Nem jogerősen tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék szerdán azt a fiatal férfit, aki 2010 szeptemberében a baranyai megyeszékhelyen agyonverte barátnőjét, mert a lány már nem akart járni vele.
Normális dolog, hogy a fügefán a leendő gyümölcsök előbb jelennek meg, mint a levélzete? Az is érdekelne, hogy kivifán, ami most kezd kialakulni, mit láthatunk, illetve mi van a levelek tövében? Mi lesz belőle, virág vagy gyümölcs?
Két olasz napilapnak írt levélben halálos merénylettel fenyegette meg Mario Monti miniszterelnököt a tavaly december óta ismételt terrorista akciókról ismert anarchista csoport.
Sorozatban ötödik, összesítésben kilencedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második, szerdai mérkőzésén drámai körülmények között 28-27-re győzött a KEK-győztes Ferencváros otthonában, így 2-0-ra megnyerte a párharcot.
Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
Az uniós biztos szerint az ET megállapításai "független megerősítését jelentik annak, hogy az Európai Bizottságnak igaza volt, amikor aggályokat táplált a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban".
Sorozatban ötödik, összesítésben kilencedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második, szerdai mérkőzésén drámai körülmények között 28-27-re győzött a KEK-győztes Ferencváros otthonában, így 2-0-ra megnyerte a párharcot.
A szakértők feladata lesz Julija Timosenko volt miniszterelnök egészségügyi állapotának felmérésére, illetve az ügyében folytatott második bírósági eljárás nyomon követésére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,32 pontos, 2,01 százalékos csökkenéssel, 16.538,14 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Gartner piackutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint 2012 első három hónapjában 419,1 millió készüléket értékesítettek, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az okostelefonokból 45 százalékkal több, 114,4 millió darab kelt el, de ez sem volt képes kiegyenlíteni az egyszerűbb készülékek forgalmának erős csökkenését, főleg Ázsiában.
A Győri Audi ETO KC nyerte a női kézilabda NB I 2011/12-es idényét, mivel a finálé második, szerdai mérkőzésén 28-27-re legyőzte az FTC együttesét, így 2-0-ra megnyerte a párharcot.
Kedden befejeződtek a 76. IIHF Jégkorong Világbajnokság csoportküzdelmei. A negyedöntőben igazi csúcsmérkőzéseket fognak rendezni, ugyanis a svédek a csehekkel, míg a finnek az amerikaikkal találkoznak. Oroszország gyakorlatilag készülhet az elődöntőre.
Orvosa kérdéseket fog feltenni Önnek azzal kapcsolatosan, hogyan és mikor alakult ki az Ön állapota, milyen gyógyszereket szed és milyen más megbetegedéstől szenved. Meg fogja próbálni feltárni az elmúlt időszakban tapasztalt fizikális és érzelmi változásokat is.
Közel másfél százalékos mínuszban jár az olaj árfolyama a mai kereskedésben azt követően, hogy a ma közzétett adatok szerint növekedtek múlt héten az olajtartalékok. A határidős WTI 92,8 dolláron...
A jó viszony fenntartása kevés lehet, ha Magyarország 2017-től is Formula-1-es futamot akar rendezni - mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájának díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 65. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film rendezője és hollywoodi szereplőgárdája - Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton - közösen nyitotta meg.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2012.05.16-án a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 8115 db saját részvényt vásárolt 1900 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. ...
A befektetők a jelek szerint hovatovább megfelelőnek tartják az előző kétnapi leárazással elért szinteket. Ebben az is segített, hogy nagyrészt jó makroadatok láttán a New York-i tőzsdék szerdán már megbízhatóan javultak.
A gyógyszertárak működését és így a lakossági gyógyszerellátást veszélyeztethetik a Széll Kálmán Terv 2.0 forráskivonásai - hívta fel figyelmet Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen.
Megalakult az új francia kormány. Az új baloldali kabinet összetételét szerda este hozta nyilvánosságra Párizsban Francois Hollande államfő, akit előző nap iktattak be hivatalába.
A gyógyszertárak működését és így a lakossági gyógyszerellátást veszélyeztethetik a Széll Kálmán Terv 2.0 forráskivonásai a Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint.
A Győri Audi ETO drámai mérkőzésen, a visszavonuló Pálinger Katalin időn túl védett hetesével 28-27-re győzött a Ferencváros népligeti otthonában, így sorozatban ötödször, összességében kilencedszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet.
Az olasz élvonalbeli AC Milan labdarúgóklub illetékesei cáfolták, hogy Massimiliano Allegri vezetőedző meg akar válni Zlatan Ibrahimovictól, mert összeveszett a svéd játékossal.
Bekérette a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében szerdán - közölte a magyar Külügyminisztérium az MTI-vel.
A 42 éves énekesnő, színésznő és táncosnő nagy meglepetésre a tavalyi 50. helyről ugrott az élre a világ 100 legbefolyásosabb hírességének listáján. A trónról Lady Gagát taszította le.
Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter, a vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai választáson minden korábbinál gyengébben szereplő konzervatívok listavezetője volt.