Lezárult tegnap a Facebook várva várt elsõdleges részvénykibocsátása, amely a technológiai szektor minden idõk legnagyobb IPO-ja lett és a harmadik helyet foglalja el a legnagyobb...
Elkezdődött az olasz vízilabda bajnokság (Serie A1) döntője. A finálé első mérkőzésén a Ferla Pro Recco csak egy góllal győzte le a kupagyőztes, AN Bresciát. A győztes csapatban játéklehetőséget kapott Benedek Tibor is.
A Portfolio.hu kételemű elemzői konszenzusától elmaradó, 13,9 millió forint első negyedéves nettó eredményről számolt be pénteken este közzétett gyorsjelentésében az FHB Jelzálogbank. Az elemzők...
Kozák Danuta nyerte pénteken a női K-1 500 métert a kajakosok és kenusok első ötkarikás válogatóján, Szegeden. Másodikként meglepetésre a korábban magyar színekben világbajnok, de a tavalyi vb-n amerikaiként versenyző Fazekas Krisztina ért célba a döntőben, így kettejük közül kerül majd ki az, aki Londonban is vízre szállhat ebben a számban.
Jelentősen lefelé módosították a magyar gazdaság idei teljesítményére szóló előrejelzésüket pénteken londoni felzárkózó térségi elemzők, akik a vártnál jóval gyengébb első negyedévi előzetes GDP-becslésre hivatkozva most már recessziót várnak Magyarországon 2012 egészében.
Jogerősen lezárt ügyekben fogalmilag is kizárt nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra - olvasható Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Magyar Helsinki Bizottság nyílt levelére írt válaszában, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
Budapest - Ennél boldogabb már nem is lehetne Csifó Dorina (24)! A Barátok közt egykori cserfes Noémije szeptember óta feleség, szíve alatt pedig első gyermekét hordja. Az ötödik hónapban van, októberre várja Vincét.
Hiába a zöld lámpa az Európai Bizottságtól, úgy tűnik, továbbra is fennáll egy akadály az IMF-tárgyalások megkezdése előtt, és úgy tűnik, a kormány nem siet orvosolni azt, legalábbis nem...
Hetek óta nagy érdeklődés kíséri a jelenleg legnépszerűbb közösségi oldal, a facebook tőzsdére lépését. A szektor másik nagy óriása, a Google, igazi sikersztorit kanyarított 2004-es tőzsdei megjelenéséből: a cég árbevétele folyamatosan emelkedett, a kezdeti befektetők pedig meghétszerezték befektetésüket. A facebook értéke bevezetési árfolyamon számolva meghaladja a 100 milliárd dollárt – vajon…
Óriási tüntetés kezdődött Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen pénteken Aleppóban, az ország második számú városában - közölte egy nem kormányzati szervezet és ellenzéki aktivisták. A szíriai lázadás 14 hónappal ezelőtti kezdete óta ez a legnagyobb ilyen tiltakozás.
Szeged - Borult a papírforma a kajakosok, kenusok hazai olimpiai válogatóján, amelyen a legnagyobb érdeklődés a női K–1 500 méter csatározását kísérte.
A hatodik mérkőzés is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a sakkvilágbajnoki döntőben.
Jelentősen lefelé módosították a magyar gazdaság idei teljesítményére szóló előrejelzésüket pénteken londoni felzárkózó térségi elemzők, akik a vártnál jóval gyengébb első negyedévi előzetes GDP-becslésre hivatkozva most már recessziót várnak Magyarországon 2012 egészében.
A Fidesz és kormánya az elmúlt két évben egyetlen lehetőséget sem mulasztott el, hogy Romániát stratégiai partnerként kiemelve, a magyar-román kétoldalú kapcsolatokat a mindenkori legjobbnak minősítse. Az elmúlt tíz napban - az új román szociáldemokrata kormány megalakulása óta - azonban minden lehetőséget megragadott arra, hogy az új kormány intézkedéseit jogosan, vagy alaptalanul bírálja -…
Minden készen áll a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró roncsának eltávolítására. A hajó felemelésének előmunkálatai a jövő héten kezdődnek.
Szombattól sűrűbben és tovább közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között. A következő, pünkösdi hétvégén pedig több hajót indítanak, mint ami az aktuális tavaszi menetrendben szerepel.
Először szögezzünk le valamit: ilyen autó eddig még soha nem készült és valószínűleg már sokáig nem is fog. A Camaro egy átmeneti termék, amely a tradicionális amerikai izomautók megújulásának határmezsgyéjén mozog. Hogy miért is?
Budapest - A Marslakókban a néha kissé szerencsétlen számítógépes szakembert, Gergőt alakítja Boronyák Gergő (34), azt azonban kevesen tudják a színészről, hogy egy vagány bluesbanda frontembere.
A másodikként kiemelt spanyol Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé a római tenisztorna férfi versenyében, mivel két szettben legyőzte a cseh Tomas Berdychet a pénteki negyeddöntőben.
Várhatóan csúszik a zárószavazás a jegybanktörvényről, a kormány ugyanis pénteken nem nyújtotta be azt az általa támogatott módosító javaslatokról a támogatott sort - írja az Index. Mivel ezt...
Hamarosan kerek évfordulóra koccinthat Fodor Zsóka (70)! A színésznő már évek óta nem játszik a Barátok közt című sorozatban, ám a mai napig Magdi anyusként emlegetik, amit Zsóka egy cseppet sem bán.
Új elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) élére a bank idei londoni közgyűlésének pénteki nyitónapján a részvényes országok és szervezetek képviselői, akik nem hosszabbították meg a pénzintézetet négy éve vezető német Thomas Mirow mandátumát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júniusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Nemzetközi gyógyszergyártók már vészforgatókönyvvel készülnek a görögországi gyógyszerellátás biztosítására is, ha az ország kilépne az eurózónából. Az erről szóló vésztervek tárgyalása az elmúlt...
Minden készen áll a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró roncsának eltávolítására. A hajó felemelésének előmunkálatai a jövő héten kezdődnek.
A fokozódó felmelegedés következtében számos emlős élőhelye túl gyorsan helyeződik át ahhoz, hogy az érintett fajok lépést tarthassanak az ütemmel: tíz százalékuk számára ez egyet jelent a pusztulással, egyes területeken akár az emlősök 39 százaléka is odaveszhet egy amerikai tanulmány szerint.
A 2011/12-es évadban nemzetközi porondon négy skót csapat mutathatta meg a tudását. A 2011-es bajnok Glasgow Rangers a Bajnokok Ligájában, a második helyezett Celtic, a bronzérmes Heart of Midlothian és a negyedik helyezett Dundee United pedig az Európa Liga küzdelmeiben vehetett részt.
A nyári londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia szétlövésben maradt le a nyolcas döntőről női sportpisztolyban a Milánóban zajló sportlövő Világkupa pénteki napján.
Jogerősen lezárt ügyekben fogalmilag is kizárt nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra - olvasható Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Magyar Helsinki Bizottság nyílt levelére írt válaszában, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.