Nem lehet elválasztani a hitre nevelést a hit ismeretének átadásától - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn.
Tegnap egy gyászmenettel búcsúztatták a budapesti taxisok a fővárosi magánfuvarozás harminc évét. A taxisok szerint ugyanis az elfogadásra váró új taxisszabályozás miatt több ezren veszíthetik el megélhetésüket.
Hazai pályán védheti meg bajnoki címét a Szolnoki Olaj, amennyiben a ma este 18.15 órakor kezdődő negyedik mérkőzésen legyőzi az alapszakaszgyőztes Falco csapatát.
Folynak a tárgyalások a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT privatizációjáról a lehetséges befektetőkkel. A kincstárügyi miniszter hétfői tájékoztatása szerint júliusban előzetes döntést hozhatnak a magánosításról.
Minden idők egyik legjobb orosz jégkorongozója, Szergej Fjodorov bejelentette visszavonulását. A Detroit Red Wings legendás játékosa nem hagyta el szeretett sportágát, ugyanis a CSZKA Moszkva klubigazgatója lett.
24 órás általános sztrájkot tartottak a média dolgozói állásaik megőrzését követelve és tiltakozva a válság miatt a sajtóban is általánossá vált fizetéscsökkentések ellen.
Nem sikerült olyan jogszabályt írnia a Fidesznek elsőre, amit be lehetne tartani, legalábbis ami a választókerületek átalakítását illeti. Ami pedig a választási kampány lefolyásában várható, az rövid, gyors, olcsónak hazudott kampány, amely a választók "manipulációtól mentes hírtájékoztatására" épít. Persze a civil üzeneteket senki nem korlátozza.
Munkakörülményeik és jogaik rendezéséért tartottak figyelemfelhívó demonstrációt taxisok hétfőn Budapesten, a sofőrök jelképesen eltemették hivatásukat és járműveiket.
Jól működő olasz-német házasságot ritkán látunk, azonban ezúttal kellemes végeredményt adott a temperamentum és a rideg mérnöki munka egyvelege, nevezetesen a BMW és a Zagato közös munkája. A Z4 Zagato egyszeri, különleges autó, amely az olaszországi Concours d’Elegance elnevezésű rendezvényen mutatkozott be.
Egy 80 esztendős amerikai nagyi 10 éven át készült arra, hogy kipróbálja, milyen az ejtőernyős ugrás. Az álma ugyan teljesült, de nem minden úgy alakult, ahogyan azt elképzelte.
Telki - Koman Vladimir (23) jó kedvűen, mosolygósan érkezett hétfőn a labdarúgó-válogatott edzőtáborába. Az Eb-résztvevő csehek (péntek, Prága), és írek (hétfő, Puskás stadion) ellen készülő nemzeti csapat egyik – immár – biztos pontja nagyszerű monacói tavasz után érkezett haza.
A címvédő Szolnok történetének negyedik aranyérmét szerezte meg hétfőn a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a döntő negyedik mérkőzésén magabiztosan legyőzte a vendég Szombathelyt, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.
A szórakoztatóipar vagy a média sztárjai látszólag azt csinálnak, amit akarnak, és persze gyönyörűek. Vagy ha nem azok, hát plasztikai sebészhez fordulnak. A szakértő szerint ez itthon igaz lehet, de Hollywoodban például a nagyobb mellek, kisebb orrok szabatása nem ilyen egyszerű.
Gyenge forgalomban, leginkább a banki részvények vezetésével csökkentek az európai részvénypiacok a hétfői kereskedési napon. A befektetők igyekeztek szabadulni a banki papíroktól, a spanyol bankszektort övező bizonytalanság miatt.
Több mint 20 éve nősült meg az a férfi, aki a bírósághoz fordult, hogy szeretne elválni feleségétől, mert az olyan érzékeny az ágyban, mint egy halott fa.
A stabilizációt nevezte a következő időszak feladatának a honvédelmi miniszter. A fiatalok foglalkoztatási helyzetének javítását sürgeti az LMP. Lengyelországban három magyar motoros halt meg egy balesetben.
A 12. helyen kiemelt német Sabine Lisicki két sima játszmában kikapott hétfőn az amerikai Bethanie Mattek-Sandstól a francia nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában.
A hetedik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych három könnyed játszmában nyert hétfőn az izraeli Dudi Sela ellen a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
A magyar gazdaság makromutatói egyértelműen jegybanki kamatcsökkentést indokolnának, ám a Magyar Nemzeti Bank minden valószínűség szerint továbbra is kivár - jósolták az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt londoni felzárkózó piaci elemzők.