptak ki. Dzsudzsák ellen ítéltek egy tizenegyest, amiből a Zenit a második gólját lőtte. A szentpétervári csapat bajnok lett ezzel, a Dinamo pedig tovább harcol a BL-helyekért.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató éves felmérésében megkérdezett több mint 8.000 magyar dolgozó közül.
Lovas- és vízisport-programok, cserkésztáborok, valamint szociális üdültetés - egyebek mellett ezek szerepelnek a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséről szóló kormányzati elképzelések között. Erről a fideszes Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program felelőse nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy május 4-én "Zánka újratöltve" címmel konferenciát rendeznek a Közigazgatási és Igazságügyi…
Szombat este, immáron második alkalommal csap össze Bernard Hopkins és Chad Dawson. A két bokszoló mérkőzésén terítékre kerül a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki címe, ennél sokkal fontosabb, hogy Hopkins karrierje is véget érhet.
A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató éves felmérésében megkérdezett több mint 8000 magyar dolgozó közül. A Kelly...
Nem látni a hazai vállalati hitelezés fellendülésére utaló jeleket, a visszavonuló bankok helyét nem veszik át a tőkeerős szereplők. E jelenség még a jó pénzügyi helyzetben lévő vállalatok számára is komoly gondokat jelent - hangzott el az Ernst & Young mai sajtóbeszélgetésén. Az állami szerepvállalás potenciális sikerét egyelőre nehéz megítélni, a bankok tartalékai pedig még mindig az óvatos…
Negyvenhét országból több mint száz delegált részvételével rendezték meg csütörtöktől szombatig Budapesten az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciáját, melynek jelentősége elsősorban abban állt, hogy mindössze három hónappal a londoni játékok előtt hatékony információcserére kínált lehetőséget.
Még nem magas az UV-B sugárzás, de az érzékeny bőrűeknek már figyelniük kell a hétvégén, mert akár 25 perc alatt is leéghetnek - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Tóth Zoltán annak kapcsán beszélt erről, hogy a meteorológia szolgálat honlapján már elérhetők a napi UV-B sugárzási adatok.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Májusban és júniusban fizetik ki az osztalékokat azok a tőzsdei vállalatok, amelyek az idén is döntöttek osztalékfizetésről az április végéig lezajlott éves közgyűléseken.
Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.
Quadosokat és krosszmotorosokat értek tetten nagyszabású, összehangolt ellenőrzésen a Bakonyban, a lőtér területén - közölte a Hm Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
Lemond a GYSEV Zrt. vezérigazgatói posztjáról a vasúttársaság májusi közgyűlésén Dávid Ilona - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya.
Két ember szén-monoxid mérgezést szenvedett szombaton Budapesten a VII. kerületi Wesselényi utca egyik lakóházában - tájékoztatta az MTI-t Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Szíriában szombatra virradó éjszaka elrabolt két magyar állampolgár rablótámadás áldozata lett; a Terrorelhárítási Központ (TEK) úgy tudja, hogy a túszok életben vannak - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Lényegileg nem változott az új Btk. tartalma a majdnem három hónapos "társadalmi egyeztetés" után sem. A büntetőjogi kódex civilekkel is utócsiszolt tervezete megőrizte a szigorításokat. Az egyik fő kiemelt újítás azonban, amellyel a kormány a jogos önvédelmet erősítette volna, jelentősen módosult, így már nem lehet agyonlőni bárkit, aki éjszaka rabolni akar, csak ha valóban ránk támad. A…
Hiába mondta néhány hónappal ezelőtt a Manchester City menedzsere, Robert Mancini, hogy Mario Balotelli nem játszik már ebben a bajnokságban, most úgy tűnik, mégis lehetőséget kap a balhés olasz a Manchester United elleni, hétfő esti derbin.
Két győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában szereplő Kiss Balázs a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló birkózó olimpiai selejtezőn.
Az arab tavasz lényegesen átrajzolta a Közel-Keletet. A rendőrség és a biztonsági erők felszámolásával hosszú határszakaszok maradtak őrizetlenül, elhozva a csempészet új aranykorát a térségben. Szakértők szerint 2011-ben a kábítószer-kereskedelem meghaladta a Szuezi csatorna, a turizmusból és a földgázból származó bevételét. Az üzletág pedig növekedőben van. A HETEK exkluzív helyszíni riportja.
Mint ismert, Pep Guardiola négy év után lemondott a Barcelona kispadjáról. Ezt persze nem állhatta meg szó nélkül a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson, aki 1986 novembere óta irányítja a "vörös ördögök"-et.
A Szíriában szombatra virradó éjszaka elrabolt két magyar állampolgár rablótámadás áldozata lett; a Terrorelhárítási Központ (TEK) úgy tudja, hogy a túszok életben vannak - közölte a miniszterelnök szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Első mérkőzésén vereséget szenvedett, ezzel eldőlt, hogy nem szerez kvótát a birkózók kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőjén Németh Zsanett.
Mintegy 300 millió forint támogatást nyert vezeték nélküli energiaátvitelt lehetővé tevő eszköz fejlesztésére a WBSnet Kft. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében, a teljes projekt több mint 407 millió forint költségvetésű.