Pünkösdkor három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, az egyház alapítása, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka is ekkor vette kezdetét.
Gerard Piqué, az FC Barcelona labdarúgócsapatának világbajnok védője szerint egyszer még visszatér az együtteshez Josep Guardiola, akinek irányításával négy év alatt 14 trófeát nyert a gárda.
Csak azért ment férjhez egy nő Kínában, hogy aztán agyonveresse párját egy bányában, és üzemi balesetnek beállítva a gyilkosságot busás kártérítést kaphasson.
Budapest - Nem érti Veres István, miért vették kedden őrizetbe, hiszen írásban is többször a rendőrség tudomására hozta, hogy készséggel áll a rendelkezésükre – közölte a Vasárnapi Blikk-kel a vállalkozó, aki a Zóna Taxi tulajdonosaként és az engedély nélkül megépített, majd elbontott Citadella-terasz révén vált ismertté.
Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett.
A parlament gazdasági bizottsága azt javasolja, hogy kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit. A nagyobb rendezvények szervezői közül néhány csökkenti a jegyárakat, de volt, aki erről már lekésett.
A Boston Celtics lesz az ellenfele a Miami Heatnek a keleti főcsoport döntőjében az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), mivel az elődöntő hetedik összecsapásán legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát.
Nagy sikerrel mutatták be szombaton a 65. cannes-i filmfesztiválon Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjét a nagy filmklasszikusok felújított változatait bemutató sorozat, a Cannes Classics záró filmjeként.
Húsz évvel ezelőtti megnyitása óta történelmet írt a Kaáli Intézet: az itt dolgozó orvoscsoport húszezer gyerek születésében segített. A meddőségkezelésre specializálódott intézmény segítségével évente közel kétezer gyerek születik.
„Tipikus mai magyar politikai jelenség, nem szeretném minősíteni, mert elragadtatnám magamat.” „Tudományosan igazolhatatlan, etikailag megengedhetetlen.” Ilyen véleményeket fogalmaztak meg lapunk által megkérdezett szakemberek annak kapcsán, hogy egy jobbikos férfi az internetre kitett genetikai vizsgálati leletével igazolta, hogy nincs benne sem zsidó, sem cigány gén. A Hetek cikke.
Még 50 ezer fő hiányzik a válság előtti foglalkoztatási szint eléréséhez, de ha a magyar gazdaság válságához képest nézzük, akkor inkább 150 ezer. Miközben egyre többen szeretnének dolgozni, a...
A lelki értékek felfedezésére buzdított a csíksomlyói búcsú főszónoka. Még a nyáron elfogadhatja az új büntető törvénykönyvet az Országgyűlés. Elfogták a fővárosi szoborrongálások feltételezett elkövetőit.
Sokan mászták meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet (Csomolungmát) a nepáli oldalon szombaton, a hegymászó szezon utolsó napján balesetek nélkül. Klein Dávid pénteken feladta a csúcstámadást.
Pedro Rodriguez, a friss spanyol Király Kupa-győztes FC Barcelona csatára abban bízik, hogy helyet kap a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra készülő válogatott keretében.
közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig folyamatosan növekedett, míg az értékük 3 éve csökken, az idei első negyedévben viszont az eljárások száma csökkent, értékük pedig emelkedett a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett elnöki tájékoztató szerint.
Elítélte a szíriai mészárlást az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. A hulai tüzérségi támadást követően az ENSZ-főtitkár felszólította Damaszkuszt: vonja felelősségre a vérfürdő elkövetőit.
A pszichoterápia a jelek szerint továbbra is igyekszik szembeszállni a digitális kultúra népszerű formáival, így a videochattel is. De vélhetően már nem sokáig - ha egyes tudósok megtalálják a maguk útját.
A korábbi sajtóértesülésekben szereplőnél még nagyobb, 19 milliárd eurós állami segítséget kért Spanyolország negyedik legnagyobb hitelintézete, a Bankia a korábbi 4,5 milliárd euró után. A társaság...
A várakozásnak megfelelően a legjobb időeredménnyel jutott be a 400 m férfi vegyes esti döntőjébe Cseh László a debreceni úszó Európa-bajnokság befejező napján. 400 m gyorson Risztov és Kapás is döntős.
Több mint tíz kiskorú megerőszakolásának gyanújával őrizetbe vettek egy magas beosztású városi pártbizottsági vezetőt a közép-kínai Honan (Henan) tartományban - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
Számos izgalmas tételt tartalmaz a Belvedere Galéria június 2-iki művészeti aukciója: több, korábban elveszettnek hitt, kallódó darab került elő, sőt egy korábban másolatnak vélt, mára hitelesített festmény is az érdeklődés középpontjába került.