Budapest has been granted the right to host next year's World Ice Hockey Championship Division I tournament, the Hungarian federation told MTI on Thursday.
Pénteken rajtol el a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntője, melynek végén a Szombathely a második vagy a címvédő Szolnok a negyedik aranyérmét ünnepelheti majd.
Robert Pattinson nemrég levetkőzött a French Premiere magazin kedvéért, de a hangulat nagyon felforrósodott a fotózás során. A brit színész besokallt, amikor a szőke modell a mellbimbóját nyalogatta.
Betegen készül a londoni olimpiára a világranglistán korábban 13. helyen is álló teniszező. A fáradásos gerinctörés miatt egy évet kihagyó sportoló a tervek szerint idén kétszer versenyez Wimbledonban.
Bejelentette lemondási szándékát csütörtökön a szíriai ellenzék ernyőszervezete élére két napja újjáválasztott elnök, mert súlyos bírálatok érték az irányítása alatt álló testületet.
Az ötödik mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőben.
Mindkét, ma délután négy órakor megjelent amerikai konjunktúra-adat a vártnál rosszabb lett, amelyek hatására az amerikai részvényindexek csak pillanatokra billentek meg, majd emelkedni kezdtek, a...
Három új bérleti szerződés aláírása és egy meglévő bérlővel való hosszabbítás a Bank Centerben. A Ferrari autószalon, a Creative Expert Consulting kereskedelemfejlesztési vállalat és a Conclude...
A férfi kajakosokhoz hasonlóan a kenusoknak sem sikerült kvótát szerezniük a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyen, így utóbbi szakágat mindössze egy versenyző képviselheti majd a londoni játékokon.
A szerbiai elnökválasztás második fordulóját megelőző szerda esti tévévitában a két jelölt a gazdaság helyzetről, az európai integrációról, a korrupció kérdéséről, valamint Koszovóról és az állítólagos választási csalásokról is beszélt.
Bejelentette lemondási szándékát csütörtökön a szíriai ellenzék ernyőszervezetének élére két napja újjáválasztott elnök, mert súlyos bírálatok érték az irányítása alatt álló testületet.
Nem Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek, hanem az ellene folyó korrupciós per koronatanújának szánták, és nem is a Moltól származik az az 5 millió euró, amely a horvát ügyészség szerint az INA menedzsmentjogainak megszerzését szolgálta volna - mondta a Sanader elleni perben a védelem tanújaként csütörtökön Zágrábban Fazekas Imre, a ciprusi Hangarn Oil Products igazgatója, akiről viszont az…
A lejáró 1440 milliárd forintnyi állampapírból csak 1241 milliárdnyi megújítását tervezi az ÁKK a júniustól augusztusig terjedő időszakban, bár ez a szám csökkenhet a lakossági állampapírokkal, amelyek csak részben és szinten maradó értéken szerepelnek a tervben. A kincstárjegyek és az államkötvények mennyisége egyaránt csökkenne.
Magyarország — Őrület, milyen szélsőséges az időjárás! A múlt héten még fürdőruhában grasszálhattunk, csütörtökön pedig újra előkerült a szekrény mélyéről a téli kabát, sőt a sapka is, ráadásul pusztító vihar érkezett.
Ibiza - Ki az a lány Kimi Räikkönen (32) társaságában? – ez a kérdés hangzik el legtöbbször, amióta napvilágot láttak különböző fotók a Forma–1-es pilótáról és egy ifjú hölgyről.
Washington — Ilyen egy igazi hős! Egy véres kambodzsai ütközetben saját életét is félredobta társai védelmében Leslie H. Sabó, az amerikai hadsereg szakaszvezetője, akinek 42 évvel ezelőtti bátor tettét most Barack Obama (50) is elismerte.
A kormány június 15-ig tervezi benyújtani a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát - tájékoztatta György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően az MTI-t.
Csak a felszínt karcolgatta a kormány mentőcsomagja, amivel lehetővé tette a késedelmes devizahitel tartozások egy részének elengedését és forintosítását. Akiknek ez ténylegesen segített, azoknak a hitelét a bankok már rég átstrukturálták - hangzott el a Portfolio.hu Hitelezés Magyarországon konferenciáján....
A kormány június 15-ig tervezi benyújtani a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát - tájékoztatta György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően az MTI-t....
Bár az utóbbi hetekben a várakozásoknál gyengébb makroadatok, a JP Morgan jelentős kereskedési vesztesége, vagy az európai fiskális paktum sorsával kapcsolatos aggodalmak hatására már csökkenés...
A londoni kékekkel kapcsolatban rendre felvetődnek érdekes hírek. Így van ez most is. Egy német lap tudomása szerint szerb támadót készül igazolni a Chelsea.
A férfi kajakosokhoz hasonlóan a kenusoknak sem sikerült kvótát szerezniük a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyen, így utóbbi szakágat mindössze egy versenyző képviselheti majd a londoni játékokon.
Mintegy 14 ezer lehetséges célpontot akarnak megvédeni az olasz hatóságok, miután nemrég anarchisták rálőttek egy atomenergetikai vállalat ügyvezető igazgatójára.
Közvetlenül a reggeli nyitás után még úgy tűnt, hogy erősödés bontakozhat ki, de késő délelőtt masszív gyengülésbe fordult a forint az euróval szemben: 294,50 volt az alja nem sokkal reggel nyolc után, a 298,50-et érintette alulról fél kettő körül, majd délután négy körül megint 298 forint fölött volt.
Távozott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból kiesett Sporting Gijón vezetőedzői posztjáról Javier Clemente, akinek helyét a következő szezonra Manolo Sanchez veszi át.
A Jobbik szerint a csütörtöki szeles idő bebizonyította, hogy Kolontár térségében komoly egészségügyi veszélyt jelent a szállópor magas koncentrációja, illetve a por lúg- és nehézfém-tartalma, ezért az ellenzéki párt azonnali lépésekre szólítja fel a hatóságokat és a Mal Zrt-t is - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Ismét felmérik a magyar fiatalok dohányzási szokásait - jelentette be Vokó Zoltán, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója szerdán Budapesten.
A nap első felében még tartotta magát a magyar piac annak ellenére, hogy Európában mínuszokat lehetett látni, a kereskedés második felére azonban a BUX is lefelé fordult. Európában 1% körüli...
Ma sem tudott javulni a napok óta csak egyre borongósabb nemzetközi befektetõi hangulat, így a forint kissé tovább gyengült a vezetõ devizákkal szemben. Az euróval szemben új hárohetes...
A Századvég elemzője szerint a cégek arra fognak törekedni, hogy az új adók minél nagyobb részét áthárítsák a fogyasztókra, bár a válság idején ezt kevésbé tudják megtenni.
Nem új a nap alatt, hogy a műszaki vizsgáztatás ára jelentősen nővekedni fog, ám ezúttal a tarifák növekedése mellé néhány korrekt módosítás is befért, ami sokak számára jelenthet üdvözülést. Többek között ideiglenes rendszámot kaphatnak majd a versenyautók, és az utólagos részecskeszűrővel szerelt autóbuszok is mehetnek külföldre, illetve a műszaki vizsga akár előre is intézhető lesz.
A Volkswagen csoport szinte minden márkájának ott a helye a GTI Találkozón, azaz a patinás Wörthersee Touron. Természetesen a megannyi rajongó odaadását a gyártó is igyekszik megköszönni, így szinte mindenki készül valamiféle meglepetéssel, s a Seat például SC Trophy versenyautókkal jelenik meg az eseményen.