Egyelőre nem tudni, mennyi pénz marad az önkormányzatoknál az iskolák üzemeltetésének finanszírozására – mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az ATV Start-ban.
A férfi 100 méteres hátúszódöntőben két magyarért is szoríthatunk, a többi fináléban nem lesz magyar érdekeltség - az elődöntőkben viszont többek között Cseh Lászlónak is drukkolhatunk. Tartsatok velünk ma is!
A mű- és toronyugrók után alig pár nappal, szerdától már a műúszók Európa-bajnokságának ad otthont Eindhoven, közelebbről az olimpiai bajnok úszó, Pieter van den Hoogenband nevét viselő sportkomplexum, amelyben vasárnapig egyesben, párosan és különböző csapatformációkban zajlanak majd a versenyek.
Nem indokolt a rendelkezésre álló információ alapján az ide évre vonatkozó 0,1%-os kormányzati növekedési prognózis felülvizsgálata - válaszolta kérdésünkre Banai Péter, az NGM helyettes államtitkára...
A nyitást követően megszerzett emelkedést megtartva 0,9%-os pluszban zárta a keddi napot a BUX, továbbra is kiugróan alacsony, alig több mint 6,5 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető...
A Debreceni Ítélőtábla emellett 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a férfit, aki 2011 januárjában különös kegyetlenséggel megölt két idős embert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
Vártnál is nagyobb mértékben nőtt a használt lakások áprilisi forgalma az Egyesült Államokban. Az értékesített használt lakások száma 3,4 százalékkal, éves szintre vetítve 4,62 millióra emelkedett az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) keddi közlése szerint.
Budapest - Akrobatának állt VV Gigi (22). Alig három héttel ezelőtt ismerkedett meg a selyemlégtornászat, a tisu rejtelmeivel, de máris úgy pörög-forog a magasban, mint egy profi.
Paul Verhoeven, az Elemi ösztön rendezője igen értékes ajándékot kapott Sharon Stone-tól. Nem mást, mint azt a bugyit, amelyet közvetlenül a híres villantós rendőrségi jelenet forgatása előtt viselt.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter a negyedik, Bohus Richárd pedig a nyolcadik helyen végzett a férfi 100 méter hát kedd délutáni döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
A hvg.hu és a Népszabadság információ szerint a Fidesz előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon a szavazati jogot. A párt indoklása szerint a felelőtlen ígérgetésnek, a populizmusnak akar véget vetni az a Fidesz vezetőségében felvetődött ötlet, amely arra kötelezné a választókat, hogy egy-két hónappal a szavazás előtt tegyék nyilvánvalóvá voksolási szándékukat.
A lejárt bérletigazolvány miatt a jegyellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és pótdíjazásra csak akkor kerül sor, ha a "bliccelő" a figyelmeztetést követő 8 napon belül sem cseréli azt ki....
Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott beállósát, akinek a felépülése várhatóan két-három hónapot vesz igénybe.
Egerszegi Krisztina, az úszósport legendás alakja szurkol Cseh Lászlónak, hogy döntse meg a rekordját, és ő legyen a legtöbb Európa-bajnoki aranyérmet szerző magyar úszó.
A kormány megállította a foglalkoztatottak számának zuhanását, és az elmúlt húsz hónapban folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak létszáma - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kabinet eddigi két évét értékelve.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter a negyedik, Bohus Richárd pedig a nyolcadik helyen végzett a férfi 100 méter hát kedd délutáni döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Egy 11,3 milliós metropolisznak precízen irányított és hatékony közösségi közlekedési hálózatra van szüksége. Ennek szellemében a világ legmodernebb metróvonala megkezdte működését - a metróvezetők és tulajdonképpen mindenfajta kiszolgáló személyzet nélkül működő ultramodern vonalat nem Japánban, Kínában vagy az Egyesült Államokban adták át - hanem a brazíliai Sao Paulóban.
Rendkívül fontos, hogy milyen környezetben rendezzük be az otthonunkat, és a lakás egyik meghatározó eleme, hogy melyik emeleten helyezkedik el. Ingatlanos szakembereket kérdeztünk, valamint a számmisztikus tanácsait is megvizsgáltuk, hogy hányadik emeletre érdemes költözni.
Budapest - Nehéz helyzetbe kerülhet Balzsay Károly (32). A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi világbajnoki övét az ukrán Sztanyiszlav Kastanov (27) ellen Donyeckben megszerző, majd Dimitri Sartison (32) ellen Németországban megvédő ökölvívó újra idegenbeli mérkőzésre kényszerülhet.