Várhatóan júniusban dönt a kormány az Ötvenhatosok terére tervezett Múzeumnegyed beruházás előkészítéséről. A Múzeumnegyed projektiroda vezetője szerint az építkezések 2014-ben kezdődhetnek meg, és 2017-re már állhatnak az új múzeumépületek.
A forint mérsékelten gyengült kedden kora este az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz viszonyítva a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Az üzemanyagárak emelkedése miatt évről évre egyre több autós figyelme fordul az elektromos közlekedés felé. Nagy-Britanniában például az üzemanyagárak drágulásával párhuzamosan közel nyolcszorosára emelkedtek a tisztán elektromos autók eladásai, hiszen tavaly összesen 1082 ilyen gépkocsit értékesítettek.
Vándormunkások százai tüntettek, romboltak egy kelet-kínai Csöcsiang (Zhejinag) tartományi településen a járási kormányhivatalnál, mivel egyik társukat állítólag megölte a munkáltatója; az áldozat családja végül 300 ezer jüant (11,2 millió forint) kap a vétkes vállalkozótól - jelentette a kínai média kedden.
Egyszerre legyőzheti félelmét a magasságtól és garantáltan a székrekedéssel sem lesz gondja annak, aki használni szeretné egy társasház 15. emeletén a liftakna fölé épített vécét. A poén kedvéért csak egy üvegpadló választja el trónolókat a mélységtől.
Barack Obama amerikai elnök személyesen dönti el, hogy az al-Kaida terrorszervezet mely feltételezett tagja kerüljön a titkos "halállistára" - állította keddi számában több jelenlegi és volt amerikai hivatalos személyre hivatkozva a New York Times.
Térdműtét vár Issac Cuencára, az FC Barcelona fiatal labdarúgójára. A csapat keddi tájékoztatása szerint a 21 éves szélső csütörtökön esik át a beavatkozáson, azt azonban még nem lehet tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia.
A magyar törvényhozás az utóbbi két évben nem hagyott jóvá egyetlen olyan jogszabályt sem, amely erkölcsileg vagy politikailag elfogadhatatlan - fejtette ki az Országgyűlés elnöke a Süddeutsche Zeitung című német liberális lapban kedden megjelent interjúban.
A dömösi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a Tatabányai Törvényszéknél kezdeményezi a polgármester tisztségéből való felmentését - tájékoztatta Szabó Attila, a Komárom-Esztergom megyei település jegyzője az MTI-t.
Vándormunkások százai tüntettek, romboltak egy kelet-kínai Csöcsiang (Zhejinag) tartományi településen a járási kormányhivatalnál, mivel egyik társukat állítólag megölte a munkáltatója; az áldozat családja végül 300 ezer jüant (11,2 millió forint) kap a vétkes vállalkozótól - jelentette a kínai média kedden.
A vezető amerikai részvényindexek komoly emelkedéssel indították a keddi kereskedést, azonban az 1-1,5 százalékos felpattanás után korrekció következett. Jelenleg a Dow, az S&P 0,8 százalékos...
A Facebook is beszállhat az okostelefonok harcába. A vállalat dolgozói felől olyan információk jutottak a The New York Times birtokába, miszerint a világ legnagyobb közösségi oldalát működtető cég saját készüléket dobna piacra jövőre. A hírek szerint a társaság már több volt Apple-dolgozót vett fel, akik az iPhone-on dolgoztak....
A 2012-es eindhoveni Európa-bajnokságon aranyérmet szerző szerb válogatott nem vesz részt az Dublinban megrendezésre kerülő előolimpiai tornán. Dejan Udovicicék visszalépése azt jelenti, hogy az ötkarikás játékok előtt csak egy magyar-szerb találkozó lesz.
A haladas.hu információi szerint a kecskeméti Bori Gábor és a pécsi Andorka Péter neve is szerepel Artner Tamás kívánságlistáján. Az biztos, hogy a Haladás vezetőedzőjének potenciális jelöltjei egytől-egyig magyar labdarúgók.
Átfogó hadművelet része az, hogy az állam tulajdonrészt szerezne a Takarékbankban, mondta a miniszterelnök egy rádióinterjúban. A kormányfő nem finomkodott az újabb különadók kapcsán sem, azt mondta, az átmeneti ágazati sarcokat örökítik így tovább.
Megszavazta a parlamenti többség azt a fideszes javaslatot, amely az országgyűlési törvény elfogadására hivatkozva szükségtelennek ítéli állandó etikai bizottság létrehozását a Házban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,42 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 16.492,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,35 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
A kormány két éves munkáját értékelve Orbán Viktor miniszterelnök egyórás exkluzív interjút adott az InfoRádiónak. Ebben többek között kitért a válságadók további sorsára, az Európai Unióval kialakított viszonyra, az ország hosszú távú finanszírozásának kérdésére és az állam jövőbeni gazdasági szerepvállalására is. Az alábbiakban az interjú szerkesztett szövegét közöljük.
Anyja fürdőszobájában termesztett kábítószert egy 21 éves csongrádi férfi. A rendőrök előtt úgy bukott le, hogy az utcán ácsorogva egyfolytában az alsónadrágjában turkált. Ugyanis ott rejtegette a drogot.
Egy hazájában rendezett ünnepségen avatták hivatalosan a 2010-es francia kerékpáros körverseny, a Tour de France győztesévé a luxemburgi Andy Schlecket.
Egy személyautóval ütközött össze az Erzsébet híd budai hídfőjénél a 112-es busz, a járaton hat utas megsérült - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció (DK) kedd délután megemlékezést tartott annál a Duna-parti mártíremlékműnél, amelyre korábban antiszemita feliratokat festettek.
Egy személyautóval ütközött össze az Erzsébet híd budai hídfőjénél a 112-es busz, a járaton hat utas megsérült - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.
Egy személyautóval ütközött össze az Erzsébet híd budai hídfőjénél a 112-es busz, a járaton hat utas megsérült - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
Abszolút sporttörténelmet írt a magyar úszócsapat az elmúlt héten rendezett debreceni Európa-bajnokságon, amely minden idők legjobb magyar szereplését hozta 26 éremmel, benne a kilenc arannyal.
A Roland Garros szervezőbizottsága galambmentes tornát szeretne, így a Francia Tenisz Szövetség egy híres belga solymászhoz fordult. Ludwig Verschatse és sólymai az egész tornán járni fogják a stadionokat és megpróbálják elüldözni az összes galambot.
A címvédő és hatszoros bajnok spanyol Rafael Nadal három sima játszmában nyert kedden az olasz Simone Bolelli ellen a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
Az elektromos cigaretták használatát és a dohányzás "hagyományos" módjait is korlátozná az a törvénymódosítási javaslat, amelyet még a jövő hónap végéig véleményezési eljárásba akar utalni a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR).
Családi jövőképek - Vállalati dinamikák címmel rendezi meg idei, negyedik konferenciáját a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (FBN-H) június 1-én Debrecenben. A rendezvény résztvevői családi példák, hazai és nemzetközi esetek, tematikus előadásokkal felvezetett tapasztalatcserék formájában hallhatnak a gazdasági válság és a generációváltás összekapcsolódásának aktuális…
Vlagyimir Putyin orosz elnök ellátogat a hét végi Eurovíziós Dalfesztiválon Oroszország színeiben óriási sikert arató udmurt nagyikhoz, a Buranovszkije Babuski együtteshez.
Nem hibáztatunk senkit, aki apró mosollyal nyugtázza a hírt, de a régimódi kialakítás terepes képviselője, a Mercedes-Benz G-osztály újabb generációváltáson esett át. A nem túl radikális külső változások a lemezek alatt komolyabb megújulást takarnak.