Balázs Péter volt külügyminiszter szerint Magyarország nem az ellenségeitől, hanem a barátaitól kapja a kritikákat, ezért azokat érdemes lenne megszívlelni.
Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag…
Az egyszerű eszpresszó az alapja lényegében minden kávés italnak. Összeállításunkban néhány olyan ízesítési módot ajánlunk, melyekkel egykettőre feldobhatja a fekete levest.
Fokváros — Órákon át tartott a vízilókölyök élethalálharca a három oroszlánnal, akik végül a legkegyetlenebb módszert választották az állat leterítésére: egyszerűen vízbe fojtották.
Budapest — Elfelejtette, hogy fellépése van, ezért több tízezer forintos fizetéstől esett el az amúgy is nehéz anyagi körülmények között élő Vikidál Gyula (64).
Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a júniusi Csehország és Írország elleni felkészülési mérkőzésekre.
Irvine — Két méter magas és három méter széles a világ legnagyobb csokoládéépítménye, amely a mexikói maja templomot, a Chichen Itzaában álló Kukulcan piramist formázza.
Az Európai Központi Bank a Reuters név nélküli forrásai szerint megtagadta néhány görög bank irányába a monetáris politikai műveletek végrehajtását, mivel nem halad a bankok feltőkésítési folyamata. ...
Módosították a vállalati magánnyugdíj-pénztárak működését szabályozó törvényt Ausztriában szerdán, a koalíciós pártok szavazataival. Az 55 év feletti pénztártagoknak 2013-tól lehetőségük lesz egy...
Egy úgynevezett köztársasági minimum kialakításáról egyeztetett szerdán az LMP és a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom - jelentették be a két párt vezetői.
Az egyes terápiás lehetőségek figyelembe vételével alakították ki az allergiás eredetű nátha (szénanátha és nem szezonális allergiás nátha) kezelésének lépcsőzetes elvét.
Balázs Péter volt külügyminiszter szerint Magyarország nem az ellenségeitől, hanem a barátaitól kapja a kritikákat, ezért azokat érdemes lenne megszívlelni.
A tavalyi ütem felére lassul a tíz közép- és kelet-európai EU-tagállam átlagos gazdasági növekedése az idén, és a térségi átlagon belül a magyar és a cseh gazdaságban nem lesz növekedés - jósolta szerdán Londonban ismertetett átfogó régiós előrejelzésében a Fitch Ratings.
A ralis Turán Frigyes és navigátora, Zsiros Gábor teljesítették az egyik szemére teljesen vak, s másikkal is mindössze 15 százalékosan látó Kanalas Gyuri kívánságát, akit 14. szülinapja alkalmából elvittek egy körre Ford Fiesta S2000-es versenyautójukkal.
Budapest — 85 éves lesz Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze. A magyar színjátszás egyik legkarakteresebb női alakja az alapítása óta, 1983-tól a Katona József Színház tagja, s a mai napig aktívan játszik.
Berlin — Kiesett a német labdarúgó-élvonalból a Hertha, de a Düsseldorfban lejátszott 2-2-s sztályozó visszavágóját (az első találkozón 2-1-re nyert a Fortuna) meg akarják óvni a klub vezetői.
A Centennia Historical Atlas szoftver segítségével létrehozott videó látványos történelmi áttekintést ad, az I. sz. 1000-ben kezdődik és 11 percen át HD-minőségben mutatja be 1000 év határváltozásait.
Reggel még a görög feszültségek nyomasztották a piacokat, aztán szépen oldódott a hangulat, jó makroadat érkezett Amerikából, és délután már pluszba lendült Európa. Ezt követően azonban az EKB felől...
Gyakorlatilag csak a megvalósítás időpontja, a beszedés módszere és a területi hatálya maradt nyitott kérdés a budapesti "dugódíjjal" kapcsolatban, a bevezetéséről már megszületett a döntés. A - fővárosi, vagy központi - költségvetés számára jelentős bevételt generáló intézkedés komoly forgalomszabályozási eszköz is, így kellő körültekintés és tervezés szükséges a végleges változat megszületése…
A délelőtti nagy gyengülés után szerdán délutánra jelentősen erősödött a forint, az eurót öt óra után nem sokkal 295,50 forinton jegyezték a reggeli 297,15 forint után.
Jövő csütörtökön, május 24-én 11 órakor búcsúztatják Seregi Lászlót, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét, a Magyar Állami Operaház örökös tagját és Kossuth-díjas mesterművészét a dalszínház aulájában.
Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merényletsorozatát - derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amelyek a szélsőséges norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el.
Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.
Budapest - Modellkedik, de nem esik kétségbe Fekete Tünde, a Playmate of the Year 2012 döntőse, ha már nem lesz rá kíváncsi a modellszakma, ugyanis akkor visszaül HR-esnek.