Az elektronikus átutalásokat gyorsítja fel a jegybank rendelete, amely kötelezővé tette a bankoknak, hogy az utalási megbízásokat 4 órán belül teljesítsék. Ezzel gyorsabban fog megérkezni a fizetés, a cégek pedig tovább használhatják pénzüket, amíg kifizetnek egy számlát - írja a vallakozoi.negyed.hu.
A Hewlett-Packard Co. azt tervezi, hogy megszűntet 25 000 munkahelyet - ez a munkaerő-állománya 8 százalékának felelne meg - annak érdekében, hogy csökkentse az önköltséget és segítsen megbirkózni a számítógépek és kapcsolódó szolgálatok iránti kereslet csökkenésével - írja a Világgazdaság Online.
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetniük a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.
Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjának, a balzsamos-bársonyos baritonnak, a legnagyobb élő dalelőadónak" nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.
A lengyel jegybank vezetője szerint a jelenlegi válság okaitól függetlenül is megállapítható, hogy a hitelekből táplált, eladósodottsághoz vezető korábbi növekedési modell időszaka véget ért. Marek Belka szerint a növekedés finanszírozásának forrását a hazai magánmegtakarítások jelentik.
Új gyár építését tervezi a BMW, a lehetséges helyszín Mexikó vagy Kelet-Európa lehet - írja a Reuters. A német Handelsblatt szerint Kassa vagy Miskolc is szóba jött a vállalatnál. Németországon...
A távközlési szolgáltatókat terhelő új adó - melyet a vezetékes és mobil hangforgalom valamint mobil SMS/MMS forgalom alapján kell fizetni - a Magyar Telekom Csoport számára 2012-ben várhatóan megközelítőleg 10 milliárd forint többletterhet jelent. A társaság még értékeli az új adó eredményre gyakorolt hatását, egyelőre nem változtatnak prognózisukon.
Halálán van a 89 éves Wojciech Jaruzelski tábornok, volt lengyel miniszterelnök és a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) egykori főtitkára, aki 1981. december 13-án hadiállapotot vezetett be az országban - derül ki a Super Express című lengyel bulvárlapban pénteken publikált interjúból.
A Barcelona csatára, Bojan Krkic élénk érdeklődést keltett a Premier League-ben. Vinné őt az Arsenal és a Liverpool is, de lehet, hogy visszatér Barcelonába.
Új gyár építését tervezi a BMW, a lehetséges helyszín Mexikó és Kelet-Európa lehet - írja a Reuters. A német Handelsblatt szerint Kassa vagy Miskolc is szóba jött a vállalatnál. Németországon...
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) pénteken megerősítette, hogy Budapesten rendezik a 2013-as divízió I-es világbajnokságot, ugyanakkor a felnőtt női válogatottnak Új-Zélandra kell utaznia a divízió II-es tornára.
Szombaton 20.45-kor kezdődik az idei év legfontosabb klubfutball-eseménye, a Bajnokok Ligája döntője, melyet a Chelsea és a Bayern München vív egymással. Hangolódásként visszatekintünk az eddigi finálékra.
Az LMP pénteken újra benyújtja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatát - jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy a kormány, korábbi ígéretei ellenére nem nyújtotta be május 15-ig a Nemzeti Emlékezet Bizottság felállításáról szóló javaslatát.
Az Európai Unió kereskedelmi biztosa, Karel de Gucht szerint az Európai Bizottság és az EKB már olyan forgatókönyveken dolgoznak, amelyek Görögország eurózónából történő kiválása esetén léphetnének életbe. Az EKB úgy reagált: semmilyen spekulációban nem kívánnak részt venni Görögország távozásával kapcsolatban. Olli Rehn is cáfol.
Új autógyárak építését tervezi a BMW, a német társaság Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz, közöttük Miskolc neve is felmerült. Ugyanakkor Kelet-Európa esélyei a beruházás megszerzésére a gyenge európai kereslet miatt lecsökkentek.
Az MSZP szerint az elmúlt két évben az egészségügyben előrelépés nem, csak forráskivonás történt; ezen felül a gyógyszerkasszában további kivonások várhatók, amely a betegek gyógyulási esélyeinek "rohamos romlásához" vezet.
Május 21-én, hétfőn reggel 7 órakor teszi közzé gyorsjelentését a CIG Pannónia. Első ízben a KBC elemzője tett közzé becslést a biztosító negyedéves gyorsjelentésére vonatkozóan, amelyben a...
A Magyar Telekomnak hozzávetőleg 10 milliárd forint terhet jelent az idén a pénteken elfogadott új távközlési adó, a 2010-ben bevezetett, távközlési szektort terhelő különadóval együtt 2012-ben várhatóan 34 milliárd forint különadó kifizetés terheli a Magyar Telekomot - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A januári különösen pesszimista -1,5% után már "csak" -1%-os idei recessziót vár a magyar gazdaságban az EBRD. Az EBRD alapforgatókönyvében arra számít, hogy az eurózóna képes lesz kezelni a krízist...
A Századvég Alapítvány szerint a Fidesz, míg a Magyar Progresszív Intézet és a Political Capital szerint egyértelműen a mindenkori ellenzéki pártok lennének a legnagyobb vesztesei annak, ha a kormány a következő két évre megvonná a pártok állami finanszírozását.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 44. játéknapján a New York Yankees ismét vereséget szenvedett a Toronto Blue Jays otthonában. A Cleveland Indians egymás után negyedik mérkőzését nyerte meg. A Philadelphia Phillies is remek formában van.
Magyarország Országgyűlése 2012. május 18-án törvényt fogadott el távközlési adó bevezetéséről 2012. július 1-jétől határozatlan időre. Az adó a távközlési szolgáltatókat terheli, vezetékes és mobil...
A januári különösen pesszimista -1,5% után már "csak" -1%-os idei recessziót vár a magyar gazdaságban az EBRD. A Capital Economics londoni elemzőház mellett az EBRD várt eddig legnagyobb visszaesést...
Mostanra világossá vált, hogy a szolgáltatók heves tiltakozása ellenére a kormány tartósan fennmaradó adókkal helyettesíti a 2010-ben kivetett válságadókat. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó uniós...
A PSZÁF engedélyezte a BTel-nek a tőzsdére történő bevezetéshez készített összevont kibocsátási tájékoztató és hirdetmény közzétételét. Tovább halad a tőzsde B kategóriájában való megjelenés felé a...
München - Szaván foghatják kedvencüket a Bayern-drukkerek! Ha csapatuk szombat este megnyeri a labdarúgó-Bajnokok Ligáját a Chelsea ellen, Mario Gómeznek (26) pucéran kell végigsétálnia München főterén. A csatár ugyanis március 13-án, a Basel 7-0-s legyőzését követően ezt ígérte a híveknek.
Az Európai Unió Bírósága öt milliárd euróra becsüli Magyarországon az áfa visszaéléssel érintett értéket - ez a magyar nemzeti össztermék öt százaléka. A Kúria elnöke erről egy konferencián beszélt.
Az LMP pénteken újra benyújtja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatát - jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy a kormány, korábbi ígéretei ellenére nem nyújtotta be május 15-ig a Nemzeti Emlékezet Bizottság felállításáról szóló javaslatát.
Toronto - Hiába nyerte el a jogot a részvételre a kanadai szépségverseny egyetlen nővé műtött jelentkezője, társai most épp az ebből fakadt népszerűségért alázzák.
A Transparency International (TI) szerint a pártok állami támogatásának megvonása súlyos korrupciós kockázatot jelent, a javaslat a párt- és kampányfinanszírozásnak csak egy részkérdését érinti, de önmagában nem jelent megoldást, a rendszer átfogó rendezésére lenne szükség.
A szélesebb értelemben vett közép-kelet-európai térség jelentős részében javultak ugyan a gazdasági alapmutatók, az elhúzódó euróövezeti válság miatt azonban az idén és jövőre is várhatóan meredeken lassul az országcsoport növekedése a tavalyi teljesítményhez képest - jósolta pénteki átfogó előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely a régió néhány országában, köztük…
A Magyar Telekom leányvállalata, a Crnogorski Telekom A.D. Podgorica közgyűlést tartott, melyen a 2011. üzleti év után 16,5 millió euró, vagyis mintegy 4,9 milliárd forint összegű osztalék...
Új gyár építését tervezi a BMW, a lehetséges helyszín Mexikó és Kelet-Európa lehet - írja a Reuters. A német Handelsblatt szerint Kassa vagy Miskolc is szóba jött a vállalatnál. Németországon...
A Magyar Helsinki Bizottság értelmezése szerint a végrehajtó hatalom kísérelt meg nyomást gyakorolni a bírói karra, amikor az igazságügyi miniszter levélben azzal fordult a Kúria elnökéhez, hogy intézkedjék a bírósági gyakorlat társadalmi elvárásokhoz igazítása érdekében. A jogvédő civil szervezet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek címzett és pénteken az MTI-hez is…