A fordulatnak szerinte ki kell terjednie a bankokkal való új egyezségre is, mert enélkül nem tud elegendő hitelhez jutni a hazai kis- és középvállalati szektor.
Még mindig nem kész a visszatérésre a kilencvenes évek pophercegnője. Egy friss fotó tanúsága szerint a mentálisan labilis Britney Spears körömrágással vezeti le a szorongását.
A Fidesz nagyobb visszafogottságot vár Bajnai Gordontól, aki "előbb gazdasági miniszterként, majd miniszterelnökként is oroszlánrészt vállalt Magyarország tönkretételében a Gyurcsány-korszakban" - írta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében.
Lemondott megbízatásáról Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr cégvezetője; amíg más bejelentés nem történik, Evgeny Tankhilevich legfőbb általános vezérigazgató-helyettes látja el a cégvezetői kötelezettségekkel járó feladatokat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a társaság.
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnöke Francesco Ricci Bitti egy interjújában elmondta, hogy az olimpia alatt szakítanak az All England Club szokásaival, vagyis a teniszezők nyugodtan viselhetnek színes ruhát.
A két amerikai elnökjelölt, Barack Obama és Mitt Romney felesége szópárbajt vívott a sajtón keresztül, melyből Michelle került ki vesztesen. Kiderült ugyanis: el akart válni Obamától.
Beutazási vízumot kapott az Egyesült Államokba Raúl Castro kubai elnök lánya, aki egy tudományos konferencián fog részt venni San Franciscóban - közölték csütörtökön Havannában.
A kérdés akár szimplán is megválaszolható: azért, mert továbbjutott a csoportjából, aztán az egyenes kieséses szakaszban túljutott a Baselen, az Olympique Marseille-en és a Real Madridon is. De a válasz talán nem ennyire egyszerű. A Bayern ugyanis hullámhegyeket és hullámvölgyeket élt meg a szezonban.
A Költségvetési Tanács elnöke szerint a mostanieurózónabeli folyamatok hatásai miatt a CDS-felárak változása rövid időn belül 100 milliárd forintokkal is növelheti az ország finanszírozási igényét.
A kommunikációért felelős államtitkár szerint a kabinet teljesítette alkotmányos kötelezettségét a médiaszabályozás beterjesztett módosításával, az MSZP politikusa azonban úgy vélte: az előterjesztéshez benyújtott javaslatok nyomán bírósági döntéseket lehet figyelmen kívül hagyni.
Nem adna egy forint költségvetési támogatást sem a pártoknak Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban és 2014-ben- írja az origo. A hírportál információja szerint a miniszterelnök a költségvetés rossz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet a Fidesz országos választmányának ülésén csütörtökön. A hírt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője megerősítette.
A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik - közölte a Telenor Magyarország csütörtökön az MTI megkeresésére. A Vodafone arra figyelmeztetett, hogy az új adóteher jelentősen visszavetheti a beruházásokat, továbbá forgalomcsökkenést eredményez, ami közvetetten negatívan hat az érintett cégek…
Leminősítette csütörtökön Görögországot a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy nem látja garantáltnak a görög eurótagság fenntarthatóságát. A legnagyobb európai hitelminősítő csütörtök este...
Három hely már gazdára talált a szombati elődöntőkben (Szlovákia, Oroszország és Finnország jutott eddig be a legjobb négybe) a finn-svéd közös rendezésű jégkorong vb-n, most kiderül, ki lesz a negyedik résztvevője az éremcsatáknak!
A holland labdarúgó-bajnokság Európa-ligába jutásért zajló rájátszásában a döntő első mérkőzésén Németh Krisztián együttese, az RKC Waalwijk hazai pályán 3-1-re kikapott a Vitesse-től.
Leminősítette Görögországot a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő indoklásában közölte: a májusi választások után kialakult politikai helyzet miatt megnövekedett a kockázata annak, hogy Athén nem lesz képes fenntartani euróövezeti tagságát.
Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő szerint a hazai börtönök rekonstrukciójával és az intézmények önfenntartásának továbbfejlesztésével lehetne hatékonyan csökkenteni a túlzsúfoltságot és a fogva tartottak ellátási költségeit.
A vajúdók fájdalomküszöbe meglehetősen változó. Vannak kismamák, akik mindenképpen fájdalomcsillapítás nélkül szeretnék átélni a szülés élményét, mások előre egyeztetnek orvosukkal és ragaszkodnak a fájdalomcsillapításhoz.
Másfél éve megszüntették a fiatalkorúak bíróságának különállását, így most minden ügyben a normál gyakorlat szerint kijelölt bírók döntenek, ha elfogadja a parlament az új Btk. tervezetét. Pedig most lenne igazán speciális szaktudásra szükség, ugyanis a kormány 12 éves gyerekeket citál az eljáró tanácsok elé.
Nincs a világon még egy térség, amely jobban függne az euróövezeti bankoktól, mint Közép-Kelet-Európa, és ez az egyik ok, amely miatt felélénkültek az aggodalmak az Európában zajló mérlegalkalmazkodás lehetséges régiós hatásaival kapcsolatban - mondta csütörtökön Londonban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A címvédő finn válogatott egygólos győzelmet aratott az amerikai csapat felett a Helsinkiben és Stockholmban zajló jégkorong-világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében.