Az Egis Gyógyszergyár 11,78 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el a tavaly október 1-jén kezdődött üzleti évének első félévében, 28 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég gyorsjelentése magasabb profitról számolt be, mint a piaci szereplők várták.
Sajnos be kell látnom, hogy ahogy öregszem, egyre csúnyább leszek. Korábban, kb. 35 éves koromig igazán csinos voltam, de azóta egyre rosszabb a helyzet. Ezt már azon is észreveszem, hogy már nem füttyögnek utánam, nem udvarolgat senki. Pedig nagyon jó lenne valaki, mert pár éve már egyedül vagyok. Úgy érzem, hogy a külsőm és a korom miatt már esélyem sincs az ismerkedésre. (Kinga, 44 éves)
Szentendre - Közel egy évig készült élete első versenyére a Hip Hop Boyz tagja! O. G. Duck (37) kilenc hónappal ezelőtt Kozso élcelődése miatt vágott bele a szigorú diétába és az edzésbe, majd néhány nappal ezelőtt Szentendrén az ötödik helyezést szerezte meg a Bodysport-kupán.
Budapest - Gyászosan kezdte az évet a magyar gazdaság. Az esztendő első három hónapjában 0,7 százalékkal termeltünk kevesebbet a Központi Statisztikai Hivatal szerint, mint 2011 első negyedében.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lehetséges, hogy a vártnál sokkal gyengébb keddi magyar GDP-adatok nyomán lefelé kell majd módosítani a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseket, bár egyes citybeli vélemények szerint több egyszeri hatás is szerepet játszhatott az előrejelzésektől elmaradó növekedési számokban, és a német gazdaság robusztus teljesítménye miatt az sem kizárható,…
Budapest - Bajnoki arannyal vigasztalódna a Győr női kézilabdacsapata. A Bajnokok Ligája-döntőt a Buducsnoszt Podgorica ellen elbukó győriek az FTC otthonában védenék meg címüket.
Los Angeles - Végre nem egy „tücsökp...csöt" kapott a kezébe Will Smith (43), a Sötét zsaruk sztárja ezúttal egy méretes teniszütővel vehette fel a harcot a szintén túlméretezett labdával szemben.
Pécs - Tíz hónap börtönbüntetés, két év próbaidőre felfüggesztve – ez a magyarországi futball-bundaügy első bírósági ítélete. A barcsi B. Tamásra (26) rótta ezt ki tegnap a Pécsi Törvényszék, mivel dr. Bencze Beáta bírónő tanácsa bizonyítottnak vélte a korábbi labdarúgó vesztegetési kísérletét.
A legtöbb hedge fund már nem is az Egyesült Államokban, hanem Hongkongban működik, noha ezek méretben még messze elmaradnak tengeren túli társaiktól. Az ázsiai piac igen népszerű a hedge fundok...
A Szabó István Kossuth- és Oscar-díjas filmrendezővel tartott beszélgetéssel és a Napfény íze című alkotásának bemutatásával vette kezdetét hétfő este a csütörtökön véget érő Szabó-ciklus Zágrábban.
Paulo Bento, a portugál válogatott szövetségi kapitánya egyetlen más klubból sem válogatott be több játékost az Európa-bajnokságra kijelölt 23-as keretébe, mint a Real Madridból.
Mostantól térítés ellenében elérhető minden E.ON ügyfél számára az eddig csak a védendő fogyasztók számára biztosított előrefizetős árammérő - közölte a társaság kedden.
Mindig nagy örömmel fogadjuk azokat a híreket, amelyek bővítésről, fejlesztésről és értékteremtésről szólnak. A múlt héten a Continental cég hívta össze a sajtót a gyáróriás munkásságának bemutatására, és egyben nagyon pozitív híreket is megosztottak velünk az illetékesek: a németek az elmúlt hét évben 275 millió eurót már befektettek Magyarországon, ám idén további jelentős, 60 millió eurós…
Michal Bílek, a cseh válogatott szövetségi kapitánya egy kapussal dúsította az Eb-re készülő 23-as keretet, miután Petr Cech csak a Bajnokok Ligája döntője után csatlakozik a kerethez, Jaroslav Drobny pedig betegeskedik. Az ausztriai edzőtáborba készülő válogatott előbb Grazban játszik majd barátságos mérkőzést az izraeliekkel, majd június elsején Prágában fogadja Egervári Sándor válogatottját.
A sors úgy hozta, hogy Nenad Novakovics váratlan rosszulléte és kórházi kivizsgálása után a DVSC-TEVA elmúlt négy - igen fontos - mérkőzésén Verpecz István állhatott a kapuban.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lehetséges, hogy a vártnál sokkal gyengébb keddi magyar GDP-adatok nyomán lefelé kell majd módosítani a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseket, bár egyes citybeli vélemények szerint több egyszeri hatás is szerepet játszhatott az előrejelzésektől elmaradó növekedési számokban, és a német gazdaság robusztus teljesítménye miatt az sem kizárható,…
Los Angeles - Elege van Rihanna (24) anyjának abból, hogy a lánya az utóbbi időben inkább a balhéival és a nem illő viselkedéseivel került a címlapokra, ezért Monica Fenty úgy döntött: beköltözik a sztárhoz.
Az első három partihoz hasonlóan a negyedik, keddi mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőn.
A döntés óta áll a bál, amiért nem a jobb, hanem az eladhatóbbnak látszó fiú jutott tovább. A tudás állt szemben a lehetőséggel, és a zsűri ez utóbbit díjazta.
Sir Alex Fergusont választották a labdarúgó Premier League 20 éves történetének legjobb edzőjévé, míg a játékosok között a szintén a Manchester United alkalmazásában álló Ryan Giggs lett a győztes a szakértők szavazatai alapján.
A Bundesliga 2011-2012-es bajnoka ismét a Borussia Dortmund lett. A címvédő legnagyobb ellenfele ezúttal is a rekordbajnok Bayern München volt, ám féltávig esélyesnek számított még a végül harmadik és negyedik helyen végző Schalke, valamint a Mönchengladbach is.
A görög híreket feledtette egyelőre, hogy viszonylag kedvező amerikai makroadatok láttak ma napvilágot, ami némi optimizmussal töltötte el a befektetőket, így a piacok ma felfelé vették az irányt. A...
Chrobák János a 600 kcm-esek, Gyutai Adrián pedig a 125 kcm-esek között ért célba másodikként az Alpok-Adria gyorsaságimotoros bajnokság hétvégén, Brnóban rendezett versenyén.
A francia szocialisták nemzetgyűlési frakciójának vezetőjét, Jean-Marc Ayrault-t, Nantes polgármesterét nevezte ki az új francia államfő, Francois Hollande miniszterelnöknek - jelentette be kedden Pierre-René Lemas, az elnöki hivatal új vezetője.
Az Újpestet és a Ferencvárost is pénzbüntetéssel sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a két csapat hétvégi bajnoki mérkőzésén történtek miatt.
A PannErgy ma 8800 darab saját részvényt vásárolt a BÉT-en 612,2 forintos átlagáron. Ezzel a vállalat tulajdonában lévő saját részvények az összes részvény 15,35 százalékát teszik ki - olvasható a...
Összesen 183 millió forintos kikiáltási árral 673 válogatott tételt visznek kalapács alá a BÁV jubileumi, 60. aukcióján, amelyet május 22. és 24. között tartanak....
Az építési törvény módosítási tervezete bevezeti az értéknövekedési hozzájárulást, amit lényegében adóként fizetne meg az ingatlantulajdonos, de csak akkor, ha értékesíti a házát, telkét - a tervezet a kormány honlapján jelent meg.
A jelenlegi, GDP arányos 80 százalékos államadósság 2026-ra csökkenhet a maastrichti kritériumban rögzített 60 százalékra változatlan költségvetési politika mellett - mondta a jegybank hétfői rendezvényén Fehér Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője, hozzátéve, hogy az elemzés technikai kivetítésnek minősül és nem előrejelzésnek.
A világranglista második helyén álló orosz Marija Sarapova két szettben nyert az amerikai Christina McHale ellen a római tenisztorna női versenyének második fordulójában.