A Győr női kézilabdacsapata hetedik európai kupadöntőjét is elbukta, ugyanis 29-27-es hazai sikerét követően a vasárnapi visszavágón 27-25-re kikapott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica vendégeként, így idegenben szerzett több góllal riválisa diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 29. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Görbicz Anita volt 9 góllal, de a…
Magyarországra nem jönnek, de aki kíváncsi az elsöprő lendületű zenekar, a Linkin Park élő koncertjére, Ausztriában vagy Bulgáriában az első sorban csápolhat.
A Szombathely legyőzte a hazai pályán küzdő Körmendet a férfi kosárlabda NB I elődöntős párharcának vasárnapi negyedik mérkőzésén, így 3-1-es összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a címvédő Szolnok lesz az ellenfele.
Másfél évtizede nem mért mélypontra, a pénzügyi válság előtti csúcsérték ötödére zuhan az idén a londoni City befektetési bankárainak prémiuma - jósolta csütörtöki előrejelzésében az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet.
A Videoton Sándor 90. percben szerzett góljával nyert a Győr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában vasárnap, így nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé.
Megdöbbentő élmény az új Zafira Tourer. Az Opel sokáig várt a korábban úttörőnek számító Zafira átdolgozásával, de állíthatjuk, a beavatkozás sikerült.
Pastor Maldonado pályafutása első győzelmét szerezte meg Barcelonában. A Williams-csapat venezuelai pilótáját két világbajnok, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen emelte a vállára a dobogón.
Egy súlyos és 15 könnyebb sérültje van annak a tűzesetnek, amely a Forma-1-es Williams istálló boxában történt a Spanyol Nagydíj után, melyet Pastor Maldonado, a csapat venezuelai pilótája nyert meg.
Mourinho legénységének sikerült a szinte lehetetlen küldetés: 100 pontot gyűjtött a Királyi Gárda, mely így végül kilenc ponttal előzte meg riválisát, a Barcelonát.
Bár Kínát rengeteg vád érte elképesztően magas széndioxid-kibocsátásáért, a gazdasági világhatalommá vált kommunista ország most egy zöld mintaváros létrehozásán fáradozik.
A Balatonfüred lett a bronzérmes a férfi kézilabda NB I-ben, miután a harmadik helyért zajló párharc második mérkőzésén, vasárnap is legyőzte a Csurgó együttesét.
Minden idők legjobb spanyol bajnoka - hirdeti a Marca a Real Madridról, miután a királyi klub a Primera Division utolsó fordulójában 4-1-re legyőzte a Mallorcát. José Mourinho együttese az első csapat, amely 100 megszerzett ponttal zárta a La Ligát.
Újraválasztották vasárnap a Csongrád megyei Pitvaros polgármesterét, Radó Tibort, annak ellenére, hogy a település képviselői korábban bejelentették: a továbbiakban nem akarnak vele dolgozni.
Az elsőséget már korábban elhódító Real Madrid 4-1-re verte a vendég Mallorcát vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában, így 100 ponttal nyerte meg a Primera Divisiónt, egy ponttal megjavítva a Barcelona eddigi pontrekordját.
Habár többször is úgy tűnt, hogy a Di Natale által hajtott Udinese elbukja a dobogó legalsó fokát, végül 38 forduló után mégis a friulik végeztek a harmadik helyen.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a követelés-kezelési piac működési feltételeinek szigorítását kezdeményezte, valamint etikai szabályozás bevezetését a követelés-kezeléssel és behajtással foglalkozó vállalkozások és szervezetek részére – mondta Kolozsi Sándor, a PSZÁF ügyvezető igazgatója csütörtökön Békéscsabán az MTI-nek.
Egy fordulóval a vége előtt még mindig csak egy kieső biztos, ez pedig az Auxerre együttese. A szebb napokat megélt klub jövőre a Ligue 2-ben próbálkozhat, míg a Lille már biztosan nem védi meg címét, hiszen a Montpellier már csak egy lépésnyire van a trófeától.
A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint ha Magyarország megállapodik az EU/IMF-fel, szinte azonnal elindulhat a jegybanki kamatcsökkentés.