2012. május 13. vasárnap

máj. 13
22:07
Férfi kosárlabda NB I: Szombathely-Szolnok döntő lesz (Sport365)
A Szombathely legyőzte a hazai pályán küzdő Körmendet a férfi kosárlabda NB I elődöntős párharcának vasárnapi negyedik mérkőzésén, így 3-1-es összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a címvédő Szolnok lesz az ellenfele.
máj. 13
22:08
Újabb rekordot dönt a Bosszúállók Észak-Amerikában (hirado.hu)
Bemutatásának második hétvégéjét is 100 millió dollár fölötti jegybevétellel zárta az észak-amerikai mozikban a Bosszúállók című képregényfilm, és továbbra is vezeti a kasszasikerlistát.
máj. 13
22:09
Krokodil könnyekkel sírnak a bankárok Londonban (ProfitLine)
Másfél évtizede nem mért mélypontra, a pénzügyi válság előtti csúcsérték ötödére zuhan az idén a londoni City befektetési bankárainak prémiuma - jósolta csütörtöki előrejelzésében az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet.
máj. 13
22:10
Irán ismét óva intette a Nyugatot (hirado.hu)
A perzsa állam nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója azt mondta: ha a nyugati országokat elszámítják magukat, akkor zátonyra futhat Teherán és a nagyhatalmak május végén Bagdadban esedékes következő tárgyalása.
máj. 13
22:12
Kegyetlen megtorlások Szíriában – újabb 25 halott (hirado.hu)
18 civil, öt katona és két dezertőr vesztette életét vasárnap Szíriában a hatóságok megtorló akcióiban, valamint a kormányerők és a dezertált katonák összecsapásaiban.
máj. 13
22:18
Most már a Videoton kezében az ezüstérem (Infostart)
A Videoton Sándor 90. percben szerzett góljával nyert a Győr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában vasárnap, így nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé.
máj. 13
22:18
A spanyol kormányfő kiáll a megszorítások mellett (hirado.hu)
Egy nappal korábban mintegy nyolcvan spanyol városban tízezrek tüntettek a gazdasági válság kezelését célzó megszorítások, a korrupció és a munkanélküliség ellen.
máj. 13
22:18
Százas a Real, Pintérék bennmaradtak, a Villarreal kiesett (Agroinform)
A BL-selejtezőt érő negyedik helyet a Málaga szerezte meg, a Villarreal nem indulhat jövőre a legmagasabb osztályban.
máj. 13
22:20
Raúl Castro lánya vezette a melegfelvonulást Havannában (hirado.hu)
A mintegy 400 kubai és külföldről érkezett vendég színes menete Havanna egyik belvárosi utcáján haladt végig.
máj. 13
22:21
Csodás élmény az új Zafirát vezetni (BorsOnline)
Megdöbbentő élmény az új Zafira Tourer. Az Opel sokáig várt a korábban úttörőnek számító Zafira átdolgozásával, de állíthatjuk, a beavatkozás sikerült.
máj. 13
22:23
Maldonado csodát tett Barcelonában (BorsOnline)
Pastor Maldonado pályafutása első győzelmét szerezte meg Barcelonában. A Williams-csapat venezuelai pilótáját két világbajnok, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen emelte a vállára a dobogón.
máj. 13
22:36
Tűz a Williams-boxban: mentőhelikoptert kellett bevetni (Sport365)
Egy súlyos és 15 könnyebb sérültje van annak a tűzesetnek, amely a Forma-1-es Williams istálló boxában történt a Spanyol Nagydíj után, melyet Pastor Maldonado, a csapat venezuelai pilótája nyert meg.
máj. 13
22:36
Sándor annyira meglepődött, hogy bombagól lett belőle - videó (Agroinform)
Sándor 90. percben lőtt bombagóljával nyert a Győr ellen a Vidi, így nagy lépést tettek az ezüstérem megszerzése felé.
máj. 13
22:38
Primera Division: 100 ponttal zárta az évet a Real Madrid, Pintérék helyett a Villareal esett ki (Sport365)
Mourinho legénységének sikerült a szinte lehetetlen küldetés: 100 pontot gyűjtött a Királyi Gárda, mely így végül kilenc ponttal előzte meg riválisát, a Barcelonát.
máj. 13
22:38
Világszenzáció: Az Olimpiakosz 19 pontos hátrányt ledolgozva megnyerte a finálét! (Agroinform)
Hiába vezetett 19 ponttal a toronymagas favoritnak számító CSZKA Moszkva, az Olimpiakosz mégis 62-61-re nyerni tudott.
máj. 13
22:39
350 ezren költöznek a mintavárosba (BorsOnline)
Bár Kínát rengeteg vád érte elképesztően magas széndioxid-kibocsátásáért, a gazdasági világhatalommá vált kommunista ország most egy zöld mintaváros létrehozásán fáradozik.
máj. 13
22:40
Férfi kézilabda NB I: A Balatonfüred a bronzérmes (Sport365)
A Balatonfüred lett a bronzérmes a férfi kézilabda NB I-ben, miután a harmadik helyért zajló párharc második mérkőzésén, vasárnap is legyőzte a Csurgó együttesét.
máj. 13
22:42
Iránban engedélyezték a közvetlen olajexportot a magánszektornak (ProfitLine)
Iránban engedélyezték a magáncégeknek, hogy közvetlenül eladhassanak kőolajat külföldi vásárlóknak, az állami intézmények megkerülésével.
máj. 13
22:54
100 ponttal zárt a rekordot döntő Real Madrid (Infostart)
Minden idők legjobb spanyol bajnoka - hirdeti a Marca a Real Madridról, miután a királyi klub a Primera Division utolsó fordulójában 4-1-re legyőzte a Mallorcát. José Mourinho együttese az első csapat, amely 100 megszerzett ponttal zárta a La Ligát.
máj. 13
22:54
Elbukta a Fidesz az időközi polgármester-választást (ATV)
Újraválasztották vasárnap a Csongrád megyei Pitvaros polgármesterét, Radó Tibort, annak ellenére, hogy a település képviselői korábban bejelentették: a továbbiakban nem akarnak vele dolgozni.
máj. 13
22:54
Az Udinese indulhat a BL-ben, az Inter csak a hatodik, megmenekült a Genoa (Agroinform)
Az Udinese élt az eséllyel, legyőzte a Cataniát. A Napolinak, a Laziónak és az Internek maradt az EL.
máj. 13
23:00
Pontrekorddal zárt a bajnok Real Madrid (Metropol)
Az elsőséget már korábban elhódító Real Madrid 4-1-re verte a vendég Mallorcát vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában, így 100 ponttal nyerte meg a Primera Divisiónt, egy ponttal megjavítva a Barcelona eddigi pontrekordját.
máj. 13
23:09
Serie A: az Udinese lett a bronzérmes (Sport365)
Habár többször is úgy tűnt, hogy a Di Natale által hajtott Udinese elbukja a dobogó legalsó fokát, végül 38 forduló után mégis a friulik végeztek a harmadik helyen.
máj. 13
23:12
Tízezren emlékeztek meg a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadításáról (hirado.hu)
Mintegy tízezren vettek részt vasárnap a legnagyobb egykori ausztriai koncentrációs tábor, a mauthauseni tábor felszabadításának évfordulójához kötődő megemlékezésen.
máj. 13
23:12
Nullázások napja volt a jégkorong-vb-n (Agroinform)
Három mérkőzésen is nullázva nyertek a csapatok, míg a negyediken kiütéses norvég győzelem született a németek ellen.
máj. 13
23:14
A győriek szerint még meg lehet a bajnoki ezüst - videó (Agroinform)
Pátkai Máté, Takács Ákos és Koltai Tamás szerint ugyan kicsi az esély, de csapatuk még megelőzheti a Videotont.
máj. 13
23:15
Behajtócégeket regulázna meg a PSZÁF (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a követelés-kezelési piac működési feltételeinek szigorítását kezdeményezte, valamint etikai szabályozás bevezetését a követelés-kezeléssel és behajtással foglalkozó vállalkozások és szervezetek részére – mondta Kolozsi Sándor, a PSZÁF ügyvezető igazgatója csütörtökön Békéscsabán az MTI-nek.
máj. 13
23:30
250 éves a szendvics (hirado.hu)
A szendvics 250. születésnapját ünnepelték a hét végén a délkelet-angliai Kent grófságban lévő Sandwich városában, a híres hideg ételt a legenda szerint Sandwich grófja "találta fel".
máj. 13
23:30
Három perccel a vége előtt a kezünkben volt a meccs - Karl Erik Böhn (Agroinform)
A Győri Audi ETO KC 27-25-ös vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóján Podgoricában.
máj. 13
23:32
Washington feladhatja az iraki rendőrség kiképzésének támogatását (hirado.hu)
Nem kizárt, hogy az év végére teljesen megszünteti Washington az iraki rendrőség kiképzését.
máj. 13
23:42
Jégkorong-vb: szlovák és norvég győzelem (Sport365)
A Helsinkiben és Stockholmban zajló jégkorong-világbajnokság vasárnapi játéknapján.
máj. 13
23:44
Ligue 1: kiesett az Auxerre, a bajnoki cím kapujában a Montpellier (Sport365)
Egy fordulóval a vége előtt még mindig csak egy kieső biztos, ez pedig az Auxerre együttese. A szebb napokat megélt klub jövőre a Ligue 2-ben próbálkozhat, míg a Lille már biztosan nem védi meg címét, hiszen a Montpellier már csak egy lépésnyire van a trófeától.
máj. 13
23:48
Ha Magyarország megállapodik az EU/IMF-fel, indulhat a jegybanki kamatcsökkentés (ProfitLine)
A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint ha Magyarország megállapodik az EU/IMF-fel, szinte azonnal elindulhat a jegybanki kamatcsökkentés.
máj. 13
23:48
A Manchester City fényes jövő előtt áll - Mancini (Agroinform)
A Manchester City nyerte az angol bajnokságot, miután vasárnap drámai körülmények között győzött otthon a QPR ellen.
máj. 13
23:50
Négy piros lap egy egy csodás emelés Pintérék meccsén - videó (Agroinform)
A vendégek második gólját a portugál Helder Postiga szerezte, nem is akárhogyan.

Keresés