2012. május 15. kedd

máj. 15
7:36
68 éve kezdték meg a magyar zsidó tömeges deportálását (ATV)
68 éve ezen a napon kezdték meg a magyar zsidók tömeges deportálását a koncentrációs táborokba. A következő 56 nap alatt 437 ezer embert hurcoltak el az országból a marhavagonokba zsúfolva. A Páva utcai Holokauszt Emlék Központ ma megnyílt vándorkiállításán ezt az időszakot mutatják be a legfrissebb kutatások adatai alapján. A tárlat ősztől az ország számos középiskolájában is látható lesz.
máj. 15
7:38
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody’s (ATV)
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody’s Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési föltételekre és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva.
máj. 15
7:39
A vártnál magasabb nyereséget ért el az OTP (Privátbankár)
Az OTP bankcsoport idén az első negyedévben 12,8 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az előző negyedév 25,8 milliárd forintos veszteségével. Az idei első negyedévi adózott profit az egy évvel korábbitól 66 százalékkal marad el, az elemzői várakozásokat azonban meghaladta.
máj. 15
7:39
Lezuhant egy drogcsempész repülőgép (Blikk)
máj. 15
7:39
Labdarúgás: Cech a szezon legjobb cseh játékosa (Sport365)
Petr Cech-t, a Chelsea válogatott kapusát választották a szezon legjobb cseh futballistájának.
máj. 15
7:40
Hajnalig vitatkoztak a telefonadóról az Országgyűlésben (ATV)
A kormánypártok megvédték, az ellenzék támadta a telefonadó tervezetét, Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint azért van rá szükség, mert elkötelezettek a hiánycél tartásában és ehhez pótlólagos intézkedéseket kell tenni. Ma folytatják a vitát.
máj. 15
7:41
Mayweather csillagászati összeget keresett az HBO-nak! (Sport365)
Május 5-én Las Vegasban csapatott össze egymással Floyd Mayweather Jr és Miguel Ángel Cotto. Az HBO tájékoztatása szerint a két ökölvívó mérkőzését 1.5 millió ember vásárolta meg, ezzel minden idők második legnagyobb bevételű nem nehézsúlyú PPV adása lett.
máj. 15
7:42
Testi motozásnak vetették alá Henry Kissingert a New York-i repülőtéren (Kripto Akadémia)
Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, illetve külügyminiszterét - közölte hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
máj. 15
7:42
Nem ismerték fel, ezért jól megmotozták Henry Kissingert (ATV)
Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, külügyminiszterét, közölte hétfőn a Washington Post internetes kiadása. A 89 éves, Nobel-békedíjas diplomatát és politológust a közlekedésbiztonsági igazgatóság (TSA) emberei az iratainak ellenőrzése után sem ismerték fel, és miután átment a testszkenneren,…
máj. 15
7:42
OTP - 12,8 milliárd forint adózott nyereség az első negyedévben (ProfitLine)
Az OTP bankcsoport az idén az első negyedévben 12,8 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az előző negyedév 25,8 milliárd forintos veszteségével; az idei első negyedévi adózott profit az egy évvel korábbitól 66 százalékkal marad el - tette közzé a bank a kedden publikált időközi vezetőségi beszámolójában.
máj. 15
7:43
Bajnokok Ligája: Harry Redknapp egy napra Bayern-szurkoló lesz (Sport365)
A Premier League-ben negyedik helyen záró Tottenham Hotspur vezetőedzője, Harry Redknapp elmondta, hiába angol csapat a Chelsea, és hiába játszik ott unokaöccse, Frank Lampard, ő bizony a németeknek fog szurkolni.
máj. 15
7:44
Vártnál jobb eredményről számolt be a MOL (ProfitLine)
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak.
máj. 15
7:45
Maldonado nemzeti hős lett Venezuelában (Sport365)
Nemzeti hősként ünneplik hazájában, Venezuelában Pastor Maldonadót, a Williams pilótáját, aki vasárnap nagy meglepetésre megnyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában.
máj. 15
7:47
A világ leggyorsabb embere újra rajthoz áll Zürichben (Sport365)
Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méter világcsúcstartója augusztus 30-án rajthoz áll az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat zürichi állomásán.
máj. 15
7:54
Martonyi Argentína segítségét kérte Tóásó ügyében (Infostart)
Argentína segítségét kérte Tóásó Előd mielőbbi szabadlábra helyezéséhez a magyar külügyminiszter. Martonyi János hétfőn Buenos Airesben találkozott Héctor Timerman argentin külügyminiszterrel.
máj. 15
7:57
Huszonhat olasz bankra sújtott le a Moody's (Privátbankár)
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody's Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva. Az intézkedés többek között a magyar piacon is jelen lévő UniCreditet és a CIB Bank anyját érintette.
máj. 15
7:57
Elájult a medve a tűzoltói mentéstől (Blikk)
máj. 15
8:00
Kirgiz menyasszonyrablási statisztika (Alternatív Energia)
Legkevesebb 24 ezer nőt raboltak el menyasszonynak Kirgizisztánban az utóbbi három évben és kényszerítettek házasságra - fedte fel a volt szovjet tagköztársaság különleges ombudsmanja.
máj. 15
8:02
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása (Alternatív Energia)
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. Az MTI körképe szerint a legtöbb kérelmet a fővárosin kívül a Budapest környéki és a debreceni törvényszéken nyújtották be, míg Nógrád és Tolna megyében egyetlen ilyen beadvány sem érkezett.
máj. 15
8:06
TVK: jön a fordulat? (Portfolio)
A tovább gyengülő külső iparági környezet érhető tetten a TVK első negyedéves gyorsjelentésében, a vegyipari társaság EBITDA szinten azonban a korábbi negyedévinél alacsonyabb veszteséget produkált....
máj. 15
8:08
Eséssel indíthat az OMV (Portfolio)
Ma már a papíronkénti 1,1 eurós (tavalyi év után fizetendő) osztalék nélkül forognak az OMV papírjai, vagyis a nyitásban az árfolyam jelentős, 4,5% körüli esést mutathat. A társaság részvényenként...
máj. 15
8:10
Tovább püfölték az aranyat és az ezüstöt (Portfolio)
A görög politikai bizonytalanság tegnap is rányomta bélyegét az árupiacokra, amelyek tovább folytatták mélyrepülésüket. A Dow Jones UBS árupiaci index tegnap 1,2 százalékot esett, miközben a dollár...
máj. 15
8:12
Ki lesz a Kúria helyettese - lapszemle? (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy helyettest keres a Kúria elnöke, míg a Népszabadságban a részmunkaidős foglalkoztatottságról lehet olvasni.
máj. 15
8:12
Az államfő szakértői kormányt szeretne, újra tárgyalnak a görög pártok (ATV)
Újra megpróbálkoznak a kormányalakítással a görög pártok. Karolosz Papulisz államfő egy szakértői kormány megalakítására tett javaslatot. A két legnagyobb párt ezt elfogadható javaslatnak tartja, a megegyezéssel kapcsolatban azonban pesszimisták. Az Európai Unió pénzügyminiszterei hétfő este amellett foglaltak állást, hogy Görögországnak maradnia kell az euróövezetben, azonban az EU arra is fel…
máj. 15
8:12
Európa-bajnok súlylökő is indul a Paralimpián (Sport365)
Elindul a londoni paralimpián az olasz Assunta Legnante, aki az épek között Európa-bajnoki címet nyert női súlylökésben.
máj. 15
8:14
Tartja magát a forint: 292 az euró (ATV)
Nem változott jelentősen a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel: a nemzetközi bankközi piacon az euró 292,80 forintot ért, csaknem ugyanannyit, mint hétfőn este, amikor 292,42 forinton jegyezték.
máj. 15
8:14
Fradi: Nagy meglepetésigazolást jelentenek be jövő héten (Sport365)
A jövő hét folyamán komoly meglepetésigazolást jelent be a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetősége, árulta el Kökény Beatrix, a friss KEK-győztes zöld-fehérek ügyvezetője a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.
máj. 15
8:15
Az idei év első trópusi vihara alakult ki (Blikk)
máj. 15
8:15
OTP részvény - ma a gyorsjelentés megadja az irányt! (ProfitLine)
A görög hírek, és ezzel összefüggésben az euróövezet jövőjével kapcsolatos aggodalmak befolyásolták a részvénypiacokat hétfőn. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,84 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 17.009,32 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP és a Mol ma hajnalban teszi közzé…
máj. 15
8:17
Átalakítja a piacot a biztosítási adó (ProfitLine)
A Napi Gazdaság szerint drasztikusan átalakítja a hazai nem életbiztosítási palettát az új biztosítási adó, és kevés a remény arra, hogy a jövőben új szereplők megjelenése erősítse a versenyt.
máj. 15
8:18
Koszorúzás, filmvetítés Galgóczi Erzsébet emlékére (Spa Trend Online)
Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író halálának 23. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást tartanak győr-ménfőcsanaki emléktáblájánál pénteken. Az évfordulót megelőző hetekben írásaiból készült filmeket vetítettek.
máj. 15
8:24
Belebukott a JP Morgan befektetési igazgatója a hatalmas veszteségbe (Portfolio)
Igaznak bizonyultak a korábbi lapértesülések, lemondott a JP Morgan befektetési igazgatója, melynek üzletága elszenvedte a hatalmas, 2 milliárd dolláros kereskedési veszteséget. Hasonló témákról is...
máj. 15
8:26
MOL: sokkal jobb lett (Portfolio)
A várakozásoknál sokkal erősebb első negyedéves teljesítményt tudhat maga mögött a MOL, amit a downstream szegmens által okozott kellemes meglepetésnek köszönhetünk. A finomítói környezet javulása és...
máj. 15
8:30
Az olasz és a kazah hokiválogatott vár a magyarokra (Infostart)
A kazah és az olasz válogatott esett ki a jégkorong-világbajnokságról, így jövőre a magyarokkal együtt a divízió I-es csoportban szerepelnek majd.
máj. 15
8:30
Megszólalt a polgármester: "Nem létezik lista a nemkívánatos művészekről" (ATV)
Habis László szerint vizsgálják majd, mi volt a szándéka a bizottsági ülésen elhangzottaknak, mert a szöveg és a szándék nincs mindig átfedésben.
máj. 15
8:30
Nemzeti hősként ünneplik Venezuelában Maldonadót (Agroinform)
A Williams pilótája vasárnap nagy meglepetésre megnyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában.
máj. 15
8:32
Ron Paul sem kampányol tovább a republikánus elnökjelöltségért (ATV)
Ron Paul texasi képviselő hétfőn bejelentette: nem kampányol a republikánus elnökjelöltségért azokban az államokban, amelyekben még nem döntöttek arról, hogy a párt színeiben ki legyen novemberben Barack Obama elnök kihívója.
máj. 15
8:33
Mol: 73 milliárd nettó profit az első negyedévben (Privátbankár)
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. Elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak. Az előző negyedévhez képest jócskán megemelkedett a profit, miután a feldolgozás-kereskedelem szegmens ismét nyereséget termelt.
máj. 15
8:34
„Nem erről volt szó” Kiakadtak a mobilszolgáltatók (ATV)
Megdöbbentette a távközlési adó a szolgáltatókat. A Magyar Telekom a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleményében újabb különadóként beszél a távközlési adóról, és azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot. A parlament szakbizottságai közben általános vitára alkalmasnak találták a tervezetet, így viszont már pénteken dönthet az Országgyűlés az új adóról.
máj. 15
8:36
A szélsőségesség elleni fellépésről szóló szocialista indítványról is tárgyal a parlament (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a kormányzat újabb egészségügyi salátatörvényét tartalmazó javaslatot. A képviselők a nap folyamán további tíz előterjesztés vitáját folytathatják, köztük a távközlési adóról és a médiaszolgáltatásokkal összefüggő törvénymódosításról szóló indítványokét, amelyeket a parlament így akár már pénteken el is fogadhat.
máj. 15
8:36
MSZP: a Jobbikkal való összefogás csak technikai jellegű (ATV)
Tóbiás József elmondta: ahhoz, hogy a parlament elé kerüljön az oligarchabizottság felállításának kérdése, 78 képviselői aláírásra van szükség.
máj. 15
8:38
Blikk: zárt osztályra került a kulcsi gyilkos (Alternatív Energia)
A négy rokonát lemészároló H. Csanád Jutast a székesfehérvári börtönből ismét az elmeorvosokhoz szállították Budapestre, mert képtelen volt tovább elviselni a magánzárkát - írja a Blikk.
máj. 15
8:42
Csak szeptemberben folynak be az első milliárdok a telefonadóból (Portfolio)
Kedd hajnalig tartott a távközlési adóról szóló törvényjavaslat általános vitája. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára expozéjában elárulta, hogy a szolgáltatók felkészülése...
máj. 15
8:42
Nem túl rugalmasak a munkaidővel a magyar cégek (Pénzcentrum)
Magyarországon nem elterjedtek az atipikus foglalkoztatási formák, mint például a részmunkaidő, a távmunka, a megosztott munka, vagy a rugalmas munkaidő....
máj. 15
8:44
Nem bír talpra állni a forint - Jön az adatdömping (Portfolio)
Bár a tegnap éjszakai, olasz bankokat ért Moody's felőli leminősítés nem rontotta éjszaka érdemben tovább a nemzetközi befektetői hangulatot, ma reggel pedig a vártnál lényegesen jobb lett az első...
máj. 15
8:45
NHL: A Rangers lenullázta a Devilst (Sport365)
A New York Rangers remek utolsó harmadának köszönhetően 3-0-ra nyert a vendég New Jersey Devils ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keleti döntőjének első mérkőzésén.
máj. 15
8:47
NBA: Villám zúzta porrá a Lakerst Oklahomában (Sport365)
A több mint egy hét után pályára lépő Oklahoma City Thunder nagyon simán, 29 ponttal legyőzte a Denver ellen szombaton, a hetedik meccs megnyerésével továbbjutó vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén.
máj. 15
8:48
„Náciknak nincs helye közöttünk” Vona miatt tiltakoznak (ATV)
Náciknak nincs helye közöttünk! - írta az Élet Menete Alapítvány az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében; az alapítvány az ellen tiltakozik, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar élet menetének nevezte pártja hétvégi, budapesti rendezvényét.
máj. 15
8:48
Olasz bankokat minősített le a Moody's (ProfitLine)
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody's Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva.
máj. 15
8:48
Idén ennyire még senki sem verte el a Lakerst, mint most a Thunder (Agroinform)
Gyengén kezdte a rájátszás második körét a Lakers, az első meccsen ugyanis az Oklahoma City 119-90-re verte Bryantéket.

Keresés